2014. február 6., csütörtök

Koncert és gesztenyetorta

Negyed 10-kor találkoztunk Ildikóval kettőnk lakhelye közti részen, onnan együtt mentünk buszhoz.
Az Aranybika Bartók Termében volt 10-től a Kodály Filharmonikusok esti koncertjének a főpróbája, melyen Ildikó ismeretsége révén részt vehettünk.
A zenét, a műsort nagyon élveztük, nem is lehetett benne nem gyönyörködni, hiszen Mozart műveiből hallgathattunk végig hármat. S mivel a próba arról is szól, hogy szakmai szempontok szerint problémásabb részeket ismételhetnek is, így egy-egy tételrészt többször is volt szerencsénk meghallgatni.
Ilyenkor állítják be a technikai dolgokat is az esti előadásra.
A műsor:

Bécsi klasszikusok II. - Mozart műveiből 
W. A. Mozart: B-dúr ("Vadászat") vonósnégyes, K. 458
W. A. Mozart: Esz-dúr Grande Sestetto Concertante, K. 364
W. A. Mozart: D-dúr ("Haffner") szimfónia, K. 385


A fotókat a Filharmonikusok netes oldaláról hoztam -- sajnos, én nem voltam megfelelő fotóshelyzetben.
Természetesen a főpróbán a műsorrend is fordított volt; logikusan az a darab került előre, ahol az egész együttes játszik, utána következett a vonóshatos, majd a vonósnégyes -- hogy a már nem szereplő tagok hamarabb végezhessenek.


Koncert után Ildikó most is meghívott "egy kávéra" a Gara cukrászdába itt az Aranybika épületében, melyből "természetesen" habos kávé lett, és mellesleg isteni finom gesztenyetorta előzte meg, valamint kettőnknek bőven elég volt egy kis üveg ásványvíz is.
Jól kibeszélgettük magunkat jövet-menet, szuperül éreztük magunkat, jó kis program volt.
Köszönet érte Ildikónak. (Valamint hála azért, hogy az elmúlt vasárnap reggelre jelentkező, makacsul beállt derékfájásom csökkent annyira a folyamatos kezelgetésem hatására, hogy biztonsággal el tudjak indulni -- hiszen Ildikó több mint egy héttel előre szólt a lehetőségről.)

4 megjegyzés:

  1. Nem ehhez a bejegyzéshez tartozik, de belefutottam egy pályázatba, ami lehet, hogy érdekes lehet Neked.

    http://palyazatmenedzser.hu/2014/01/24/nok-40-plusz-program-tobben-vehetik-igenybe-nyugdijba-vonulas-elotti-idoszakra-vonatkozo-kedvezmenyeket/?awt_l=GcRck&awt_m=3gcOv9BUsPz4mMk

    Remélem, ez segítség lehet!
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! Épp múlt héten küldte el valaki, de sajnos, hiába stimmel az 55-ön felüliség, hibádzik a 37 év szolgálati idő. Két hét híja volt a 36-nak, mikor vége lett a munkaviszonyomnak, és a munkanélküli 9 hónapja nem számít bele a 40 évbe, csak majd az öregségibe. Van még olyan 4 hónapom a gimis munkás nyarak kapcsán, valamint 2x30 nap alkalmi munkám - ezek, ha bele is számítanak, akkor is max. 6-7 hónap... szóval sehogy sincs meg a 37 év. Se.
    Köszi, nagyon respektálom a segítséget, a szándékot.:)

    VálaszTörlés
  3. Talán egyszer megszánják azokat az 55-ön felülieket is, akiknek csak 36 évük van, önhibájukon kívül ráadásul...

    VálaszTörlés