2017. április 16., vasárnap

Húsvét első napja anyámnál


Már 8 előtt felevett a fene, mivelhogy Szilvi is mozgolódott. Honesty dorombolt a fejemnél, jó lett volna még egy kicsit pihizni, olyan fáradt vagyok mostanában, egy ízem sem nagyon kíván mozdulni.
Aztán persze eszembe jutnak a teendők, és kelek.
Készülök, elég hosszú idő azért a magam körüli dolgok rendezése, a macskáké (holott már fél 6-kor ők le lettek rendezve!) - tiszta víz, almozás. Gyógyszerek, pár falat keksz, kávé, anyámhoz összepakolás, valamit el ne felejtsek.
Viszem a receptjeit, a kiváltott Betalocot, pár tasakos (nem Félix) macskakaját, összecsomagoltam hajlongva 3 szatyor száraz kenyeret, a karácsonyra adott Bence-fotóhoz ajándékba vett fényképtartót, kajás göngyöleget és üvegeket.
Dani felhívott, hogy mikor indulunk. Mondtam, majd dél körül, ahogy szoktunk.
Gondoltam, átugorhatna a kenyérért és üvegekért, dobozokért, mert nekem most csak egy kézzel kell számolnom és a csigalassúsággal gyaloglásnál. Ő meg mégiscsak biciklivel megy és nincs műtve.
Így is lett.
Anyám is felhívott, kérdezte, hogy állunk. Mondtam, nemsokára indulunk. Mondta, hogy most öcsém is ott lesz és kisebbik unokahúgom Mollyval. Merthogy sógornőm kórházban van, és igaz, hogy öcsém jobban főz, mint bárki, de azért mégiscsak... na.
Közben Szilvi is készülgetett. Ő is vitt anyámnak csokit, kekszet.
Dél körül elindultunk gyalog. Elég kellemetlen volt a mellkasomnak a dolog, meg hogy egy kezemben cipeltem végig a kosarat -- nem is tudom, ha Dani nem jön el a többi cuccért, hogy cipelek két kézzel.
A szelektáltnál Szilvi is, én is megszabadultunk egy-egy adag cucctól, megkönnyebbültünk.
Később, a kék kanyar utáni nagy füves részen Szilvi elhelyezgetett fák alatt némi maradékot, "használt" kenyereket, maradék rágcsákat a varjak részére (mindig ezt csinálják egyébként, évszaktól függetlenül -- pl. egész télen etették a varjakat).
Tudtam volna útközben fotózni, de elég bizonytalan voltam járásilag, és nem győzött a fotózási vágy az állandó cuccletevés, hajlongás gondolata fölött... pedig sok szép virágot, ezt-azt láttunk. Gondoltam, majd anyámnál is lesz...
Odaérkezésünkkor még csak Dani volt ott, épp fát vágott anyámnak.
Szépen fel volt ásva a kert, ezt unokahúgom végezte anyámnál.

    
Kipakoltam a cuccosokat, mint előtte Dani is már. Közben anyám kért tőlem ötezer Ft-ot, hogy ne legyen nyugdíjig pénz nélkül, mert most tudta, hogy a sírkő miatt felvettem a hozamot. Ne öcsémtől kelljen már kérnie. Direkt úgy vettem le utóbb, hogy ötezer legyen a vége.
Anyám már majdnem készen volt a kajákkal, két tyúkból főzött nekünk levest, sok zöldséggel, grízgaluskával... valamint volt sült oldalas, főtt tojásos krumplisalátával. Ez utóbbi most nem majonézes volt, hanem ecetes, anyám gyerekkorabeli módi, de azért szereti a banda. Volt paradicsomos töltött káposzta, de fel se lett kínálva, inkább odapakolta anyám, mert tudta, hogy akkor végképp nem eszünk a másodikból.
Ezentúl volt még csokikrémes meggyes piskóta is.


Kimentem a kertbe fotózni, hát el is ragadott a hév, mit ne mondjak... ahogy megláttam az ibolyamezőket a tulipánrengeteggel... mi tagadás, na.









Persze volt még gyümölcsfavirágzás is, ha már a vége felé is járt a dolog. Az orgona sem az a fajta dús, mint mondjuk, tavaly volt, és látszik, hogy már sok barna magvas fürt van rajta, de anyám szerint most fázisokban jönnek a virágok, nincs az az óriási halványlila, több méter virágburjánzás, mint szokott. A fehér orgonák sem valami gazdagok, ott azt hiszem, mondható, hogy még.



















Míg kint voltam, megjött unokahúgom Mollyval. Molly üdvözlési rohama elkerülhetetlen volt, de hálistennek, kikerülte a sebemet az ösztönös fordulat, s Molly már nyargalt is tovább, csak néhány tulipán sínylette meg, valamint az ibolyák...
Ezután bementünk ebédelni, ami mennyei volt.
A leves nekem biztos felért 5 infúzióval és némi vérkapással.

 
Jó hangulat volt, természetesen azért most a kórházi dolgok is (enyém, sógornőmé) is szóba jöttek, de amúgy az unokahúgom megszokottan vitte a hangulatot, pörögtek a poénok.


     
Kaja után még párszor "leellenőriztem" a kertet, nehogy már kimaradjon valami. Így pl. a holland tulipánokat is később fedeztem fel, miután unokahúgom szedett magának egy csokorra valót.




















Életképek...
Anyám nem volt hajlandó gép elé ülni, mert hogy ő még át akart öltözni, csak nem volt rá ideje, meg különben is, hogy néz ő ki. Mondtam, hogy ilyen alapon én sem vagyok látványosság, elhiheti.
A Dani--unokahúg párost Mollyval Szilvi fotózta.
Hármónkról a fotókat meglehetős fél-naplementekor csináltuk már, borult ég alatt, felváltva, majd Dani által észbe jutott, hogy ún. selfie-t is tudunk hármónkról készíteni...




   







 
A Dani mobiljával perc alatt tucat fotót is lehet csinálni, hihetetlen -- és mikor feldolgoztam a képeket, akkor rájöttem, hogy olyan szuper a mobilja, hogy ezeken a képeken szinte nem kellett állítani semmit. Pedig nem volt már napsütés...












   
A sok baromkodás közben utólag jutott eszembe, hogy nekem kellett volna hátul állnom, nem Szilvinek! Kár, de már így történt. Pedig a fiatalság nagyobb látványosság.
Ezek után elkezdtünk lassan "indulni", ami innentől még egy óra pakolást jelent.
Anyám öcsémnek is pakolt rendesen, unokahúgomnak is, egy hűtőládával láttam kimenni.
Nekünk meg háromfele pakolt, bár a mi levesünk Szilvivel egy kondérban van. Szegény anyámnak még ez is mindig egy tortúra, nem is tudom, honnan tud ennyi cuccot előszedni -- bár mindig igyekszünk visszavinni a dobozokat, pitliket, amikben kaját küld.
Mikor már csak a mi szűkebb családunk volt, akkor Dani meg is locsolt hármónkat. Legalább nem maradtunk locsoló nélkül, mert akkor hétbaj lett volna!:)
Elbúcsúztunk, megköszöntünk mindent -- anyám is, bár neki közel sem volt oka ennyi mindent --, majd hazafelé vettük az irányt. Szerencsére úgy pakoltunk, hogy az egy kosaram volt tele, a másik kezemben a műtött oldal felől nem cipeltem semmit, csak a tarisznyám esett arra az oldalra, de nem bántott semmit. Mázli, hogy én eredetileg is így hordom a tarisznyát, hogy jobb vállon a szíj, bal oldalon a táska. Legtöbben fordítva hordják.
Szilvinek csak sikerült Mamut búcsúzásnál lefotózni!:))















De hogy nem tudtam a kosarat időnként átvenni, ez elég rossz volt, és hát bizony, szívtam a számat befelé, mert igen rosszul esett a hátamnak.
Bár már sötétedett, szép volt a naplemente, de a Mamu kertje végéből kellett volna leginkább lefotózni, míg mi az utcán, a házak közt próbáltuk.


 





 
Szintén az utcán fotóztuk ezt a fehér, fürtös virágzatú fát is, ami fantasztikusan nézett ki már idefele jövet is... csak akkor nem volt erőm lefotózni.
Jó, hogy most kivételesen nem kellett hazafelé rohanni, úgy, hogy hiába szól Szilvi, hogy 7-re érünk haza, ők már ott vannak háromnegyedkor... ugyanis most nem tudtunk volna negyedóra alatt hazarohanni!

4 megjegyzés:

  1. Szép volt ez a Húsvéti családi délután. Sajnos ilyen már nálunk régen nincsen, megfogyatkozott a család. Ezek a napok sokat érnek, ha éppen az ember nem is tudja a jelenben igazán értékelni, később döbbenünk rá, milyen jó is volt.. hogy volt..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már régen értékelem, mert lényegében csak a munkanélküliségem óta van. Régen soha nem tudtuk összeegyeztetni, kicsik voltak a gyerekek, majd kamaszok, kirándultunk vagy éppen munkám volt otthon. Úgyhogy az ünnepeket futtában, egyesével és rövid ideig rendeztük le. Szegény anyám öregségére kénytelen ilyen nagy "lagzikat" csapni. Próbáljuk lebeszélni, de máskülönben tényleg az lenne, mint régen: nem jönne össze a család még ennyire sem.
      Emlékezetesek bizony, de még mennyire... meg hát nekem pláne nosztalgikus is mindig itt lenni.

      Törlés
  2. Ne próbáljátok lebeszélni. Őt éltetik az ünnepek, a család, értelmet ad a napjainak, ha van mire készülni, ezáltal összetartja a családot is, hagyományt teremt.Nemsokára anyák napja. Na, az is egy szép ünnep!

    VálaszTörlés