Szemeteskosár

Ember tervez... aztán semmi nem úgy lesz. Valahogy minden másképp alakul.

Munka utáni heti egyszeri családi program terve, erre ki van írva a liftajtóra előző nap, hogy holnap rovarirtás központilag a házban. Úgy illene, hogy ezen "mindenki legyen leirtva", mert csak úgy hatásos. Tehát aznap este minden célirányos helyiségnek a felmosása, a program lemondása és eltolása.
Másnap az időintervallum olyan, hogy éppen csak haza tudok érni úgy, hogy negyedórám van arra, hogy a vizesblokkok padlójáról kihordjak mindent, bárhová máshová. Lélekszakadva még a szemetest is kipucolom, a szóban forgó falaktól elhúzgálom a felhalmozott cuccokat, s már csengetnek is - pár perc az egész egyébként, de felfordult az előző este meg a mai... s utána sokkal több a visszapakolás, de mindegy - ez is megvan, kipipálandó.

Aztán: munkaidőben kiderül, hogy kapok egy otthoni esti munkát, ami munkaidőbe nem fér be, mert akkor más sürgős meló van. Ezt viszont még éjszaka meg kell csinálni, szedni, tördelni, mert a héten már egyedi példányként köttetni szeretné az úr. Nem sok az egész, 26 oldal, de akkor is... én mást terveztem, de annyi meg egy bambi; az úr szándéka fontosabb, ki csinálná meg szegénynek? Passz, rohanás haza, éjfélig a gépet püfölöm...
Kómás, szivacsos aggyal és hályogos szemmel még beküldöm magamnak éjfél után neten a melót, hogy a munkahelyen kész tördeltként ki tudjam printelni.
Bemegyek, lehívom a saját magamnak beküldött e-mailt: nincs csatolt fájl... persze, elküldtem csak úgy magamnak a mélt, mint aki jól végezte dolgát. Elmebeli állapotomra lemondó visszaemlékezés - bólintás. Csatolás, az nincs...
Félóra múlva jut eszembe: hiszen szólhatnék Daninak, ő 10-re jár dolgozni, elméletileg be tudná küldeni... még "most körül" kel fel, ha nincs egyéb programja... némi gondolkodás, hogy jó ötlet-e, nem fogja érteni esetleg, és itt nem ideális a környezet, hogy telefonon beszéljük meg ennyi ember előtt...
Mindegy: próba, cseresznye - egy 3-as SMS a legfontosabb paraméterekkel: honnan, mit, hova küldjön.
Már épp belenyugszom, hogy írok az úriembernek is, hogy sajnos, ma nem lesz kész a beköttetendő printje, mikor jön Dani SMS-e: "Küldöm!"
Semmi értetlenkedés, kérdezősködés, pedig általában ezt várja az ember, többnyire így van a való világban. Dani otthon van, felébredt, felfogta a problémát és a paramétereket, és küldi a cuccot! Megmentett, meg mázlink is volt. Végül is sokszor van, hogy hamarabb indul, mert próba van, elintézendője van stb. Ez is benne volt a pakliban. Nem, most sikerült...

Valahogy annyira nem volt még sima eddig ez az év! Olyan zsúfolt, olyan komplikált, annyit kell sakkozni, hogy a lehető legtöbb elvárás teljesítve legyen, és még munkaidőben se aludjak el a fáradtságtól.
Tudom, a BKV sztrájkol. Hazafelé én is minimum félórát várok a buszra (DKV), de sokszor 40 perc is eltelik. Mivel fél 6-ig sűrítve van, kiszámolható, hogy elméletileg 1-2-3 busz marad "csak" ki ilyenkor... Ami ha jön, csak első ajtót nyit, s alig férek fel, de az ellenőr, az alapból ott van!
És hallom a buszról innen is, onnan is, hogy zúgolódnak az emberek: a DKV is sztrájkol? Erről nem tudunk, de itt is 30-40 perc, mire délutánonként szétfagyott állapotunk tiszteletére megérkezik a busz, melyen még a lépcsőn is lógnak. Mi lenne, ha még sztrájk is lenne? Itt amúgy sem vagyunk elkényeztetve 5-10 perces menetidőkkel, szemünk sem rebben, ha elmegy egy járat, az ember felkészül az újabb félórára. Ráadásul metró sincs...
Legkevesebb napi közlekedésem, ha minden simán megy: 3 óra... hát igen. Ennyi idő alatt gyalog is megtenné az ember, ha bírná cipővel, edzettebb és pár tízessel fiatalabb lenne, meg főleg: nem fájna-recsegne a térde minden lépésnél...

A 13. havi részjutalom, ami szinte egy az egyben levonásra került a határsáv-átlépések miatt, még emésztés alatt van. Egy szó nem volt róla, felkészültünk, hogy nem kapunk; ha nem, hát nem. De ha utolsó percben kiderült, hogy mégis kapunk valamennyit, akkor olyan balga az ember, hogy számít is rá, mert bizony nagyon nagy helye lenne... és ha úgy alakul, hogy mégse - na, onnantól esik pofára a paraszt.
Akárhogy is szabály a szabály, az adótörvényeket is emberek csinálták, és akárki akármit mond, valahogy nem jól van ez így. Egyik kézzel adnak, a másikkal elvesznek - de szart sem érdekel a szabályra való hivatkozás, ha én nem kapok semmit, mert 2 Ft-tal túlléptem valamit!
És ne kelljen már mosolyogva megértenem és még essen is jól, hogy egész évben megszakad az ember a melóban, nem késik, nem megy táppénzre (mert egyrészt mázlija volt, másrészt kisebb-közepes betegségeket réges-rég lábon hordunk ki...), azonnal ugrik, nem kéredzkedik el, mindent megpróbál munkaidőn kívül elintézni, pedig szinte lehetetlenek is vannak (azokra szabadságát veszi ki), ledolgozza becsülettel a 8,5 órát, plusz még otthon is rátesz - és akkor prímán megjutalmaznak... a nagy semmivel. És mosolyogva nyelek nagyokat, mikor hallgatom, hogy másoknak meg összejött.
Ezt a jutalmat akkor is megérdemeltem volna, ha rendszeresen elkésnék, lógnék, ahol tudnék és elmennék hamarabb; elmentem volna 1-2 alkalommal táppénzre, nem lennék bent péntekenként is ugyanúgy 8,5 órát, valamint havonta 1-2-szer minimum elkéredzkednék, mert kontrollra kell mennem, mert tüdőszűrőre, mert jön a szerelő, mert bankkártyát kell kiváltani, mert...
Ám nekem, idióta baleknek, természetes, hogy ezekre és minden ilyenre kiveszem a saját szabadságomat. Hát ezt a tudatot kell megemésztenem, hogy más az értékrend, itt ez nem számít, aki balek, az a szabályok függvényében kb. ennyire értékelhető.

De próbálok csak a jóra gondolni, és arra, hogy ne zúgolódjak, még ha magamban is, de inkább úgy sem - kapni úgysem kapok semmit, és örüljek, hogy csak ennyi bajom van. Mert volt is már, meg lesz is még olyan, hogy ennél csak több lesz...