2016. augusztus 25., csütörtök

Mégsem biztos -- avagy hogy csinálunk szájból...

Ma gyerekkel együtt újra elment Szilvi, szinte egész nap odavoltak.
Először elmentek az SZTK-ba, ahol befizették a 6000 Ft-ot az alkalmasságira.
Azt mondja, meg se lepődött a nő, pedig hát mi volt a garancia, hogy visszamegy az illető, ha már egyszer kiadta az alkalmasságit? Valahogy Szilvi is azt gondolta, kicsit jobban fogja méltányolni az esetet... Na mindegy, csak az ember magából indul ki.
Ezután elmentek az iskolába, ahol ma volt a beiratkozás napja.
Vitt egy csomó papírt, elmesélte az alkalmassági vizsgálatot, szóba került az ára is, meg az is, hogy ő jövedelem nélküli munkanélküli, gyerekét egyedül nevelő elvált szülő... de volt ott olyan jelentkező is, aki még meg sem csináltatta az alkalmasságit, mert nem érte el az orvosát, vagy akihez akart menni.
A Szilvi beadványával végül is meg voltak elégedve, nem hiányzott semmi, konkrétan elhangzott, hogy a diákigazolványt is elintézte -- innentől végül is az iskolán áll a dolog, mindenesetre várt volna még némi tájékoztatást.
De mikor elvettek tőle mindent, akkor mondta a beiratkozást végző hölgy, hogy iskolavezetési váltás lesz pont most, és hát úgy döntöttek, hogy a két ápoló osztály helyett csak egyet indítanak. Közben bejött egy -- Szilvinek nem túl szimpatikus, de igazgatószerű -- fazon, aki elég lekezelően bánt ott az ügyintézővel is, rajtuk meg átnézett, és úgy beszélt, mintha ők ott sem lennének. Lényeg, hogy kérdezte, hányan iratkoztak már be, mondta a hölgy, hogy kb. a fele annak, akiket felvettek. De ugye, a felvételi lapon az van, hogy aki nem ér rá ma, egész 2-áig folyamatosan beiratkozhat!
Szóba került, hogy majd ki kell találni, mi alapján kell "kiszórni" (!) a társaság felét, amennyiben jelentkezik mindenki, mert ugye, csak egy osztályt indítanak! Szilvi erre kellőképpen felháborodott, amit nem csodálok.
Iskolavezetés-váltás ide vagy oda, azért nincs joguk szájból s*gget csinálni, az embereket hülyíteni. Eleve 3 osztályról volt szó, de még a jelentkezéskor egyről már lebeszélték Szilvit, hogy az nem indul, mert még csak hárman jelentkeztek (naná, ha mindenkinek ezt mondták... én pedig nem hiszem, mert pont az rokonszenvesebb lett volna, mint ez: csecsemő- és gyermekgondozó), tehát javasolták, hogy jelentkezzen az ápolóra, ott két osztály is indul.
Aztán kijött a felvételt nyert papír, a beszerzendőkkel, beiratkozási időponttal stb.
Most meg kiderült, hogy mindez nem igaz, mert a felét ennek is kiszórják!
Hát nemcsak Szilvi, de én is olyan dühös lettem a kiszolgáltatástól és az újabb átvágástól, hogy még!
Nem beszélve, hogy míg másoknak rohadtul felejthető a hatezer Ft, az nekem az alapjövedelmem majdnem harmada, és hogy erről SEM tett előre senki megjegyzést.
Azt közölték még vele, hogy jövő héten majd telefonon vagy e-mailben közlik az eredményt.
Az eredményt, amin azt hittük, már rég túlvagyunk...
Ezt a rohadt nagy megbízhatóságot!
Aztán persze elmeséltem ezt az egészet -- mert valakinek el kellett, nem fért meg bennem -- annak, aki ott tanár, és aki javasolta jó szándékkal ezt az egész iskolai képzést.
Persze hibát követtem el, mert jól ismerem és régen az illetőt, tudom, hogy hirtelen haragú, roppant önérzetes és iszonyú sértődékeny. Első haragjában. Pár nap múlva persze általában megbánja és próbál exkuzálni, csakhogy akkor már késő, mert engem is felidegesít. Ugyanis attól, hogy elmeséltem az egészet, egyáltalán nem őt hibáztattam, sőt, ismerve, hogy milyen, szinte minden második mondatomban elnézést kértem a zavarásért, meg leírtam számtalanszor, hogy tudom, hogy nem az ő hibája ésatöbbi, csak ezért meg ezért írom, hogy kiönthessem magamból. De akkor is magára vette és már X. alkalom volt, hogy tényleg annyira megbántott a cinizmusával, a hamis önérzeteskedésével, hogy igyekeztem megszabadulni, de nem hagyta, folyton válaszolgatott, és egyre inkább eldurvult az egész, míg aztán kikapcsoltam számára a csetet, s mivel előtte felajánlottam, hogy nyugodtan törölhet is akár az ismerősei közül, mert én soha az életben nem fogok kérni tőle ezután sem semmit (mivel eddig sem én voltam, aki kért, de anno nagyon sokszor jó voltam sok mindenre, ingyen!), és igaz, hogy mindig küldözgetett álláshirdetéseket, de egyrészt azokat mi is megkaptuk és szinte mindnél volt valami kizáró ok számunkra, tehát ok, hogy a segítőkészség megvolt, de mindig azon kellett töprengenem, hogy hogyan legyek elég udvariasan visszautasító, hogy miért nem jó a küldött dolog, és hogy azért mindig legyek többszörösen elég hálás.
Most ez az egész, amit az iskolája művelt, nem az ő hibája, tényleg, de ezt senki nem mondta.
Azt is elhiszem, hogy volt aug. végén pont elég baja, ugye, véget ért a szünidő, új iskolavezetés, nagyszabású és illusztris évnyitó "meglehetősen jelentős" emberekkel... előtte a tanári kart és alkalmazottakat kiléptették a közalkalmazotti viszonyból és majd csak az új vezetőség lépteti vissza év elején őket. Ő nyilván nem tehet róla, amit az új vezetés dönt erről az egészről.
De ez itt most nem az empátiáról szólt, hanem mint mindig, önmagáról, a "bús férfi panaszairól", és még a hatezer forint veszteségem is ki lett csúfolva, miszerint ő egy hasonló esetnél ennél sokkal többet vesztett... stb. Igen ám, csakhogy közel nem egyforma alapokról indultunk, én alám senki nem tett lakást, autót, mosogatógépet, kutyaf@*át. És nekünk sokszor egy buszjegy is összeg. Sajnos, de ez van. Nemhogy hatezer Ft! No, ilyenkor már rég tárgytalannak és értelmetlennek szoktam érezni hasonló beszélgetéseket, mikor megint csak nem az a személy és baja a lényeg, akinek baja van egy nyomorult helyzetben, hanem azé, akik amúgy jól élnek és elvannak szépen.
Persze nem törölt, de bevallom, én napokig azon gondolkodtam, hogy miért is vagyok én ilyen hülye, hogy ilyen ismerősökkel tartok fenn kapcsolatot? Akik csak kérni tudnak és megsértődni? Kevés választott el attól, hogy töröljem, de én ilyet nem szoktam hirtelen felindulásból. Mindig aludni kell ilyen dolgokra, a fejjel falnak menés soha nem vezet semmi jóra. Azt mindenképp elhatároztam, hogy a legelső ellenséges kezdeményező hangra törölni fogom. De csend volt vagy 5 napig. (Ezt már később írom, utólag visszadátumozva, onnan tudom...) Utána teljes 180 fokos fordulat, de ez már többedik ilyen alkalom, amikor halálra felidegesített valamivel, majd szünet, és aztán magába nézés, visszakozás.
Csakhogy nekem pont az egyik rizikófaktorom ez, és elvileg kerülnöm kéne.
Na, mindegy.
Úgyhogy jelen tényállás szerint ott vagyunk, ahol a part szakad -- NEM biztos, hogy a papír ellenére, a beiratkozások, diákigazolvány-csináltatás, 6000 Ft alkalmassági ellenére tényleg felvették Szilvit.
És mivel ezt már következő hétvégén írom, természetesen a héten nem érkezett semmiféle mél vagy telefon, ugyan hogy is érkezett volna, mikor ennek a jövő hétnek a csütörtökén volt az évnyitó, meg az állomány visszavétele az új nevű, új vezetésű iskolába?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése