2017. január 5., csütörtök

Vízóraolvasások és Bence megint beteg

Jöttek volna vízórát leolvasni, de nem tudtuk előre, ezért nem írtam ki.
Igaz, én nem jártam lent még ebben az évben, de Szilviék már kedd óta iskolába járnak, ezért nyugodt lehettem volna afelől, hogy ha lent van valami kiírva, akkor nyilván szól.
De nálunk olyan nemkívánatos elemek is bejárnak a házba, akik törnek-zúznak-firkálnak-betörnek, tönkretesznek mindent. Egyik legnagyobb szórakozásuk a postaládák felfeszegetésén, letépésén (!) kívül, hogy azonnal betörjék a lift vagy a kaputelefon digitális kijelzőjét, napi szinten festékszóróznak le mindent, és természetesen: letépik a házra vonatkozó kiírásokat. Most is ez történhetett.
Mivel nem írtam ki, és olyan helyzetben voltam, hogy ki sem mehettem a csengetésre, ezért később kinéztem az ajtó elé, s a névtáblához dugva állt egy papír ezzel kapcsolatban.
Szerencsére megint volt elérhetőség: telefonszám és e-mailcím is a vízóraállások jelzésére.
Nem nagyon örvendek ennek, az lett volna tiszta sor, ami máskor: kiírom az állást -- mondjuk, ki is írtam, most már. De nem hinném, hogy még egyszer visszajön megnézni.
Úgyhogy a biztonság kedvéért, na meg mert buzgómócsing vagyok, írtam e-mailt is és sms-t is a megadott paraméterekre.
Szerencsére az e-mailre már késő este válaszoltak is, hogy továbbították az adatokat.

Még az is történt ma, hogy miközben Szilvi több órát barangolt a Tescóban, telefonon hívták, hogy menjen a gyerekért, mert hányingere van... Jó, hogy bírta két egész napig az iskolát!
Úgyhogy miután hazajött, ebéd körüli időpontjukban bement az iskolába, és elhozta Bencét. Közben bejelentette az élelmezésügyön, hogy mi újság -- ez a kajarendelés miatt kell. De a mai kaját elhozhatják, erre ilyenkor kapnak a szülők ez esetben egy cetlit, mellyel a portán jelzik, hogy a gyerek kajájáért jöttek. Tehát Szilvi hazahozta a gyereket, majd visszament ételhordóval a kajáért...
Egyébként ott is csodálkoztak, hogy "...és EZÉRT szóltak?" Mármint, hogy a gyereknek hányingere van...
Hát valóban, jól néztem volna én ki, mikor dolgoztam, ráadásul egészen más városrészben, mint az iskola, ha nekem feszt szólnak ilyenekért. Pont elég volt az a helyzet két gyerekkel, amikor egyébként is betegek lettek, és akkor dőlt-borult minden. Lemenni telefonálni (természetesen működő utcai fülkés telefont keresve!), egyedül hagyva a gyereket, aztán rendszerint három telefont elintézni.
Egy az iskolába/óvodába/bölcsédébe, hogy nem megy, tehát lemondani másnaptól a kaját. Figyelve arra, hogy amikor kiírják a gyereket, előző nap 9-ig újra betelefonálni, hogy legyen kajája, mikortól megy. Másik telefon a munkahelyemre, hogy beteg a gyerek, valószínűleg tápon leszek. Harmadik az orvosnak, aki, mivel túl messze volt (megtartottuk azt a gyerekorvost, akihez Szilvi születésekor tartoztunk, anyáméknál laktunk, tehát más körzetben, és akkor már nyilván már a másik gyerek, aki a lakótelepen született, vele is hozzá tartoztunk. Ezért leginkább kihívtuk, mert beteg gyerekkel borzalmas lett volna a gyaloglás és kibuszozás).
Ma már, amikor a vonalas telefon szinte lenézendő és sok helyen nincs is; ellenben mindenkinek van mobilja -- ez elképzelhetetlen. Mikor mesélgetem Szilvinek, hogy én anno miken mentem keresztül, amikor egyáltalán nem volt semmilyen telefon, ellenben volt munkahely és két gyerek, akkor oké, felfogja, de el nem tudja képzelni.
Szóval a gyerek a 4 napos iskolai hétből kettőt megint nem megy.
Nem súlyos egyébként, nincs amúgy semmi... híg a széklete és hányingere van, de egyébként semmi egyéb tünet. Nem eleven, az biztos...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése