2017. október 13., péntek

Felén túlvagyok

Ma 13., péntek. Ráadásul Kálmán napja. Szilvi mindig megemlékezik a vezetéknevének napjáról.:))
Takarítottam a hűtőben, szelektáltam egy csomó, pazarlás szintjén kidobandó cuccot, sajnos. Annyira nem tudok "fogyasztani", hogy sajnos, előbb-utóbb ki kell dobnom kajákat.
Ezek persze egy csomó mosogatással is járnak, mert főtt kaja is akad köztük.
Megnéztem az Elif 29. részét, majd a Kata-féle második kis fagyasztott halcsomagot olvasztottam ki és forgattam meg paprikás lisztben, sütöttem meg. Egyik kis harcsaszelet ebédként, másik este, természetesen minden köret vagy kenyér nélkül -- és kész az egész napi "bevételem".
Este 6 után a 45-össel mentem fel, onnan villamossal ki a Klinikára, és 18.40-kor már a Radiológián vártam, hogy azonnal behívjanak, ugyanis senki nem volt! Persze ki kellett várni, míg bentről kijönnek, de nagyon hamar meglett a 15. sugár.
Uramisten, felén túl vagyok! Hozsanna!
Hiába nagyon korán végeztem, a buszra fél órát kellett volna várni, mert a 7 óra pár perces pont elment előttem. A várakozásra nem volt ingerenciám, úgyhogy villamost választottam, pedig tudom, hogy az csak félút, onnantól ugyanúgy buszra kell várni! A Kossuthra mentem e célból, és kivártam vagy 10 percet egy 45-ösre. Úgyhogy mégiscsak 8-kor értem haza, mintha a fél 8-as 24-est kivártam volna! De így kevesebb volt az üresjárat.

Otthon net, BK, netről a Survivor döntőjének megnézése. Jó volt, kár, hogy vége ennek is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése