2014. április 11., péntek

A Város napján -- színházban

Ez a nap Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának 321. évfordulója. A kiváltságlevelet I. Lipót magyar király 1693. április 11-én adományozta Debrecennek.
És mit ad Isten, városunk ünnepe egybeesik az 50 éve megünnepelt Költészet napjával, mely József Attila születése napjához kötődik.

Ma este a Csokonai Színházban voltunk Ildikóval.
Kapott két tiszteletjegyet, és engem kérdezett meg, elmennék-e a Város napja tiszteletére rendezett ünnepségre. Hát hogyne.:) Szerencsére semmi akadálya nem volt.
Időben felbuszoztunk, a színház pénztárában leadott, névre szóló jegyeket felvéve felmentünk a 2. emeleti, első sorbeli helyünkre, ahol roppant kényelmes helyünk és rálátásunk volt.
Az összesen több mint 3 órás műsor első felében ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő-testülete. Az eseményen díszpolgári címeket, a Pro Urbe- és Mecénás-díjakat, valamint Kölcsey Ferenc-ösztöndíjat adott át polgármesterünk.



A díjazottak.
A Kölcsey-díjat Földes László Hobó más elfoglaltsága miatt nem tudta személyesen átvenni, így ő nincs a fotón.
Rajtuk kívül még köszöntöttek néhány Debrecenben élő és eredményesen tevékenykedő, városhoz kötődő személyiséget, akik ebben az esztendőben részesültek magas kitüntetésben. (E felső két fotó a haon.hu eseményhez kötődő képanyagából letöltve.)

A szünetben Ildikóval a büfében pogácsáztunk, ananászlét és kávét ittunk.
A műsor másik felét pedig egy monumentális koncert töltötte ki:
Vajda János Cantus Firmus -- A megtartó ének című, vadonatúj kompozíciójának ősbemutatóját láthattuk és hallhattuk a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Csokonai Színház Énekkara és a Lautitia Gyermekkar közös produkciójában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése