2017. október 14., szombat

Szombati ez+az

Reggel beszedtem a megszáradt ruhákat, később megnéztem az István által küldött Elif 30. részét.
Anyám hívott telefonon, megbeszélni, hogy Dani bevonásával hogy lenne összehozható kaja elhozása most a hétvégén. Mert Dani többnyire dolgozik hétvégeken, időnként 12 órázik, és ez most így lesz év végéig, így eléggé egyeztetésre van szükség.
Mi Danival cseten kommunikálunk előbb, majd délután megejtettünk annyit, hogy Dani el tudott jönni, szennyest hozott, tiszta ruhát vitt, s nem utolsósorban odapakoltam az anyámnak viendő cuccokat a nagy hátizsákjába, göngyöleggel, száraz kenyérrel együtt. Küldtem neki egy kis bolti csokis piskótát és kakaós csigát, mert nála meg édességhiány van néha.
Miután minden tisztázódott, telefonáltam anyámnak, hogy holnap fog Dani menni délután, de majd addig ő is felhívja.

Most olvasztottam ki a nyár elején vett, és sajnos egyben lefagyasztott kilós csirkemellet.
Egyik feléből édes-savanyú mártásost, másikból sajtszószos-tejszíneset csináltam, orsótésztát főztem ki melléjük. Most jó sok kajálás Haramia szempontjából is meg lett oldva... a csirkehús mindig jól jön nála.

Amit Mikivel beszéltünk, a Rímes kreatív szójátékokkal maszatoltam a hétvégén.
700-at leválasztottam, a maradékhoz hozzáraktam az eddig elkészült 1000 után készülteket, tehát 400-at. Így lett még egy 700-as gyűjtemény.
Megcsináltam a cím- és kolofonoldalakat, a címen sokáig filóztam, több variáció sehogy sem tetszett.  Aztán: előszót írtam hozzájuk. A második részé kicsit eltér az elsőtől. Kíváncsi leszek, tényleg lesz-e belőle valami.

Este megnéztem az X-faktor 9. részét, ami egyben az első élőadás volt. Amit észrevettem, hogy a mentorok viselkedése, talán az ÉLŐadásnak köszönhetően megváltozott. Pozitívan. Most nem voltak csapnivaló veszekedések, kiakasztó, gyerekes duzzogások, másodpercenként kisípolt trágár beszéd. Már majdnem hasonlítottak egy szinte normál csapatra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése