Lesz munkahely? :-O

Az egész pénteken kezdődött.
Egy régi, első munkahelybeli kolléganőm helyzetem és státuszom iránt érdeklődő csetet indított. Többek között érdeklődött olyan dolgok iránt, mint hogy milyen programokban dolgoztam, miket csináltam, korrektúrát-szövegfeldolgozást-stilizálást szívesen csinálnék-e stb. Ebben a helyzetben az ember nyilván azonnal kalkulál: férje a város egyik (számomra) szakmailag érdekelt potenciális kft.-jének egyik vezetője...
Megtudtam, hogy bár ő egyelőre tényleg nem akar csalfa reményekbe ringatni, de továbbítja beszélgetésünk eredményét a férjének, és majd hamarosan szól.
Következő lépés este az volt, hogy férje is felvett ismerősei közé, én visszaigazoltam. Pár óra múlva jelezte, hogy úgy tűnik, lenne számomra munkalehetőség, és jó lenne beszélnünk.
Természetesen válaszoltam, és megírtam a telefonszámom. Ezzel egyelőre annyiban maradt a dolog, szombaton nem kaptam telefont, ám vasárnap kora délután hívott a jóember.:)
Ahogy észleltem, válaszaim nem vették el a kedvét, sőt. Úgy tűnt, nekik nemsokára épp ilyen kollégára lenne szükségük, aki nemcsak korrektori-szövegfeldolgozási munkát végez, de a fekete-fehér tördelést is rá lehet bízni... hát úgy legyen!
Megegyeztünk, hogy ma, hétfőn délelőtt 10-re személyesen is megjelenek egy beszélgetésre.
Úgyhogy aztán mára virradóra komolyan alig aludtam valamit, viszont jó szerencsém volt. Ugyanis ahhoz képest, hogy fel kellett az illetőt hívnom indulás előtt, bent van-e (ez csaknem háromnegyed 10-kor történt), tök pontosan meg tudtam 10-re jelenni. Ez most véletlenül öcsémnek köszönhető, akivel szintén véletlenül összeakadtam a liftben. Merthogy épp anyámhoz készült, de amikor kérdésére válaszoltam, hova megyek és az hol van, úgy reagált, hogy elvisz ő engem! Szóval gyakorlatilag 10 perc alatt ott voltunk, ott kirakott, sok sikert kívánva elbúcsúztunk. Szóval ennek a kft.-nek a helyszíne egy, az első munkahelyem területén lévő másik épületben van, ergo légvonalban itthonról mintegy 25-30 percnyi gyaloglásra, de mióta nem ott dolgozom, létesült innen egy közvetlen buszjárat is arrafelé!
Az interjú biztató volt. Mivel ismernek, gyakorlatilag nem kértek tőlem semmit. Pedig vittem pendrájvon önéletrajzot, referenciamunkát a biztonság kedvéért, de olybá vehető volt, hogy a beszélgetés ezt a részt átugrandóan, magasabb szinten kezdődött...
Mindenesetre a lényeg, hogy (amint láttam) most még nem tudnának 8 órára való munkát adni, de hamarosan, tavasz végére be fog gyűrűzni egy csomó munka, és akkorára jó lenne, ha készenlétben állnék és alkalmaznának. Itt szóba sem jött életkor vagy ilyesmi, csak az, hogy a fekete-fehér tördelésekben és a korrektúrában-stilizálásban-szövegfeldolgozásban számítanának rám.
Nagyon sok ismerőssel találkoztam, beszélgettem. Pl. a munkakoordináló kolléganővel utolsó melóhelyemen dolgoztam együtt, a nyugdíjas korrektor hölggyel a nyomdában; de a tördelőknél 7 emberből egyenesen 5-öt ismertem e két munkahely jóvoltából. Ide belépve a legtöbben odajöttek, puszival köszöntöttek beszélgetés előtt. Az ismeretlen két srácnak bemutattak. Jó érzés volt, hogy időközben dolga lévén "lelépő" vezetőnk olyan szavakkal vezetett be, mint egy hamarosan itt dolgozót...
Most mindenesetre kézhez kaptam egy ovis meseújságot korrektúrázni... bevinni ráérek. Ezt és az esetleges hozzá hasonlókat pedig majd valahogy elszámoljuk, ha jól értettem, akár alkalmi munkaként addig, amíg alkalmazásra sor nem kerül.

Nem is tudom, még olyan váratlan és hihetetlen ez az egész.
Egy ilyen viharvert és sokat csalódott embernek pláne az; talán ráértem volna akkor írni az egészről, ha már benne ülök a biztosban.
De ki tudja, mi lesz és mikor belőle, viszont mindez most történt meg.

Már belefásultam az egész munkakeresésbe, és már majdnem feladtam. Az mindenesetre már régen világossá vált számomra, hogy ha_ bármikor is_ még egyszer_ munkához_ jutnék, az nem azért lesz, mert valami szakmától független területen, irodai munka vagy bármi címén valaha_ valaki_ válaszra méltat a jelentkezéseim kapcsán, hanem kizárólag ismerős révén, a szakmámban. Csak ott fordulhat elő olyasmi, hogy HA szükség van egy bizonyos munka elvégzésére, valakinek beugrik, hogy hoppá, ez az illető épp munkanélküli és épp ő kell minekünk. És ott nem fog számítani, ki hány éves, hanem hogy kinézzük-e belőle, hogy el tudja azt a munkát végezni. És akkor ŐK hívnak. Pedálozásra pedig egyáltalán nincs szükség...
A bő 2 és fél év alatt akár egyetlen jelentkezést sem kellett volna produkálnom, ez tuti. Annyira evidens, hogy minden egyes álláshirdetésre jelentkeznek egy csomóan, és nekem csak akkor lehetett VOLNA esélyem, ha mindenki ötvenes, nyelvvizsga és autó nélküli... Ilyen meg lehetetlen.
Én_ tudtam, hogy soha senki nem fog válaszolni...
Meg azt is, hogy ha bárhova kellek, az csak max. biztosító, de ez még az elit! Mert leginkább telefonos zaklatói állás, amiben labdába rúghatunk: termékbemutatóra, orvosi vizsgálatos napokra való agresszív invitálásokra, nyereményekkel bővelkedő üdülésre-vacsorára-wellness hétvégekre való rábeszélési munkák, esetleg még a különböző kérdezőbiztosi állások, melyek szóba jöhettek. Erre lettem volna jó.
Mely telefonokat mi a másik oldalról is annyira utálunk, hogy legszívesebben fel se vennénk a telefont...
De kötelességtudóan, lelkiismeretből naponta átnéztem több száz álláshirdetést. Ha olyan volt, jelentkeztem. Annak tudatában, hogy 100%-ig biztos voltam benne, hogy úgyse fognak válaszolni. És nem is válaszoltak... De kipipálhattam -- én mindent megtettem... Ha nem tettem volna meg, lelkifurdalással teltek volna a napok. Még így is... pedig egyebet nem tudtam tenni.
Még ez sem biztos egyáltalán, majd hiszem, amikor alkalmaznak. De már valami!...