24 éves

Ma lett 24 éves, hajnali 3.15-kor.:)
Olyan aranyos volt, hihetetlen számomra, hogy "kaphattam" egy olyan babát, aki előírásszerűen nyugodt, elégedett, és csak akkor sír, ha éhes. És még eszik is...
Másfél-kétévesen már a bölcsiben is a gondozónők kedvence volt, szőke, göndör nagy hajához a nagy, buci, kiskacsás homlok, aztán két nagy, lefele hajló és egymástól kicsit távolabb álló sötét szem, amivel pillanat alatt úgy tudott nézni, hogy a kő is meghasadt...
Mindenki szerette, mert szófogadó, aranyos, szép és nagyon-nagyon kedves volt. Mindenkihez odament és megsimogatva közölte, hogy "én téged szejetjek". Idegenekhez is, nem csekély meglepődésükre (ami már néha kicsit ciki is volt.:)) Hát csoda, hogy mindenki imádta?
Kishercegnek nevezték...
A betegségtortúrákról már írtam, amiket átéltünk... aztán persze ő is átesett a tinédzserkor nehézségein, volt flegma, rendetlen, szájalós (azért előfordul néha, hogy nem csak dicshimnusz írható róla:)); de szétnézve - másokhoz képest - nem volt vészes. Veleszületett s aztán tudatosan alakított érzékenysége, kedvessége, humanitása, valamint értékrendje, becsületessége alaptulajdonságai lettek.
Műszaki szakközépben érettségizett, majd két év technikusi következett, mechatronikus lett - sajnos, szakmájában nem tudott elhelyezkedni, elég sokat szenvedtünk a munkahelykeresések és munkanélküliség következtében...
Rengeteg ismerőse van, hiszen lassan már 10 éve lesz, hogy zenél. Rocksuliba járt évekig, dolgozott rádiónál hangtechnikusként, igaz, alapítványi munka keretében. Most ifjúsági irodában recepciós munkakört tölt be. Olyan szerencsés természete van, hogy mindenhol kedvelik.
Eleinte évekig jártam a koncertjeire, ahol mindig nagy büszkeség töltött el és a sírás fojtogatta a torkomat. Nem tudom, kire ütött vagy honnan szedte azt, hogy tud és szeret is színpadon szerepelni... élvezi azt.
Igazándiból nem tudom, mi lett volna velem nélküle, mikor lassan 2 éve, hogy ripityára ment a jobb vállam. Azt azt követő 3 hónap táppénzen létből az első 6 hétben, amikor padlón voltam mentálisan és némi depiben, utca-, tömegközlekedés- és emberfóbiában szenvedtem és szó szerint tehetetlen voltam, akkor ő épp munkanélküli volt - mai napig vallom, ez nem volt véletlen! Úgy tudtuk fenntartani a környezetünkben a magunk ellátásának és a rendnek látszatát, hogy azt 95%-ban Dani csinálta - jobb kezem nyaktól az ujjaim hegyéig a törzsemhez volt kötve Gilchrist-kötéssel (gipszelni nem lehetett). Mindig kísért a kontrollokra, tartotta a táskám, kabátom, rendezte az irataim, vizitdíjat - mert azalatt természetesen végig volt olyan is! - játszotta a fogas szerepét és félnapokat elszórakozott velem a kórházas napokon. A gúzs leszedése után 8 hét gyógytorna és kezelés következett, ebből az első 3 hét alatt neki kellett, hogy elkísérjen gyalog - különben képtelen lettem volna menni, reszkettem a "kinttől", az újabb eséstől -, megvárjon, hazakísérjen. Naponta bevásárolt, mosogatott, állatokat rendezte - a legteljesebb természetességgel. Ha ő nincs, én a baleset napján tán kórházba sem megyek. Ő erősködött, kísért el, és természetesen igaza volt...
Ő a férfitámasz a családban a család idős, egyedülálló tagjai mellett... mindig számíthatnak rá.
Szóval... jó srác. Köszönöm Istennek, hogy van, és ilyen.
Isten éltessen sokáig, Dani "baba"!

Zavart büszkeség

Tudod, hiába próbálkozom,
mert el jól nem mondhatom,
mit éreztem aznap, mikor
először álltál színpadon.
S mit éreztem, mikor már
többedszer vetült rád a fény
a színház színpadán, klubokban,
rendezvényeken s a város főterén,
mikor a harsány rockifjúság
ugrálva küldte a rock jelét
a magasba, csápolva, veled együtt
a dalokat ordítva...

Mit tehet ilyenkor egy anya,
mint dobogó szívvel, némi
zavart büszkeséggel egy
homályos sarokba húzódva
torkában a gombócot szorítja,
könnyeit szaporán elpislogja,
sikeredért végig izgulva
vegyes érzéseit leküzdi,
s meghatottságát buzgó
fényképezéssel leplezi...
s hogy az örömtől lelke
rögvest szétpattan,
csak azt, csak azt
ne vegye észre senki.