2017. november 20., hétfő

Hétfői meditálás

Megint le vagyok maradva, december 3-án írom e sorokat.
Amennyire emlékszem, nyugis, "semmi különös" nap volt.
Megemlékeztem róla, hogy dolgozó koromban ezen a napon, a Bódog-nap révén mit összepoénkodtunk pár, ilyesmire fogékony kollégával, akik tudtak és szintén szerettek "népiesen" megnyilvánulni. Bizony, milyen sokszor, hány keményebb napot sikerült könnyebbé, egyáltalán: elviselhetővé tenni humorunk segítségével!
Emlékszem, közel sem mindenki tudott azonosulni e hozzáállással, sőt, találkoztunk elmarasztalással és lenézéssel is pár immunis kollégának köszönhetőleg, akiknek kényszerrel sem ment volna a "bohóckodás", pedig, pedig...! Mennyivel könnyebb volt lelkileg minden, és attól még, hogy humorral dolgoztunk, nem volt az a munka sem rosszabb, sem kevesebb.

Elmerengtem továbbá azon, hogy miért is jó az pár embernek, hogy beszólhat itt meg ott.
Elég sokszor előfordul, hogy megosztok vagy posztolok valami olyat, ami mindenképpen pozitív konkrétum. Például az új Szabó Magda-szobor. Vagy két éve az akkor új Ady-szobor...
Mindenki örül, mert van, aki ott szerez róla tudomást, akkor látja először képen, hiszen városgyarapító dolgoknak és eseményeknek örülni kell, mint minden plusznak, ami épít és nem rombol.
De nem. Mindig van legalább egy ember, aki úgy érzi mól magát, ha degradáló megjegyzéseket tesz. Becsmérli a szobrot, leszólja, ahogy csak bírja, aztán levonja a konzekvenciát: elcsúfítja városunkat, csak szégyellni lehet... ésatöbbi.
Bevallom, ez a fajta gesztus számomra bicskanyitogató. Én sem értek egyet mindennel, amiket olvasok, látok, de szépen megtanultam sebesen "tovább tekerni". Nem kötelező mindent kommentálni, mindent végigolvasni. Tudni kell szelektálni. Mint ahogy én a politikán, mindenféle ócsárlásokon és trágárkodásig fajuló acsarkodásokon se-másodperc alatt továbbhajtok. Kibírom, hogy ne szóljak bele semmi ilyesmibe, mert teljesen felesleges, csak egy emberrel több lenne, akire ráugranak és földbe tapossák. Tök mindegy, milyen véleményed van, tudni kell megtartani, ha az ember ezeket meg akarja takarékoskodni maga ellen. Egyszerűen méltatlan az egész.
Ráadásul az, hogy valaki a saját oldalán megoszt vagy posztol valamit, akkor azt nyilván azért teszi, mert az őszerinte arra érdemes. Ártalmatlan, egyáltalán nem provokatív dolgok ezek, és nem azért kerülnek közlésre, hogy mások leszólják. Ha mégis van, aki okvetlen közölni akarja a posztolóval ellenvéleményét, akkor tegye privátban. Ne hitelrontson, ne égessen nyilvánosan! Érdekes, hogy bezzeg köszönteni esetleg privátban köszönt, pedig akkor tényleg nincs értelme titkolózni. De az, hogy a szobrot lehúzzuk, mikor már 50 másik embernél elérte az eredeti célt -- na, azt bezzeg ki kell írni, hadd lássa mindenki az Ő_ véleményét!

De jártam már így, mikor egy nemrégiben elhunyt kiváló író új könyvét beszereztem és felraktam a fia (szintén nem akárki) előszavával. Valakinek akkor is be kellett szólnia, és ítéletet hirdetnie, hogy miért helytelen és nem jó, tehát nem tetszik neki, holott egyáltalán nem ismerte sem az írót, sem a körülményeket és a motivációt az előszóval kapcsolatban. Az a véleményem, hogy ilyesminél meg pláne nem ártana előzetesen tájékozódni konkrétumokról.

Vagy: egy antológiában való megjelenésemről állítottam össze egy fényképes posztot. Lefotóztam az oldalakat, ahol az én verseim vannak és felraktam az antológia borítóját, valamint a sajátverses oldalakat.
Egyik kedves ismerős az egyik versemnél ellenvéleményt közölt, miszerint az nem úgy van. Csak annyit válaszoltam, hogy X-kém, akkor majd azt TE megírod! (NEM az író-költő ismerősök közüli!)
Meghökkentő volt, mert a vers, amikor írja az ember, igen szubjektív dolog. Aki írja, nem mások érzéseiről, érzéseiből ír, hanem a sajátjáról, sajátjából. Ráadásul miért kell azt megmagyarázni, hogy attól, hogy ott az a vers nem egy hallelujázás, hanem kissé éppen lemondó, kissé depressziós; az nem azt jelenti, hogy az írója is konkrétan épp öngyilkolásra készül? Nem, neki muszáj volt megjegyezni, hogy ő bezzeg milyen szerencsés alkat, mert mindennek a jó oldalát nézi, mindent derűsen lát stb. Könyörgöm, kedves egészségére! Ez itt egy verses poszt, nem életfelfogás vagy életmód szerinti fórum, nem vitatéma! Akkor miért nem ír_ Ő!_ arról? Mert nem tud, mert semmi köze az íráshoz. Akkor miért kell egy vers témáját megvétózni?
Nem tettem fel a kérdést, csak magamban: akkor is ilyen rózsaszínen bírálná a világot, ha ezer előzetes baj, betegség, műtét után még pluszban rákkal küzdene? Ha 6 éve nem lenne sem munkája, sem bére, sem nyugdíja? És még folytathatnám. Előtte talán nem ártana felpróbálnia a másik ember cipőjét és végigjárnia az útját.
Másrészt a versek nem feltétlen állandó érzést, hangulatot közölnek. A hangulat akár naponta is többször változhat. Az a vers úgy született, hogy az érkező ihlet épp azt hozta ki, de szerintem közel nem egy állandósult hangulat volt rajtam. Ha tudná, hogy ÉN mi mindent megteszek azért, hogy rendben legyek mentálisan! De fogalma sincs, alapjában nem is ismer.

Aztán pl. a Hajléktalan Jézus c. vándorszobor meglátogatását is kitettem posztban a saját oldalamra. Ismeretterjesztésként, látnivalóként. Egy illető beszólt, hogy nagyon sajnálja, neki nem hiteles, merthogy ez mitől Jézus, bármelyik hajléktalan lehet stb.
Visszaírtam neki nagyon finoman, hogy pl. a lábfején ott vannak a stigmák, attól Jézus...
Utána elnézést kért. Ettől függetlenül tényleg nem értem, hogy ha kényszert érez valaki beszólásra, és meg is teszi, vajon miért nem képes jobban utánajárni a dolgoknak? Csak beüti a Gugliba a szobor címét, és kiad egy csomó találatot -- de egyébként a fotóimon látni is lehetett a lábfejeken a sebeket... -- ennyi lenne! Nem. Beszólni  és hitelrontani kötelező.

Szóval mindenképpen bunkóságnak tartom a hitelrontó beszólásokat csak azért, mert nem bírja ki valaki, hogy a saját ellentmondását, ítélkezését ne tegye ki nyilvánosra. Úgyhogy ezeket rövid úton törlöm is. Még szerencse, hogy megtehető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése