2016. szeptember 23., péntek

Molyos versírás harmadjára

Írjunk verset közösen harmadjára is!
Legrin újra megtette eme kihívást, melyre 48-an jelentkeztünk.


– Ez a vers csodálatos, Jeff! Hol találtad? 
– Uh… Én írtam. 
– És ha rákeresnék a Google-ben, mit találnék? 
– Okot arra, hogy a kanapén aludjak?

Ahogy a mondás tartja, vessük bele magunkat és alkossunk harmadjára is közösen egy olyan verset, amire biztos nem lesz Google-találat. Legalábbis az elején. :)
A feladat a következő: aki jelentkezett, egyszer csak kap tőlem egy levelet benne egyetlen verssorral, ehhez kell megírnia a következő sort, és visszaküldeni nekem. Rajtam kívül senki nem fogja tudni, hogy az utolsó sorát írja, vagy a vers elején járunk. És így a zöldítésre is a legvégén kerül sor, senki ne essen addig kétségbe.
A korábbiakhoz képest egyetlen módosítás lesz a szabályokban, egy verssor legfeljebb 14 szótagból állhat. 
Múltkor született nem egy olyan sor, ami hosszú volt, önmagában is állt, kerek egész volt. Szerintem érdekesebb lenne az eredmény, ha összefüggőbb, jobban egymásba kapcsolódó sorokat írnánk. :) 
Remélem, ez a kis kikötés senkinek nem veszi el a kedvét!

***

Készen lett a versünk! :)
És szerintem tök jó lett, nekem a 3 közül ez jött be leginkább!

***
A vers:

És azt meséltem már, mikor 
Megláttam őt az utcán, s nézett rám bambán? 
Hogy mit ehettem én ezen a marhán… 
Hogy ölelné meg egy T-Rex a születésnapján 
Vagy nyelné el a futóhomok alkalomadtán 
Különben is van mit csiszolni az életrajzán 
Olyan, mint egy megsárgult Washington Post lapszám 
Veszti el egyre lapjait a naptár. 
Végső soron te vagy ki ezen mulattál, 
s közben az ágyba bedőlve punnyadtál. 
Life is strange – az a gondolat játszott az arcodon 
Pedig a furcsa még jobb mint a borzalom 
Gondoltam én azon a ködös hajnalon 
Gondoltam, hajjaj, angyalom! 
Csak egy újabb vadbarom. 
Mi történt, én nem tudom. 
De most talpig zöldben ül a buszon 
Utazgat, így, túl a húszon s harmincon is 
de a Fényes Sziklák partvonalán nem megy tovább. 
Ott megtörik, és fényes tajtékot vet. 
Majd elhever homokpadon és nevet 
Rád kacsint, ismer jól, tudja a neved 
nem nevet, majdnem sír. Megfogja a kezedet, 
s tekinteted tengerében teljesen elmereng, 
a szív dübörög, az agy zakatol, az elme reng, 
a lábad ritmusra jár, a dalszöveg is dereng. 
a szerelem sétál közöttünk, s néha elmereng 
Kell-e ő ide egyáltalán, hisz így sem látunk 
semmit. Ha marad, ha elmegy, lesz belőle kárunk. 
Ez a helyzet, hiába várunk, hát lássuk. 
A csatabárdot most ezennel elássuk! 
Mi, lösz velönk Uram, möghalt jó kerálunk!? 
Kerál nélkül biz' a, sehová sem jutunk! 
Mégsincs más mód, így is folytatnunk kell utunk. 
A végén csak az számít, hogy milyen messze jutunk 
S hogy kellően tartalmas volt-e a megtett utunk. 
Arra fény derül, ha végül zsákutcába jutunk 
hogy iránytű nélkül Ő sem tudja hol a buszunk 
így legyintünk, és leintünk egy kénsárga taxit 
– lehet, hogy megbánjuk, de irány a Toxic 
Eltűnik határ és értelem: álmodunk, 
Mostantól talán örökre. 
S a végén minden csak por, de talán így van jól. 
Ha valami még maradt, add ide magadból. 
magadból megmaradt faragott, apróka darabot 
fehér-fekete mozaikká morzsol az álom 
megbéklyóz az unalom, most már ki kéne szállnom 
és talán itt van az ideje felnőtté válnom.

***

A félkövér sor az én sorom.
Mint minden résztvevő, én is megkaptam érte a 288. plecsnit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése