Pocakért

Nagyon szorítok Pocaknak.
Ő István cicája, egy gyönyörű, élénk sárga-barna csíkokkal díszített, hatalmas sárga szemű, szelíd kistigris. "Gazdagon fejlett" bajuszpárnái csodaszéppé teljesítik arcát.
11 éve, hogy a mamacicát 5 vagy 6 kölykével az István munkahelyének portája előtt lerakták. Később az ott dolgozók a telephely végében csináltak a cicacsaládnak helyet. Ez az udvar igen forgalmas volt, így szinte nem is csoda, hogy a mamacicát elütötték. Épp akkor, amikor már a kicsik képesek voltak anyatej nélkül is létezni... és elkezdtek mászkálni, ami megint nem túl sok jóval kecsegtetett a jövőjük szempontjából. Ám azt hiszem, végül is mindnek lett gazdája, István is közéjük tartozott: kettőt hazavitt, egy fiút, Pocakot; és egy lányt, Amazonkát. (Amazonka is olyan színeiben és alkatra, mint Pissssti -- én neveztem el így, egyszerűen azért, mert nekem annyira "Pisssti" --, csak kicsit keskenyebb az arca, és néhány kilóval könnyebb.) Mi lett, mi lehetett volna velük, ha be nem fogadták volna őket? Ha nem így történik, kóbor cicákként valószínűleg már rég nem tartoznának az élők sorai közé.
Természetesen mindvégig a lakáscicák kényelmes, kellemes életét élik és ifjúkoruk óta ivartalanítottak, rendszeresen kapják oltásaikat és nagy szeretetben részesülnek.
Pocak egy újszülött szeretettel teli, nyílt, barátságos tekintetével nézi a világot. Hogyan máshogy is nézhetné, hiszen mást, mint szeretetet, hál' istennek, soha nem látott és érzett!

Most pedig megbetegedett. A betegség, ki tudja, mióta lappanghat már benne, de ezt az ember, pláne, ha dolgozik, elég nehezen veszi észre, mert a macskák nem szoktak feltűnést csapni, ha megbetegszenek.
István is csak a lelassult mozgását, reakcióit vette észre, a Pocaktól merőben szokatlan étvágytalanságra is csak 1-2 napja lehetett felfigyelni. Lényegében péntek estére tudatosult benne, hogy nincs valami rendjén a macskával. Ám szombatra már nehezen is lélegzett és nem jött le a galériáról, így István orvoshoz cipelte. Azt is érzékelte, hogy sokat fogyott az egyébként nagyon is jó húsban lévő cica.
Ott észlelték, hogy víz van a has- és mellüregében, s kiküldték az Állatorvosi Egyetem klinikájára...
A vizet leszívták sok szúrás árán, miközben oxigénnel biztosították a légzését. Bár horribilis az összeg, amit fizetni kell mind a kezelésért, mind a benntartásért, de nem lehetett elhozni egy fulladozó macskát...
Úgyhogy bent maradt. Oxigénsátorban biztosítják a légzését, s a vérkép alapján bizonyos értékei magasak, ezek alapján lehet gyulladás vagy... daganat is. Kiszáradásveszély is fennáll, ezért természetesen infúziót kap a megfelelő gyógyszerekkel. Szerencsére azóta nem termelődött újra víz a bensőjében.
István ma meglátogatta, kihozták neki Pocakot és jó negyedórára maguk is maradhattak. Gyenge volt, mozdulatlan és erőtlen, de azért nézelődött és dorombolt, bár nem úgy, mint szokott... Gazdája nem tudott mást tenni, mint simogatni és beszélni hozzá... de érthető, hogy ki van borulva. Mégiscsak közel 11 éve társa jóban-rosszban, Amazonkával együtt...
A szövettani vizsgálat hétfő esti eredménye döntő lesz.
Istenem, add, hogy "csak" gyulladás legyen és szegény Pissssti meggyógyuljon. Máskülönben gazdája szívéből is törik egy darab...

Jelentkezés a MÜK-nál

Ma jelenésem volt a Munkaügyi Központban. Mióta nyáron hajszál választott el attól, hogy kivágjanak 50 fokban közmunkára alapból állandóan sajgó gerinccel, már egy héttel az akció előtt gyomoridegem van.
Még akkor is, ha októberben leállították a közmunkát amúgy, merhogy nincsen pénz arra sem...
Na mindegy, okom az idegességre ugyanúgy nem volt, mint az októberi jelenéskor, és kb. ugyanannyi ideig tartott.
Leghosszabb idő a számkérésre való várakozás volt. Az ott lévő hölgy megkérdezte, hogy van-e valami intéznivalóm a saját ügyintézőmmel, vagy csak jelentkezni jöttem. Mondom, ez utóbbi. Akkor, aszongya, nem oda megy, hanem a gyorsintézőbe, fsz. 1. Legutóbb is itt voltam. Meg is álltam a kijelző alatt, s még végig sem tudtam számlálni, hányan vannak a tömött folyosón, máris az én számomat jelezte ki! Hitetlenkedve újra ránéztem a számra, stimmelt fent is, a kezemben is, úgyhogy már bent is voltam a már múltkor megismert idősebb úriembernél.
Az ügymenet egyetlen szó nélkül zajlott a köszönést és a következő jelentkezés dátumát leszámítva, és most a múltkorival ellentétben csak azért ültem le, mert utamban állt a szék, de kár volt. Ezalatt ő kikeresett a gépben, bepecsételt a kiskönyvembe, és elhangzott az április közepi dátum. Már jöhettem is kifelé...
Ennyi...
Aztán még az előtér faliújságos részénél felírtam pár olyan munkalehetőséget, illetve elérhetőséget, melyeket nem gondoltam hátránynak, és már tűztem is el.

* * * * * * * *

Ma 1 éve, hogy nagynénémet/keresztanyámat temettük... az elmúlt hetekben-hónapokban nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna arra, miszerint 1 éve aznap épp kb. mit csináltunk. Főleg a november-december, s a halálának napja és a megelőző pár nap volt legkifejezettebben ilyen. Meg azóta is, egészen a temetési napig (máig), hiszen a halálától kezdve meg végképp olyan dolgokat csináltam végig egyedül, amit el nem tudtam volna képzelni, hogy képes leszek...
Még mindig, még mindig olyan sokszor akarok neki mondani vagy elmesélni valamit... s ezzel anyám is így van, úgyhogy valahányszor órákig telefonálunk, fele időben folyton őrá emlékezünk.

Mások készítették saját versekből 4.

A következő 10 vers, mellyel összeáll 31-40-ig a sor: Mióta, Nehéz nap elé, Nyugtalanság, Ő is csak egy anya..., Öldöklő szavak, Őrizz meg, Szívedbe álmodom magam, Téli csoda, Valóság, Végre.
Köszönöm azoknak, akik érdemesnek találták verseimet arra, hogy képekbe foglalják és valahol közzétegyék.

Mások készítették saját versekből 3.

A következő 10 képvers -- 21--30-ig: Gesztenyevirágzás, Ha majd pattan a zár, Kerestem a szívem, Kőfalak mögül..., Könnyeim tükre, Köszönöm, Látlak téged, Láttam arcát, Miért látom, Mint egy sóhajtás.

Mások készítették saját versekből 2.

Folytatólagosan az előző bejegyzésben lévő 10 után a következő 10-et: Adj hálát..., Befelé sírt könnyek, A végén, Cicagyöngédség, Emlékezem..., Esőálom, Február vége felé, Félbeszakadt sóhaj, Felhő vagyok, Fűzfák alatt c. versképeket gyűjtöttem össze.

Mások készítették saját versekből 1.

Láttam már és tudom régóta, hogy több versemet szerkesztették képpé. Így találtam meg sok blogban, egyéb oldalakon. Nemrégiben valamelyik versemet kerestem a neten, és böngészgetés közben jöttem rá, hogy úristen, mennyi ilyen van, legalábbis ahhoz a pár darabhoz képest, amelyet régebben konstatáltam.
Ezért aztán szándékosan kerestem rájuk, és amiket kilökött a böngésző, lementettem magamnak is.
Megszámoltam: épp 40 db ilyet találtam.
Voltak versek, melynél több is készült -- most így hirtelen nem tudom, ugyanaz vagy mások-e mindegyiknek a készítői --, és olyan versek is, amelyekről nem is gondoltam, hogy kiválasztják ilyen konfiguráció betöltésére...

Mivel egyik-másik egészen jól sikerült, úgy gondoltam, hogy lassanként felrakom ide, mondjuk, bejegyzésenként tízesével, hogy nagyjából egy helyen is meglegyenek. A legtöbb kép sarkán megtalálható a kép alkotójának szignója, de felsorolni nem tudom, mivel nem igazán tudom, kiket rejtenek a szignók...
Mivel szabadon keringenek a neten, hol itt, hol ott bukkanok rájuk, így gondolom, az sem gond a készítőknek -- akik lényegében jó szándékkal felhasználták a verseimet --, ha itt is szerepelnek.
Itt van pl. A szív gyöngyei, mely vezeti a listát... hármat is találtam belőlük.:)

Aztán itt a Dallam neked, mely két alkalommal ihletett meg valakiket.

Szintén kettő található a Köd és közöny című versből...

A többi versből egy-egy darabra bukkantam, e bejegyzésbe felrakok még hármat, hogy bejegyzésenként maradjunk tíznél... Ezek A csend visszhangja, Barna búcsú, lila láng és az Alszik a kedves.

A makedón összeesküvés

Régi jó, kedves kollégám a kiadóban az én leépítésem előtt 3 évvel távozott önként a kiadóból. Kiadószerkesztő volt, több nagy volumenű könyvet állított össze, tehát jelentős tapasztalattal és eléggé kialakult tudásháttérrel, stílusértékekkel rendelkezik, amúgy magyartanár és újságíró.
Utána egy másik kiadónál helyezkedett el, ahol úgymond, az előzőekkel összehasonlíthatatlan, békés, dolgos, ám nyugodt -- emberként, szakemberként elismert -- 5 évet töltött. Amikor is jött az ötlet: könyvet fog írni, melynek ötlete és vázlata régóta körvonalazódott gondolataiban. Az Ulpius Kiadónál a könyv néhány bemutató fejezetével meg is nyerte az aktuális pályázatot, szerződtek vele... és akkor, mivel a végkifejlethez időre volt szüksége, önként elvonult és írásra adta a fejét.
Velem nemrég vette fel a kapcsolatot a fb-on jelölésével és üzenetével, levelezgettünk, miközben egy szót nem ejtett csaknem fél éve megjelent könyvéről... Saját jószántamból kerestem rá és találtam meg! Csak sajnos, beláttam, hogy számomra ez nem most lesz elolvasva, mivel nincs 3400 Ft-om könyvet venni. Viszont baromira kíváncsi voltam, mert ismertem Szabolcsot: ha valaki, ő aztán remek író lehet, s biztos a könyv sem lehet akármi! Mind szakmai tudása, szerkesztői, írói, művészettörténeti, történelmi téren való jártassága révén; mind jelleme alapján: tudtam, hogy ő nem adna ki bóvlit. Ha ő egyszer írt valamit, akkor az könyv. És tudtam azt is, hogy ha törik, ha szakad, valami módon úgyis el fogom olvasni.
Utánaolvastam mindent, amit csak a neten találtam, és tetszett, amit láttam-olvastam.:)
És ahogy erről beszélgettem Istvánnal, ő történetesen (mily meglepő!) megjegyezte az író nevét és az említett könyv címét; s megkaptam tőle egyik karácsonyi ajándékként.:) Örömöm persze nem ismert határt. Még Pestről tudattam a hírt Szabolcs barátommal, hogy képzelje, mekkora öröm ért: megkaptam a könyvét! Mire ő úgy válaszolt, hogy Magdikám, már azt hittem, valami fényes állás van kilátásban.:)
Hát igen, minden relatív...

Még hazafelé a vonaton elkezdtem olvasni.
4-én estére olvastam végig, mivel nem tudtam szakadatlanul olvasni, csak időnként; holott egyébként valóban letehetetlen, szuper volt a könyv! Nagyon tetszett az a hihetetlen tudás- és infóháttér, mely végigkísérte a mozgalmas, érdekes, fordulatos történetet. Valóban a Dan Brown-könyvek hangulata és jellege tükröződik belőle, azonban külön gratulálok az egyedi stílushoz, s ahhoz, ahogy az egész történetet átszövi a kitűnő, ironikus, igazi humor. Számomra szakmámból adódóan nagyon mérvadó a rendkívüli figyelmességgel végzett szöveggondozottság, stilizálás, a tökéletes helyesírás – tehát a magas szintű korrektúra. Minden szempontból nagy élmény volt, s örülök, hogy olvashattam.
Mindezt megírtam a Molyon is, ahol 5 csillagra értékeltem a könyvet, és ezért Szabolcsom hálás volt, pedig ez az igazság, szépítés nélkül.
Aki szereti a Da Vinci-kódhoz hasonló, művészettörténeti alapokon nyugvó és limerickes, megoldásra váró, rejtélyekkel teli izgalmas, nyomozásos, "versenyfutás az idővel" történeteket bonyolult politikai és hatalmi érdekekkel-háttérrel, azok minden bizonnyal meg lesznek elégedve és nem igazán tudják letenni az olvasmányos, kitűnő könyvet.
Szabolcsnak szerződése van a következő kötetre is, melyben ugyanez a nyomozógárda fog "szerencsétlenkedni", s írójuk ez idő szerint most ezen a soron következő köteten dolgozik. Remélem, azt is olvasni fogom úgy egy fél év elteltével! És még többet is...!
Még egyszer szeretettel gratulálok!