2018. január 10., szerda

Balmazújvároson -- Munkácsy-kiállítás

Délelőtt elrendeztem mindent a lakásban, illetve magam és a macskák körül, majd az indulásig gondoltam, bekapcsolom a gépet és megnézem a buszmenetrendet.
Ja. Bekapcsoltam és a virtuális ablak megjelenése után sehol semmi. Megállt és semmi tovább.
Újraindítás, ugyanez... és újra... Negyedjére bejött egy Automatikus javítás panel, melyre rákattintva pár másodperc után kijött, hogy nem tudta megjavítani a számítógépet. Mi van? Éjfélkor még úgy hagytam itt, hogy leállításnál közölte, hogy frissít, s pár perc után ki is kapcsolt.
Újra megpróbáltam nulláról indítani, és az előző produktumok zajlottak újból. Legtöbbször ablak és semmi, ritkábban az Automatikus javítás... Itt a végén a Speciális lehetőségeknél a Hibaelhárítást kiválasztva közölte, hogy a Windows nem talál lemezképet a számítógépen. Hasztalan próbálkoztam ennek értelmezésével...
Aztán a biztonsági másolatot tartalmazó merevlemez csatlakoztatását kérte, vagy hogy helyezzem be a legutóbbi biztonsági másolatot tároló DVD-t, majd kattintsak az Újra lehetőségre...
Na, erről ennyit. Olyan dolgokról ír, melyekről halvány lila gőzöm sincs.

Úgyhogy találomra indultam a buszvég előtti fél 1-es találkozásra a buszhoz. Láttam a megállói menetrenden, hogy hiába, mert nincs olyan busz, amivel mostanában odajutnék. Maradt a gyaloglás.
Előbb csak a Tecsóig gondoltam, hogy a Kishegyesin hátha jön egy nekem való busz -- természetesen és nyilvánvalóan nem jött. De innen már nem sok az a gyaloglás, még ugyanennyi és kész.
Fél egy után 5 perccel így is ott voltam a találkozóhelyen. Popika még nem volt ott, de sokan várakoztak. Mivel tudtam, hogy Popika anyósa tagja a nyugdíjasklubnak, mellyel közös programunk lesz, és én meg ismertem jó 40 évvel ezelőttről a nénit, egyből megismertem most is. A többi idős ember körülötte nyilván mind a csoporthoz tartozott. Beszélgettünk, majd megérkezett Popika is.
Közben a vezető hölggyel is megismerkedtünk, szót váltottunk; s élénk "nyugdíjas csevejben" vártuk a helyközi járatot.
Nem írtam a programtervről előbb, hátha nem tudok menni és akkor felesleges előre inni a medve bőrére. Szóval az úgy volt, hogy Popika szólt, miszerint az anyósa hívta erre a Munkácsy-kiállításra, melyet a nyugdíjasklub, amelynek ő tagja, szervez. Popika már többször volt velük kirándulni és különböző programokon -- amikor belefér a létszámba és összejön, ő szívesen el is jár velük.
Most nekem is szólt, hogy nincs-e kedvem velük menni, mert minél többen megyünk, annál jobb; olcsóbb a belépőjegy is stb. Természetesen volt kedvem.
A kiállítás Balmazújvároson, a Semsey-kastélyban nyílt még novemberben, és március elején bezár. Pákh Imre, egy magángyűjtő közel 50 darab saját tulajdonú Munkácsy-festményét állították ki. E festményeket nagyközönség csak ritkán láthatja, sőt van köztük olyan festmény, mely nemrég lett felfedezve és vásárolva.
Nagy izgalommal vártam az alkalmat, örültem, hogy itt lehetek.
A helyközi buszunk késett vagy 10 percet, de szerencsére helyből jött és itt kezdődött a felszállás -- kicsit aggódtunk, hogy nem lesz hely ennyi embernek... Szerintem lehettünk vagy húszan.
Tehát volt hely, s a félórás utat végigbeszélgettük.
A társaságból Popika vett egyedül félárú buszjegyet nyugdíjasként -- a többiek 65-ön felül ingyen utazhattak --, én pedig aktív korú nyugdíj nélküliként teljes árút, de ez csupán 465 Ft volt, tehát oda-vissza 930-ba került csupán az útiköltség. Na most, ha azt vesszük, hogy egy helyi járaton akár egy megállóra is 400 Ft a sofőrnél egy jegy... hát akkor no comment.
A busz Balmazújvároson épp a Semsey-kastély mellett állt meg, úgyhogy sepercnyi gyaloglás után bent is voltunk a kastélyban. Én szerettem volna kint még fotózni, de igencsak felcserélődik a program, mert az első fotó előtt jelzett a gépem, hogy lemerült az akksi. Szerencse, hogy mindig itt a másik is, ami tutira feltöltött. Mire kicseréltem, már bent volt a társaság.
A vezetőnk egyben vette meg a jegyeket, 400 Ft volt fejenként így, hogy ennyien voltunk. Én vettem még 500 Ft-ért fotójegyet is, nem bírtam volna ki, ha nem. Igaz, hogy azzal is csak vaku nélkül lehetett fotózni, de legalább nyugodtan tehettem, rajtam a kitűzővel (amit a végén majdnem hazavittem...).
A kiállítás csodaszép volt, ahogy vártuk is. Tárlatvezetést is kaptunk. Volt egy nagy és három kis terem, tele képekkel... Nagy élmény volt.


 



       

       

   
Egyébként Popika is fotózott, simán, lazán és nagyon ügyesen: mobillal. És egyébként nem is sikerültek neki rosszul, én azt hittem, az enyémek fényképezőgéppel rosszabbak lesznek így, vaku nélkül. Rajtunk kívül más nem fotózott. A vezetőhölgy megkért, hogy majd kint a kastély előtt készítsek már csoportképet, és küldjem el az e-mailcímére -- nyilván a legnagyobb örömmel, bár akkor még nem tudtam, hogy a rossz gépemről ez hogy fog menni... Úgyhogy örültem, mikor Popika is megkapta az e-mailcímet, ő mobilról tutira át tudja küldeni.
Mikor befejeztük a Munkácsy-kiállítás megtekintését, kérdezték, hogy: "Mindenki van már 70 éves?" Naná, hogy mi Popikával nem jelentkeztünk, hogy á, dehogy. Mert hogy akkor ingyen és bérmentve megtekinthetjük a kastély állandó kiállítását, amely a Semsey Andor Múzeum tulajdonképpen.
Itt több termen keresztül átható helyrajzi, történeti, hírességismertetői képet kaptunk Balmazújvárosról; ezeken is igyekeztünk minél többet fotózni.







             



     
A kastély előtt megejtettünk néhány csoportképet, majd a menet átröppent az út másik oldalára, ahol a Debrecen felé tartó busz megállója volt. Mi Popikával úgy döntöttünk, hogy egy későbbi busszal fogunk menni, mert szét akarunk nézni a környéken. Egy hölgy megkínált bennünket valami finom süteménnyel, és Popi anyósától is kaptunk finom sajtos tallért, még a hazafelé tartó buszon is azt rágcsáltuk. Elbúcsúztunk a társaságtól, megköszöntük a szép programlehetőséget, és visszamentünk a kastély környezetébe, ahol azért volt még mit fotózni!

   
A kastély falán örömmel vettem észre Dely Mátyás, a híres hortobágyi állatorvos emléktábláját, akiről pár éve hoztunk össze egy szép könyvet, mely igen régen, újságban, folytatásokban jelent meg.


   
De fotóztunk sok egyebet is, szobrokat, emlékművet, a fürdő falát az épülettel.






Igen korán leszállt a szürkület, mert bár napközben napos idő volt, mostanára borongós lett, és hát amúgy már kora délután sincs kimondottan fotós idő. A kinti képeim legalább olyan sötétek lettek, mint a benti, vaku nélkül készültek.


       




A kezünk lefagyni készült, tényleg igen hideg lett, de még volt egy kis idő a buszindulásig, így betértünk a templomkertbe. Itt megláttam egy csodás rózsát, egyszál magában virított így, január 10-én, hihetetlen volt. Lefotóztam, közben beszélgettem vele.:) Megérdeklődtem, hogy mit keres itt ebben a hidegben.:) Azon kívül, hogy engem várt, aki örül neki... Azóta már a mínuszokban biztosan megfagyott szegény...:(

 
A buszon hazafelé kevesen voltak és jól elvoltunk, jól éreztük magunkat, sokat dumáltunk és rajtam olyan jó kis elégedettség és nyugi volt. Imádom, mikor ezt érzem...
A buszvégnél szálltunk le (parasztelosztó), ahol rövidesen búcsút vettünk egymástól, más-más járművekkel indultunk hazafelé. Nekem a Széchenyin rövidesen jött egy 41-es, amivel a gyaloglást is beszámítva 10 perc alatt hazaértem.

Nemsokára jött Dani, hozta a szennyest, valamint anyámtól némi húslevest reszelt tésztával, sárgarépával, hússal; fehérbabfőzeléket, és mellé egy kis szál sütnivaló kolbászt.
Leült a gépem mellé, konzultáltunk, mutattam neki, milyen kiírást tudok elérni a gépen, de ki is írtam reggel papírra, hátha nem jön elő többet.
Ücsörgött és az okostelefonján nézelődött. Hamar megtalálta, amit keresett...
Lényeg, hogy a frissítésekkel kaptam be a legyet. Ami éjjel jött a kikapcsolásnál, és ma a bekapcsolásnál már meghótt a gép. Az egyik oldalon már ma délelőtt közölték a hírt, hogy bizony, sokan megszívták mára virradóra a frissítések miatt olyan felhasználók, akik régebbi típusú gépalkatrészeket használnak a gépeikben. A feltehetőleg sok kárt okozó frissítést már délelőtt vissza is vonták... Oké, ez remek azoknak, akiket még nem ajándékoztak meg a frissítések által a kék halállal, de mirajtunk már nem segít! Iszonyat dühös voltam amúgy, hogy miért mindig én vagyok a dógok rosszabbik végénél, még ha kezdem is megszokni már ezt a szívatást. Még alig múlt el az egyhetes netnélküliséggel járó kálvária, tessék. Nehogy unatkozzam már!
Dani se örült egyáltalán. Nincs semmi megoldás, valószínűleg újra kell telepíteni az egész hóbelevancot. Addig viszont megint itt állok megfürödve.
Hacsak... Daninak mi nem jutott eszébe! Ő a nyáron vett egy gépet, előtte egy laptopja volt, illetve még megvan, használaton kívül. Felajánlotta, hogy addig használjam, ne legyek net nélkül.
Ez tök váratlan volt, nem igazán tudtam, hogy nála mi a helyzet gépügyben.
Hazament és gyorsan átnézte a laptopját, kitörölt fölös dolgokat, felrakott vírusirtót -- kb. annyi idő alatt, ameddig itthon megnéztem a BK-t --, és áthozta a gépet. Kb. fél órája volt, mert éjszakára indulnia kellett dolgozni, de ezalatt beállította nekem. Átdugdosta, amiket át kell; hozott egy vezeték nélküli egeret is. Itt feltöltötte a Photoscape-et, átdugta az USB-t. Eleinte az istennek nem akart bejönni sem a net, később a bejelentkezésem sem. Mindenféle jelszavakat próbálgattunk, majd kiderült, hogy csak újra kell indítani. Már elfogadott, de tök ismeretlen volt a környezet, az időbe telt, mire a saját profilomat be tudtam állítani -- de ez nem ma volt.
Ma csak annyit csináltam még, hogy hihetetlen, de fel tudtam tölteni a fotókat a fényképezőről egy saját mappába...

Hát ez sem volt semmi nap!

3 megjegyzés: