2015. október 29., csütörtök

Macska - vers- és prózaíró pályázat


Még augusztus végén jelentkeztem a Kortárs Magyar Irodalom - Barátok Verslista "MACSKA" című vers- és prózaíró pályázatra négy prózával és hat verssel. Mindig meg szoktam kapni minden lehetséges helyről a pályázati lehetőségeket, de nem szoktam kihasználni.
Viszont a macska az egy olyan téma, ami mellett nem mehet el egy íróféle ember csak úgy! Hiszen konkrétan egy teljes könyvem jelent meg a cicás írásaimmal.
Megkérdeztem Attilát, hogy számít-e, hogy az ominózus pályázandó írások már megjelentek-e itt-ott-amott, mert ugye, a prózák pl. A macska magazinban is megjelentek, a versek pedig a prózákkal együtt könyvben, azon kívül jó néhány antológiákban is megjelent. Ő azt mondta, hogy nem számít az eddigi megjelenés. Hurrá, akkor jelentkezünk.
Elég sok macera, írásos nyilatkozat saját szellemi termékekről, megjelenhetési lehetőségekről (itt lista felsorolva), egy csomó online helyre való felkerülésre való beleegyezésről, felhasználhatóságról -- aztán összeszedni, kiválogatni, és a megadott paraméterekkel Wordben elkészíteni és elküldeni a pályázandó anyagot. Olyan régnek tűnt már, emlékszem, hogy rohadtunk a melegtől, mikor ez volt, hogy ha el nem is felejtettem, de eszembe sem jutott.
Mindenesetre megtörtént az öt főből álló zsűri értékelése és az eredmények.


"Macska" - vers- és prózaíró pályázat EREDMÉNYEI:
Kortárs magyar irodalom  "MACSKA" - vers- és prózaíró pályázat - 2015.09.25-ig-(!!) MEGHOSSZABBÍTVA!
"MACSKA" - vers- és prózaíró pályázat - 2015
Kiíró: KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - BARÁTOK VERSLISTA

MACSKA PÁLYÁZAT EREDMÉNYE
A pályázatra 45 írás érkezett be.
Maximum 75 pontot lehetett elérni.... - az átlag pontszám 54,8 pont lett.
Az 5 fős zsűri döntése alapján
I. helyezett lett:
      72 ponttal
      Petres Katalin: Meki emlékére
II. helyezett lett:
      70 ponttal
      Sárréti Miklós: Kilencedik élet
III. helyezett lett:
      69 ponttal
      Jószay Magdolna: Mirci hozzám kerül
című írása.
Gratulálunk!
Átlagpontszám feletti írások:

Tara Scott: Goldi
Petres Katalin: Kefír avagy Maszatka megmenekülése
Kühne Katalin: Micuriból hogyan lett Kabubi?
Buday Anikó: Macska
Lám Etelka: A mi Cirmos cicánk
Jószay Magdolna: Cicás szombat reggel
Jószay Magdolna: Mirci felnő

Kutasi Horváth Katalin: A máj
Varga Katalin: Tüsi álma
Jószay Magdolna: Éjjeli macskajaj
Jószay Magdolna: Bársonytalpak

Lám Etelka: Cirmos kalandja
Jártó Róza: Emlékezés Cirmire
Keszy-Harmath Dániel: Kiscicád halála
Keszy-Harmath Dániel: Macskaallergia
Jószay Magdolna: Medve és Leó
Jószay Magdolna: Bajszán a vízcsepp...
Jószay Magdolna: Cicák és a cserepes virág

Lénárt Anna: Sikoly
Czégény Nagy Erzsébet: Macskamonológ

Nagyon örülök, számomra ez azért elég megbízható megmérettetés volt.
És hát azért 3 ponttal lemaradni az elsőtől, 1 ponttal a másodiktól -- az is valami.
Valamint, hogy az átlag pontszám, azaz 54,8 fölé került még 7 írásom.:))
Örvendezek az események ilyetén fordulatának...
Köszönet a macskáimnak az ihletekért, melyeket adtak ahhoz, hogy meg tudjam e prózákat és verseket írni.

6 megjegyzés:

  1. Meg is érdemled a helyezést! Nagyon kedves történetek, versek! Én mindig örömmel olvasom őket!

    VálaszTörlés
  2. Őszintén gratulálok , ( külön is a "makkák"-nak ! )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm; a nyertes próza egy 14 éves kori, első saját gyerekkori macskámról szól, meg a többi listás Mirci is ő; a versek viszont a jelenlegi két degemről íródtak.:)

      Törlés