Ősz színei

Tudom, sokan nem szeretik, de én mindig csodájára járok. Évtizedek óta kedvenc évszakom.
A nyári, sokszor alig túlélt hőség-hetek után számomra néha szinte megváltás, mikor érkezik. S emellett a pompázatos színek, amelyek gyönyörködtetnek, fantasztikus látvány.
A megnyugvás, elmerengés, emlékezés időszaka. Felkészülés a hosszú, téli estékre, Mindenszentek, halottak napja... az elcsendesedés. Egyszerűen - szeretem.
Még 1-2 héttel óra-visszaállítás előtt munka után volt egy félórám, amikor a lemenő nap fényében fotózhattam az őszi színkavalkádot... azóta ez nem lehetséges. Majdnem sötét van még, mikor indulok, és konkrétan este, mikor kijövök a munkahelyről. Így, ha még őszi lombokat, tájat akarok fotózni, nincs más hátra, mint hétvégén kora délután felkerekedni.
Így tettünk fiammal múlt szombaton is, csupán a lakótelepi őszt fotózva, ami nem is olyan kevés, ha megnézzük, hogy kb. 12 buszmegálló veszi körbe ezt a részt, és csupán ennek a lakótelepnek a lakossága annyi, mint mondjuk, Derecske városé...

Őszi hangulat

Bevillan a kép,
mikor óvodás fiammal
egyik októberben
csellengtünk az erdőn,
könnyedén, tekergőn
vettük a napot
s az avar, mi nekem térdig sem ért,
fiamat vállig eltakarta,
s kacagtunk, hogy zörgött minden,
olyan örömtelt és könnyed volt
az a délután...
soha nem jön vissza,
soha már...

S eszembe jut az is,
egy másik októberben
kisiskolás lányommal
leültünk a félméteres avarba
s csak kacagtunk,
sertepertéltük a készséges leveleket
kupacokat alkottunk,
közben ő elmesélte
mi történt ma vele,
körülöttünk az ősz hangulata
s a néptelen erdei út...
az a délután...
soha nem jön vissza,
soha már...

Őszi béke

Óriástölgyek alatt
halad el az utam
nem szállok buszra,
bár ezer dolgom lenne...
itt bokáig ér az avar
újra gyerekként
gázolok benne,
s ahogy haladok,
léptem szelet kavar,
a levélszőnyeg
zizzenő könnyedséggel
huppan arrébb...

Csend és áldott
nyugalom honol,
szellőztetem
zsongó fejem -
nyűgök, gondok,
hagyjatok engem,
áhítom a békét...

Felfelé tekintek...
a lombkoronák már
nem takarják el -
a szikár ágak között,
magasan az erdő fölött
biztatón tekint rám
a kék őszi ég.

Oson az ősz

Megkérdeztem a fákat:
vége-e már a nyárnak?
Aranylevél hullt lábam elé,
látom, ez már a válasz...

Megkérdeztem a felhőt:
szelet hoz-e vagy esőt?
Hűvös vízcsepp hullt fejemre,
jelezve: közel az ősz.

Megkérdeztem a fecskét:
őrzi-e még a fészkét?
Üres a fészek, hosszú útra
húz Délre a fecskenép.

Megkérdeztem az árnyakat:
mért nyúlnak hosszan a fák alatt?
A lemenő Nap fénye felelt...
más szögből vöröslik, simogat.

Megkérdeztem a Holdat,
miért is ébred hamarabb?
De hisz' fenn kell lennie az égen,
ha már elszunnyad a Nap.