2013. március 8., péntek

A Jéghegyek népe -- kihívás teljesítve


Ilyen plecsnit kaptam kitüntetésként azért, mert teljesítettem egy bizonyos kihívást.
Ez az első teljesített kihívásom, mióta a Molyon vagyok, és úgy örültem neki, hogy még!:)

A Moly kihívására tavaly november végén jelentkeztem, melynek értelmében 2014 végéig el kell olvasni Margit Sandemo norvég--svéd írónő 47 kötetes, A Jéghegyek népe című sorozatát. Kötetenként olyan 225 oldal körül.
István ajánlotta az olvasását, és meg is szerezte nekem e-könyvek formájában. Miután feltöltöttem az olvasómra (mely, mint említettem régebben, szintén tőle ered múlt év szeptembere óta, és ennek a sorozatnak az olvasásával avattam fel), november 28-án kezdtem olvasni, és március 7-én este fejeztem be. Gyakorlatilag 3 hónap 9 nap volt, úgy, hogy közben az év elejét 2 egyéb könyv olvasásával kezdtem...
Hát nem volt semmi!
Őszintén szólva míg István nem említette, nem ismertem ezt a sorozatot, bár a 80-as években íródott 8,5 évig, és nálunk 93-ban kezdődött a kiadása. Mikor elkezdtem, kétségek nélkül tudtam, hogy el fogom tudni olvasni, ugyanis a történet mozgalmas, egyedien érdekes, pörgősen cselekményes, természethűen tartozik össze a történelem, a sci-fi és fantasy, a szerelem, érzékiség és misztikum.
A történet az 1500-as évek elején kezdődik, amikor is korhű betekintést nyerünk az akkori norvég parasztok életvitelébe, szokásaikba és hiedelmeikbe amellett, hogy maga a cselekmény izgalmas és magával ragadó. A felnőttmese vége, a végső küzdelem a Gonosz ellen 1960-ra esik, tehát ha azt vesszük, hogy a Jéghegyek népének 1200-as évekbeli ősei is szerepelnek szellemek, démonok, angyalok, boszorkányok, manók stb. formájában, gyakorlatilag nagyjából 700 évet ölel fel a monumentális történet. Néhány kötet akár egyedi könyvnek is megfelel, hiszen páratlanul izgalmas és epizódszerű, de a kötetben szereplők földi életének fordulatait személyenként változóan úgy 2--10 kötet tartalmazza, párhuzamosan a közben született fiatalabb családtagok sorsának taglalásával.
A családfa megrajzolásával nem mernék kísérletezni. A 20. kötet körül már kezdtem nagyon elveszteni a fonalat, hogy ki kicsoda is, de az írónő erre is gondolt: gyakran ad rövid áttekintést, ki honnan is származik, és a 40. kötetben kompletten összegzést is nyújt a nép élő és holt tagjait illetően, mintegy ismétlésszerűen, amivel helyére kerülnek a dolgok a végső leszámolás előtt.
Maga az írónő is írt a végén róla, hogy időnként bizony ő is elvesztette a fonalat, és bár a sorozat írása közben végig szakadatlan íráskényszert érzett, melybe időnként bele is betegedett, az összegző 40. kötet önmagában 6 hónapjába került, ami egyébként nem lenne csodálnivaló vagy lassúnak nevezhető, csakis önmagához képest. Mivel a többi kötet átlag másfél-két hónap alatt készült el.
Szóval mindenkinek ajánlom a történet olvasását, aki szereti az izgalmas fordulatokkal bővelkedő kalandsorozatokat egy tőlünk idegen, varázslatos kultúrában, misztikus fantáziavilágban -- nem fogja megbánni.


2 megjegyzés:

  1. Nahát!
    Szívből gratulálok a kitüntetéshez a Molyon! Ez nem akármilyen kihívás volt!
    Én is szeretem a hosszú összefüggő regényfolyamokat mint az Idő kereke sorozat például vagy a Tűz és Jég dala ciklus amit mostanában inkább A Trónok harca néven ismernek a sorozat miatt.
    A Jéghegyek népét is szívesen elolvasnám én is, de tudom nekem jóval tovább tartana mint neked. Én csak beleolvastam, de nagyon tetszett - ezért is mertem ajánlani neked.
    Na. már ezért is megérte az az e-könyv olvasó, hiszen egy ilyen sorozatot már nem is egyszerű összegyűjteni! Nekem is sok megvolt sok kötete, hiszen anyukámnak megvettem őket, de nem is tudom hova került, ki nem adta vissza kölcsönkérés után. :(
    Nagyon örülök, hogy végigolvastad a sorozatot és tetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen. Sok olvasási javaslatért, ötletért is lehetek már hálás, az tény.
      Ez idő alatt sokszor még álmomban is a szereplők között éltem; az emberre jócskán hatással van ilyen hosszú olvasmány.:)

      Törlés