2013. október 26., szombat

Múzeumos kihívás

Múzeum
Jean kihívásának címe. Ebben 29. résztvevő voltam.


Ezt a kihívást Plutyka hozta létre. Ez volt az első kihívása. És az egyetlen. Sajnos, ő már nincs köztünk, de soha nem fogjuk elfelejteni. Ez a dal érte szóljon:
http://www.youtube.com/watch?v=t3rluBFlkhM

Természetesen semmin nem változtatok, minden úgy marad, ahogy azt Plutyka megálmodta. Ezek az ő szavai:
"Most már nem fekszem le aludni, helyette kihívást gyártok, az elsőmet. :-)
Szeretem a múzeumokat.
A kereső nem dobott ki kihívást e szóval, így adta magát, hogy csináljak egyet.
Hozzatok 3 könyvet (olvasást és értékelést), amiben múzeumba mennek vagy legalább elmennek előtte, mellette. Nem csak annyi van odavetve, hogy itt a múzeum a sarkon, hanem megemlítik a nevét is, vagy legalább a tematikáját, milyen fajta múzeum is az. Esetleg azt is írjátok majd meg, melyik a ti kedvenc múzeumotok vagy hol voltatok utoljára kiállításon.
Képtáras, galériás találatokat is elfogadok, végül is ott is vannak kiállítások.:-)
2012. jan.1-jétől fogadom el az olvasásokat.
Lehet hozni egyben vagy folyamatosan.
Ide rakjátok fel a könyveket: (link)
Erre a polcra lehet rakni az adott múzeumról talált fotókat: (link)
Itt az ajánlópolc, bárki nyomhat fel könyvet rá, ha tudja, hogy van benne múzeum: (link)
Plecsnikép nagyban itt tekinthető meg, ha nem tecc, ajánljatok másikat, lécci!:-) (link)
Kellemes múzeumvadászatot!:-)"

KIEGÉSZÍTÉS: Nem írta Plutyka a kihívás teljesítéséhez kitételként, de mindenki hozott idézeteket, amiket fel is tett a polcra a könyvhöz. Ezt tegyük meg továbbra is. Ha olyan könyvet hozol, ami már fent van, akkor az idézetet a linkekkel együtt hozzászólásban írd meg, és én majd felteszem a könyvhöz a polcra. Tudom, hogy így nehezebb, ezért annyi a könnyítés, hogy csak 1 könyvhöz kérek egy új idézetet, a másik 2 könyvhöz elég a 2 link. Köszönöm.

A vitt három könyvem olvasási és értékelési linkekkel, közülük az elsőhöz vittem idézetet.

Zima Szabolcs: A makedón összeesküvés
Egy könyvtáros és restaurátor nyomoz egy kultúrtörténeti szenzáció, egy kézirat után, miközben több híres múzeum (pl. Louvre) is szóba kerül. -- Idézet ment a helyére, a Louvre kétszeri említésével.
Danielle Steel: Charles Street 44
Francesca képzőművész végzettségű, s egy galériája van Manhattanben, ennek vezetése a hivatása.
Dan Brown: A Da Vinci-kód 

Kihívás teljesítve, zöldüléssel érkezett a 93. plecsni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése