Ősz

Ősz és a vele járó gondolatok...
Ilyentájt, november bő derekán már nemigen van részem tobzódni az ősz színeiben, sajnos. Kinti megnyilvánulásom egész héten ködben, nyálkás időben, vastag rétegnyi, csúszós falevélszőnyegen járkálva történt csupán, reggel 7-kor, amikor már éppen kivilágosodik, illetve délután 5 környékén - amikor már esti sötétség honol. Az állandó köd olyan hatást kelt, mintha folyton esne az eső.
Külvilágtól elzárva dolgozom, ablak nélküli, pár éve még raktárépület gyanánt épült, közben átalakították szövegelőállító-nyomdarészleggé - így ajtón szellőztetünk. Bár láthatok napközben is kinti fényt, ha előremegyek és ki az udvarra... csak legtöbbször elfelejtődik a taposómalomban, idő sincs még ennyire sem. Így egészen ajándékként érzem át a hétvégi nappali fényt, már amennyiben van...

Őszi gondolat

Magasban úszó
fellegek
tovasuhanó játéka
gyönyörködtet,
felhőszínekben
tobzódom,
lélekben velük
utazom
távolra, messzire, el...
de utamat testben
a földön járom,
s bár felhők fodrába
kapaszkodom,
itt lent minden érzékem'
rabul ejtette
a megsápadt őszi levelek
fáradt zizzenése.
Ősz illatát sodorja
az ökörnyál...
ha akarom, ha nem,
szívdobbanásom
feléd száll.

Hidegben várakozva

Nyirkos sötétség vár
estefelé a buszmegállóban,
sokáig topogok behúzott nyakkal
- mely köré a szél csavar sálat -,
s eszembe jut
- szinte most volt még -,
hogy ugyanitt,
ugyanilyenkor levegőért
kapkodtam, mit előtte
felforralt a nap magának,
s hevétől szenvedett
ember és állat…
el sem hiszem…

Szemüvegemen pukkanva
pöttyen az esőcsepp,
ernyőt húzok, miközben
az eső nagyot kortyol
belőlem.

Késő őszi harmónia

Két szürke kő között
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia...
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.

Az élet jelképe lett
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.