2016. február 2., kedd

Az ócóba mentünk -- orvosnál

Mivel 3 napra akciós lett az aldis alom, ezért Szilvivel újra körutat szerveztünk a lakótelep déli végéhez; mert ha már lúd, legyen kövér: két 10 kg-osra fájt a fogunk. Hab a tortán, hogy ezzel egyidőben a Topix nevű tálkás, amit főleg Haramia imád, is le lett akciózva, 89 helyett 69-re. Így hát kellettünk ketten mindehhez.
Nem beszélve az esetleges egyéb szükségletekről is, amiket felfedezünk, hogy kell és marhára megéri.
Mert ugye, a reklámban még a csecsemőnek is nem a nagymama az első szava, az illetékes nagy bosszúságára, hanem az, hogy "az ajdi ócó".:)
Időjárással szerencsénk volt, nem esett, és akkora árvíz sem volt, mint akárcsak tegnap is... és szélfújást is csak odafelé érzékeltünk, de bírható volt.
Szilvinek a hátizsákjába, nekem a banyataligába kerültek az almok, s a taligába még legalább 3 kg-nyi egyéb cucc belefért (többek között az összes tálkás is); de ezeken kívül még mindketten vittünk 1-1 tele szatyrot hazafelé.
Jó kis séta volt...
Elpakolás után rövidesen jött a postás is -- egy kicsit féltem, hogy elmulasztjuk --, mert hozta a fht.-mat (azt szoktam mondani, hogy a gyesemet...).
Ezentúl még István is utalt támogatást -- úgyhogy minden tekintetben értelmes nap volt.:)

Azt, hogy mennem kell háziorvoshoz, már előző héten kitaláltam, ui. elfogyott egyfajta gyógyszer, a Betaloc. Ha csak egy is elfogy, akkor muszáj menni. Ráadásul időpontot kaptam a Reumára 11-ére, és azt mondták, beutaló is kell. Ezt mondjuk, nem értem, mert 5. éve járok 3 havi rendszerességgel oda, plusz ha egyéb vizsgálatok vannak, még sűrűbben -- és soha nem kellett beutaló, csak a legelső előtt.
Mivel viszont most, az elmúlt 1 évben volt legelőször, egy új doki kapcsán olyan, hogy háziorvosnak szóló gyógyszeríratási utasítást írt fel, nem kellett mennem 1 évig, és tényleg írhatta a háziorvos három havonta.
Mindegy, szerintem ha nincs beutaló, is ki tudtam volna magyarázni, merthogy azelőtt nem kellett; de biztos, ami biztos, ha már odamegyek, egy belekötési lehetőséggel kevesebb, ha kérek beutalót.
Másrészt. Tudtam ugyan, hogy ki lett írva a Sedron 4x3 dobozzal. Viszont, ezek a dobozok 4 hétről szólnak, azaz 28 napról. Nem teljes hónapról! S mivel az 1 év is csak febr. 17-én jár le, szerintem az 1 éves gyógyszerkiíratásba még simán beleférne 1 doboz Sedron... Gondoltam, ha már a Betaloc miatt megyek, erre is rákérdezek.
Azt meg, hogy ma megyek-e el vagy csütörtökön, attól tettem függővé, hogy a délelőtti aldizás után helyrejön-e annyira a hátam, hogy elbattyogjak a háziorvoshoz.
Nyilván tökélyt nem várhattam, de szerettem volna még hasznosabb napot, meg túllenni ezen is, úgyhogy mindenesetre délután is felöltöztem újra és lementem. Előbb a postára, hogy akkor már befizessek csekket, aztán pedig el a háziorvoshoz.
Leesett az állam, amennyien voltunk! Na most, itt szoktam kicsit kétségbe esni, hogy ha nem beteg az ember, itt tiszta bizonyosság, hogy ha csak egy kis hajlam van benne, hát az lesz, ha sokat kell betegek közt várakozni.
Nem volt jó érzés, de 1 óra 20 percre sikeredett a végén! Ráadásul megúszhattam volna sokkal hamarabb, ha az asszisztensnő szokásához híven kinézett volna közben. De most valahogy nem nézett ki... így aztán vártam. Vártunk többen is gyógyszerre...
Én egy papírra fel szoktam írni az összes kiírandót, így most is felírtam a 3 hónapra írandókat, majd kis vonallal elválasztva, hogy Reumatológiára, 1 éves kontrollra beutaló; valamint, hogy a Sedront is kérném kiíratni, ha van rá még lehetőség, mivel az 1 év még nem járt le.
Már majdnem sorra kerültem, mikor egy türelmetlen, kb. 10 perce érkező jóember közölte, hogy ő csak gyógyszert íratni jött -- mire mi többen is, hogy mi is. Mindegy -- ő bekopogott, mert ő türelmetlen és biztos nem ér rá!
Juditka ki is jött, erre természetesen ő adta oda legelőször a listáját, és majd utána mi, akik már több mint 1 órája ott várakoztunk! Ennek következtében a pasi kapta meg legelőször a receptjeit, ergo 20 perc volt neki az egész... Mi, az összes többi szerencsétlen még ezután következtünk felíratásra úgy, hogy közben mindig mentek a betegek.
Elmondanám, hogy már rég bekerültem volna, ha nem adom be a listámat a jóember bekopogásánál... így aztán bőven mentek be utánam jöttek is már, hiszen én már úgyse megyek be!!
Na mindegy, megszoktam már ezt a fajta balekségemet... megint így jártam.
De a lényeg, hogy megkaptam a recepteket, megkaptam még egy 28 napi Sedron receptet is, valamint a Reumára a beutalót! A többit meg el kell felejteni!
Gyógyszertár: a gyógyszerek zömének kiváltása.
Tócós téri Coop: anyámnak "ócsó" romantikusok nézése idejében, hogy még én is el tudjam olvasni, mondjuk, anyák napja előtt. Kaptam is 2 Danielle Steelt és 2 Amanda Quicket.:)
Bár még nem volt 5 óra, de természetes, hogy már tök sötétben mentem haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése