2017. április 25., kedd

Kardiológia, onkológia

Mára beutalóm volt a kardiológiára. Természetesen a Kenézybe.
Így még addig sem bírtam ágyban maradni -- nem mintha nem lettem volna álmos... -- ameddig lehetett volna. Nem is baj, mert az idegtől folyton a vécét jártam.
Hiába, még az is megfordult az agyamban, hogy ott tartanak egyből kemóra, vagy hasonlók.
Vagy netán mi van olyankor (van-e olyan egyáltalán), ha valakinek a szívbaja olyan, hogy nem lehet kemóra engedni.
Összeszedtem a mostani történet iratai mellé az olyan dossziékat is, amely vagy egészben, vagy nyomokban tartalmazott kardiológiával kapcsolatos vizsgálatokat, ambulánslapokat.
Sőt, még szerintem nyomott egy kilót is az egész, ugyanis sose lehet tudni alapon az összes orvosi dossziémat elvittem. Ne legyen az, hogy valami hiányzik.
Szilvi hazajött, most a Pennyben volt az iskola után, hozott anyám kosztos macskáinak olcsóbb tálkásakat, meg egyébként is mindig figyeli az akciókat.
Szóval nemsokára én már készen voltam, már keléstől kezdve a macskák, az öltözés, pakolás, minden ahhoz van rendelve, mintha akár korán indulnék.
Ami relatív. 10.40-kor már mentem a buszhoz. 3 megálló plusz gyaloglás. Szokott hely.
Betegfelvételi jelentkezés: kaptam számot, megmondták, hova kell menni. A traumatológiával szemközti folyosóra jól be, egész a 10-es ajtónál kellett várakozni, ahol természetesen nem volt ülőhely, csak 3 szobával arrébb. És kellett is, mert ezt élő ember állva nem biztos, hogy az én helyzetemben kibírja -- az a rohadt 10-es ajtó ugyanis 2 óra hosszáig nem nyílt ki, lélek azon se ki, se be.
Amúgy a pulmonológiával szemben ültem, ott bezzeg nagyon kedves hölgyemény nézegetett ki folyton új beteg után a folyosóra.
Negyed 12 előtt 2 perc volt a számomon jelentkezéskor, fél 12-re voltam híva. És 13.40-kor már be is voltam híva! Ezt megelőzendő, egy óra körül kijött egy nő a nevemet mondva, miközben az ablakmélyedésben összeraktam neki kísérőszöveggel a kardiológiával bármi kapcsolatban lévő dossziéimat.
Amikor végre eljutottunk a behívásig, elbeszélgetés következett.
Mit mondjak, nekem nincs szerencsém a kardiológusokkal. Vannak rossz élményeim velük.
Ez a doktornő is az a fajta volt, aki már a kérdés feltevésénél is azt lesi, hogy a válaszom második szava után kössön bele a mondanivalómba, vagy ráér kivárni a harmadikat is. A "kákán is csomót..." típus. A "botra beszélő" típus. Van, aki ismeri az ilyet. Mikor Szilvinek itthon elmeséltem, ő tudta, miről van szó. Elkezdesz bármilyen "okosan", értelmesen, lényegretörően válaszolni, mire jön, hogy ez őt nem érdekli, nem ezt kérdezte, "akkor megismétlem a kérdést" -- ésatöbbi. Hát hülye lennék? Úgy magam előtt láttam, volt időm megfigyelni több mint két órán át a többi pácienst. Elég nagy részük sokkal kevésbé volt koncentrált, rendszerező, alázatosabb, mint én. Voltak veszekedősek, janiskodók... azokat vajon hogyan kezeli egy ilyen "empatikus" doktornő? Én mindig igyekszem határozott, barátságos, lényegretörő lenni, ugyanakkor tiszteletet adni, alázatosnak lenni ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Nem szándékolt -- mindig így volt, alapból. Ahol én vagyok a kiszolgáltatott, ott akkor is befognám, ha nincs igazam. De ennél a nőnél már gyakorlatilag alig mertem normálisan megszólalni -- mondom, bármit mondok, nem tetszik neki. Ahelyett, hogy örülne, hogy nem ő rákos, és mutatna egy kis empátiát, biztatást stb.
Végül a lényeget megértette, ezt akkor láttam, amikor diktálta a gépbe az asszisztensnek. Ugyanakkor én már a szív-UH-hoz készülődve pont a bal mellemre kellett feküdjek. No, mikor azt meglátta, akkor mintha valamennyire megenyhült volna. Egyik megjegyzésemnél még el is mosolyodott! Azt hiszem, hogy a szívkatéter felvetésénél, amikor én azt válaszoltam, hogy igen, szóba került, de nem forszíroztam a dolgot.
De az UH végeztével, mikor felöltöztem és láttam, hogy a három stóc papírjaimat összekeverték, akkor megpróbáltam gyorsan rendbe rakni ADDIG, míg (szólt az asszisztensnő) az ambulánslapomat kinyomtatják. Nem tovább. Mégis leb**ott a doktornő, mint egy taknyos kölyköt, hogy mit csinálok én itt, majd máshol összerakom, NE ITT foglalkozzam már ezzel... mire mondtam neki, hogy NEM ITT akarom végig összerakni, DE az ambulánslapig úgyis maradnom kell, asszem.
Na, alig vártam, hogy húzzak onnan el. Mondom, ezért aztán érdemes volt 2,5 órát itt szarozni!
Kint kissé távolabb kénytelen voltam leülni egy székre, ahol voltak mellettem is üres székek, hogy rendbe rakjam a papírokat, mert ha megyek az onkológiára, ne már a 3 éves epeműtétemet adjam már oda! Lásd, én rendszerezve adtam oda, ők keverték össze, mégsem találták egy háromnegyed óráig, vaklálva nekem kellett megkeresni azokat az iratokat, melyek kardiológiára vonatkoztak. És nehogy már netán elnézést kérjenek az összekeverésért, sőt, leszidnak, hogy nehogy ott rakjam már össze!
Ráadásul aggódtam, mert nem tudtam, hol van az a másik onkológia, amelyet az onkológus doktornő mondott, hogy ő most ott lesz. Plusz még egy pisilést is meg kellett ejtenem.
Mindezzel nem késtem pár percnél többet... de csak a múltkori onkológiát céloztam meg először, ahol a kartonozóban azt mondta egy másik doktornő, hogy az "én doktornőm" elment, úgyhogy kopogjak be az egyébkénti szobájába, ami nyitva volt amúgy, és az asszisztensnője majd elmondja, hogy mi a teendő.
Így is történt. Mondta, hogy felhívja a doktornőt, és megkérdezi, mi a teendő; addig kint foglaljak helyet.
Az, hogy személyesen nem látta még a vizsgálati eredményeket, az, hogy még mindig van a patológián egy át nem küldött szövettani anyag, nem zárta ki, hogy talán addig nem lesz kemó.
De benne volt a pakliban az is, hogy akár már holnap. És bingó, igazam lett.
Kijött az asszisztenső, behívott, s elmondta, hogy holnap reggel fél 8-8 között jöjjek ide, a főorvos úr (?) felvesz, majd felmegyek az első emeleti onkológiára a doktornőhöz, aki elmond majd mindent...
Szerencsére eszembe jutottak a receptek, kérdezvén, hogy akkor most ezeket ki kell már váltanom?
Újra visszahívta a doktornőt, és így megtudtuk, hogy igen, sőt, már ma el is kell kezdeni szedni!
Még annyit volt erőm megkérdezni, hogy mi van, ha egyedül jövök, mennyi az esélye, hogy nem bírok hazamenni vagy valami? Azt mondta, hogy az utóhatások általában később jelentkeznek...
Hát, mit ne mondjak, nem az a gond, hogy ilyen hamar kezdik, mert minek tologatni, úgyis túl kell rajta esni. De tényleg keménynek látszik.
Kifelé kiváltottam a recepteket, három gyógyszert kaptam. Ráírattam az adagolást is, honnan ismerném ezeket.
Ezután ittam egy olasz kapucsínót, majd kint a buszmegállónál egy 42-essel mentem 2 megállót a Segner térig, onnan a Tecsóba, de csak egy kajáért és pénzt felvenni.
A 24-es pár perc múlva jött, így már negyed 4-re otthon is voltam fél 11 óta.
Megettem a kajám nagy részét, Szilvivel beszélgettem, aztán ő elment a gyerekért.
Én itthon kicsit magamba roskadtam, elsősorban a dolgok "hirtelensége" és predesztináltsága miatt, de szerepet játszott benne a szerintem feleslegesen cinikus kardiológusnő is.
Na most, telefonon is beszéltem anyámmal és Istvánnal, csetelgettem is pár emberrel -- pl. megkérdeztem egy már hasonlókon túlesett régi kolléganőt, hogy kell-e valamit vinni, pl. papucsot stb., mondta, hogy nem, csak vizet, rágcsát és esetleg könyvet. Mások pedig biztattak...
A családi csomagos telefonommal is vannak bajok, pl. napok óta nem tudom rátenni az eddig automata billentyűzárat, ami azért hordozásnál kicsit kínos lehet.
Másik az, hogy tökre feltöltött telefonnál annyitól lemerül, hogy anyám csörgetett úgy egy percig (pont akkor, amikor az odaérkezéskor, negyed 12-kor a felvételnél voltam). Utána megnéztem: egy hajszál töltés volt rajta. Ki is kapcsoltam, mondom, ne bongjon itt hiába, jelezve, hogy mindjárt lemerül. De egyébként is idegesít, hogy nem használható a billentyűzár. Kézzel se, menüből se tudom lezárni. Már régen észlelem, hogy szerintem túl hamar feltölt, és ugyanilyen hamar (ma még a szokásosnál is sokkal hamarabb) merül le.
Este a BK után bevettem mindhárom gyógyszerből egyet. Nem irigylem magam, és nem tudom, hogy fogom ezt végigcsinálni! Kettő nem túl nagy, nyelhető -- ám az egyik még így is keserű, mint az epe. A harmadik viszont egy 650 vagy mennyi mg-os kapszula -- hát az maga az iszonyat. Mikor beveszem, tele van a képem. Sokszor még a pici gyógyszereket sem bírom bevenni, én nem tudom, mi lesz ezzel. Most még bement, nagy keservesen, többedszeri nekilódulással, öklendezéssel, de tudom, hogy ez egyre rosszabb szokott lenni.
Majd rákérdezek, hogy nincs-e kisebb formátuma (persze biztos nincs), mert nekem akkor is megérné, ha többet kéne bevenni, de lenyelhető lenne -- még akkor is, ha ez a három gyógyszer is párezer Ft volt így is! Egyszóval félek ezektől a gyógyszerektől, plusz még akkor egyem az eddigieket is... áááááá... Még jó, hogy a kemót nem szájon át kell kapni...
Szóval -- kezdődik a rémálom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése