Szűk családi szenteste

Szenteste napján nem sok megállásunk volt, pedig a levessel már előző nap sikeresen végeztem.
De ugye az egyéb előkészületek... suvickolások, rendrakások, telefonok... Szilvi végképp elfoglalódott a gyerek mellett és vele végzett takarítással, fadíszítéssel és lakásdíszítéssel -- bár ez utóbbi jó részét is már Mikulásra elkezdte.
Én pedig vagy egy órát töltöttem egy óriási pulykacomb kicsontozásával és feldarabolásával, míg végre feltehettem főzni, s a finomra sikeredett pulykapaprikás mellé egy rahedli nokedlit szaggattam, aminek nálunk mindig nagy sikere szokott lenni.

Dani hozott biciklivel anyukámtól töltött káposztát és piskótát, melybe igazi házi krémes-krém töltetett. Szilvi szokott szakérteni az asztaldíszítésben is, úgyhogy úgy 6 körül el is kezdtük a dúsan bezöldségelt húslevest, melybe egy teljes zacsek csigatésztát főztem be, nagyon ügyelve, hogy kicsit se puhuljon szét a leszűrt levesben. Szerencsésen jól is lakott mindenki, nálunk ez így van: vagy leves, vagy második (harmadik). Nem megy egyszerre! Közben az evés számomra elhanyagolható tényező volt a fényképezés fontosságához képest.:)
Dani nem annyira volt jól, pedig nemrég lábalt ki egy influszerű kórból, de most megint környékezte valami, ráadásul meg az elmúlt héten éjszakás volt -- szombaton is, tehát elég fáradt volt. Úgyhogy nem nagyon puszilt összevissza bennünket, látszott a szemén is, hogy nem százas egészségileg. De azért hősiesen tartotta magát.

Később Szilvivel váltva beosongattunk a feldíszített karácsonyfához, "hátha találkozunk a Jézuskával"; ezalatt Bencus kint szórakoztatta azt, aki éppen kint volt.
Zsúfolt szobájukban, ahova minden be van legózva plafonig, épp csak egy pici műfenyő fér el, tavaly is így volt már, de mindig meglepődünk, hogy akármilyen kicsi egy fa, egyrészt akár pár darab dísszel is mutat, de akár hihetetlen mennyiségű dísz is ráfér! Ezen a fán pl. ennivaló egyáltalán nincs, csak dísz, de abból jó sok!

Jó ideig bontogatta Bencus az ajándékait, nyilván a gyermek kapja legtöbbet a családban -- ő pl. olyanoktól is kap a gyermek jogán, akikkel családilag kölcsönösen egyáltalán nem ajándékozunk egyébként, pl. öcsémék családjával (mióta munkanélküli lettem, egyszerűen én vagyok képtelen és én vetettem fel, hogy nem kell nekünk szerintem ajándékozni, úgyis már csak a karácsony volt köztünk az évi egy ajándékozási alkalom; ahogy a gyerekek felnőttek, már az ő születés- és névnapjukra való kölcsönös ajándékozás is megszűnt nemrég... és hát oké, hogy az ő négytagú családjukból három nem akármilyen stabil kereső van (a kisebbik unokahúgomnak is elég rapszodikusan sikerülget munkákat találnia rövid időkre, tehát ő nem stabil)...  de hát én mi a francból...? Ám úgy vettem észre, nekik sem jött rosszul a dolog, egy gonddal kevesebb... Ám Bencus "A Gyerek", ráadásul az ő keresztlányuk gyereke. Tehát ő azért kap valami "jézuskát".

Ezután rajtam kívül a többiek megéheztek, tehát jöhetett a pulykapaprikás nokedlivel, meggybefőttel. Jól ettek, most még Bencus is többet evett szerintem, mint akár az anyja is.:) Öröm ez, hogy nem kínlódott az ember hiába.

A süteményből már csak én és Szilvi ettünk 1-1-et, de az olyan laktató, hogy én ezzel és a pár órája megevett levessel konkrétan pukkadásig teltem hosszas időkre.

Ezután még játszottunk Bencussal és az új játékokkal (mint később kiderült, a kapott vasút-vonatpálya, az összeszerelt sínek stb. nem férnek el a max. 1 nm-nyi szabad területen... és nálunk sehol nincs ennél több. Szóval teljes kirakásilag nem tudom, hol és hogyan fog tudni vele játszani Bencus...:-O!
Sokat beszélgettünk, majd segítettem összepakolni Dani részére, és vagy 3 doboznyi kaját odaraktam neki. Szerencsére a hazamenés nem jelent gondot, tekintettel arra a száz méterre, ami köztünk van. Túl kellemetlenül nem érezte magát, mert alig tudtam olyan fotót készíteni, ahol ne vágott volna valami pofát. Ez szerinte számára ugyanis kötelező.:)