Érdemes felébredni

"Nehéz az élet" - mondjuk néha, magunk is tudva, hogy közhely, ám ezzel lehet legegyszerűbben kifejezni, hogy bizony egyik gond elmúlik és kettő jön helyébe... Ezért ki kell használnunk azokat a szép perceket, melyek adódnak. Minden apróságban meg kellene látnunk a szépséget - mert ott vannak. A szürkeségben, az esőben, még a hidegben is észre lehet vennünk oly sok dolgot. Könnyű mondani, mert nem mindegy, milyenek azok a gondok. Nem mindegy, hogy csak szomorú vagyok vagy igazságtalanul bántott valaki, rosszul esett valami - és akkor felvidíthat egy sárga virág, egy barna kutyaszem. Sajnos, vannak igazi bajok, melyeken nem léphetünk át, valódi veszteségek, szenvedések, örök fájdalmak - hiszen ezek olykor tartósan betegségbe sodorhatják az ember lelkivilágát.
De akkor is... talán mindennap van valami, amiért aznap érdemes volt felébredni.
Keressük meg!

Régmúlt gyöngyszemek

A jelenben mindig ott vannak az árnyak,
a gondok, küszködések, és sötét félelmek,
mert nem tudhatjuk, mit rejt a holnap,
s a gyöngyszemet eltakarják titkos rejtelmek.

Nem tudod, hogy megoldható-e a csomó,
hogy szabad akarattal feloldható-e a görcs,
hogy pótolható-e a hiány, mit nem tölthet be semmi,
a jelent illetően úgy tűnik, nem lehetsz bölcs.

Ha visszagondolsz a múltra, előhíva az emlékeket,
akkor eszmélsz rá igazán, mikor voltál boldog,
ha már nem játszanak szerepet mellettük
az akkor kísérő, nyomasztó, fájdalmas dolgok.

S a múlt maradandó gyöngyszemei
a jelenben már fényesen ragyognak,
s mindig utólag döbbensz rá, hogy gyöngyszem volt
egy homoknak, kavicsnak hitt mozzanat.

A múlt akkor fénytelennek tűnő dolgaiból
egy akkori perc, óra, hónap vagy év
most vált jelentőssé… s egy pillanat, egy arc,
egy mozdulat, egy kéz – melyeket el még
nem felejtettél – talán most lett szép.

Hullócsillagok

Miközben rohanva lót-fut az ember,
és otthoni teendők végtelen sora
veszi körül,
az agy közben nem pihen, bár a kéz
rántást kavar, borsót fejt vagy
épp port töröl…

Elmereng, egy-egy sötét pontnál is megáll,
árnyélményt fejtegetni próbál, mint régi
kötést a kéz…
s a szem, mely már elfáradt évek sora alatt,
már nem a rántást látja, vagy képernyőn a port,
a távolba néz…

Néha a lényeges, ami eltűnt,
amire sehogy sem emlékszünk…
Köztük a hullócsillagok, apró kis emlékek
átláthatóbbak, maguktól értetődőek,
mint az, hogy miért, hogyan is következtek be
azok a sorsdöntő mérföldkövek.

Minden napnak a maga öröme

Elalvás előtt mindig végiggondolom,
mit termett ez a nap, melytől most búcsúzom.
Néha túlcsordulnak a zajos történések,
s gondolatban még félig sem érek,
- annyi új benyomás, kaland és élmény,
némi siker, szép szavak vagy remény,
tiszta öröm és fénylő szeretetláng,
vigasz, szépség vagy épp egészen más:
szürkeség, gond, baj vagy betegség,
csalódás, nyűg vagy szeretetlenség,
meg nem értettség vagy szavaknak éle,
rosszindulat, szorongás réme...
és sorolhatnám a jókat s a rosszakat,
melyek nyomai betöltik napunkat -
ha a túlpörgött napot épp végiggondolom,
fel sem dolgozom, hisz elnyom az álom.

Van persze, hogy sokkal szürkébb a nap,
új élmény hozzánk nem sok juthat,
van, hogy taposómalom az egész,
s az ember úgy érzi, már teljesen kész...
ha eseménytelenül gyászos s örömtelen,
kedvetlen, még akkor is mindenféleképpen
minden napnak megvannak a pillanatai,
melyeket azért, igen, meg lehet találni,
még akkor is, ha a rossz történések
adnak neki kesernyés hátteret, jelleget,
s húztak benne mélyebb rovásokat.
Az ember azért sokszor rácsodálkozhat,
ha aznap mégiscsak volt valami igaz,
valami tiszta, valami fényes, valami jó...
VALAMI,
amiért mégis, mégis érdemes volt
aznap felébredni.