2017. október 19., csütörtök

19. sugár

Szilvivel befizettettem még egy csekket, ezzel a hónapra már talán kész.
Vetettem vele Haramiának élelmet, azaz DM-es tálkásakat, rendesen.
Megnéztem a tegnapi, 33. részét az Elifnek.
Csirkepörköltet főztem, ami állt 4 alsócombból és főleg csirkelábból.:)
A csirkelábat legalább tutira meg tudom enni, magában persze. És négy darabból jól is lakom! :D
A csirkecombbal meg másokra is gondolok, ja, és Haramia is igényli a csirkehúst. Ő nem lakik jól annyival, amit a lábról le tudnék neki faragni... :DDD

Egész megszoktam már ezt a 22Y-nal való menést, kényelmes, hogy egy jármű, és igaz, hogy gyalogolni kell hátul a Móricz Zs. körúton hót setétben, de a Klinikán belül hamar ottvagyok, az időpont is jóval korábbi, tehát nem kell aggódni, hogy elkések vagy ilyesmi. Aztán vagy sikerül bejutni 8-nál hamarabb, vagy nem.
Már 7 előtt 5 perccel sorra kerültem. Megkaptam a 19. sugarat.
Amit itt nyerek, ezután elvesztem a buszoknál. Mert nyilván a 7 órás elment előttem, és újabb félórát kellett volna várni.
Így aztán most először átmentem az út másik oldalára, megnézni, hogy a 22-es mikor megy. Arra csak 12 percet kellett várnom, úgyhogy azt választottam, bár azzal a Derék úttól kell hazamásznom. Na de a villamosnál meg az van, hogy a városban kell gyalogolni, választani két irány és lehetőség közül, és ott újra buszokat várni!
A 24-esen kívül minden más megoldás csak azzal könnyít, hogy nem kell egyhelyben félórákat szobroznom, hanem kevesebbet.
Elég hosszú volt ez a várakozás is azért, és a 22-es elég sokat keringőzik hazafelé, többet, mint a 24-es, ami elég egyenes. Plusz még a Deréktól kell hazamászni, ami annyit jelentett, hogy mire ez megtörtént és a ház elé értem, az István úton megjött a 24-es is, amitől két perc alatt itthon lennék...

Net, BK, net.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése