2012. április 10., kedd

Unikornis

Nem állítom, hogy biztosan így van mindenkivel, de én pár évtizede figyelem magamat, ahogy idősödöm, egyre sűrűbben meghatódom. Egyre sűrűbben van, hogy elszorul a torkom egy-egy érzelmi ráhatástól. Úgy érzem, az ember nem mindig képes blazírtan elviselni hatalmas érzelmi hullámokat, már nem tudom mindig visszafojtani vagy leplezni, ha hasonló dolog ér. Lehet az bármilyen lelki fájdalom, de egy olyan élmény, film, reakció, zene, történet, gesztus, viselkedés, mely valahol mintha fenn történne a magasságokban - melyeket úgy is hívunk: magasztos pillanatok - megrendíthetik még az egyébként oly sok mindent, törődést, fájdalmat, terhet hang nélkül kibíró, elviselő lelkeket is.
Nem kell mindig, minden percben erősnek lennünk. Illetve nem attól vagyunk gyengébbek, ha meglátszanak rajtunk érzelmeink... És nem attól leszünk kemények, ha úgy teszünk: minket a szeretet, maga a JÓSÁG világért meg nem érint - közben meg csak attól tartunk, hogy mások kinevetnek.
Igen, fél az ember kiadni magát. De ahogy öregszünk, ez már nem mindig megy parancsszóra...

Ezt a videót is... valamiért megkönnyeztem...

2 megjegyzés: