2011. július 3., vasárnap

Duna-parti festmény

Elgyönyörködöm ebben az akvarellben, úgy örülök, hogy végül is sikerült megvennünk - helyesebben barátom vette meg nekem ajándékba -, ha nem is pont azt, amit első ízben habozásunk miatt félóra múlva már nem kaptunk meg, és duplán "kellett" érte járnunk - de mégis megérte, nagyon is. Mindig szép emlékeket fog adni, valahányszor ránézek.


A szignón csak egy Ottó név van, az öregúr saját elmondása alapján pék volt közel 40 évig, és hobbiból fest. Széke mellett a járdán 3-féle különböző vízfesték állt és vizestálkák. Mikor arra jártunk a Duna-party alkalmából, kész volt egy dunai tájképe, és kínálta is nekünk, járókelőknek, mondván, hogy eredeti! Ezt láttuk is, de szokásosan, csak mosolyogva bólintottunk, lassan továbbsétálva automatikusan, egyúttal azt is észrevettük, hogy annyi pénzért árulta, amennyiért én, bizony, nem festeném meg!
Kicsit arrébb megettünk egy kemencés kolbászos lángost, közben eldöntöttük, hogy visszamegyünk érte. Mire így történt, természetesen elvitték a festményt! De beszélgettünk az öregúrral, aki nagyon barátságos, beszédes volt, mesélt az életéről és hogy hogyan fest, majd felajánlotta, hogy ha másnap dél körül arrajárunk, addigra fest nekünk egyet - illetve befejezi azt, amit akkor már elkezdett egy új lapon. Már láttam rajta jobboldalt a profi kezdeményeket - ceruzával halvány pontok, vonalakkal összekötve, arányosan, a Lánchíd egyik talpánál elkezdve...
Mikor másnap (ma egy hete, vasárnap) pontban 12-re kimentünk, nem volt még ott... Előrébb sétáltunk teljesen a Lánchídig, majd visszafelé még mindig nem láttuk. Barátom szkeptikusabb volt, hogy nem jön, én azonban bíztam benne valahogy. Akkor elbattyogtunk a Shakespeare-szoborig, s úgy döntöttünk: még egyszer visszasétálunk, elvégre akármi miatt sem biztos, hogy Pesten feltétlenül és pontosan meg tudjon valaki jelenni egy helyen, velünk is megeshetett volna, hogy ennyit késünk. 12.20 volt, és ott volt! Már ki volt pakolva a cucca, és éppen az öléből egy szalvétáról ebédelt, mellette a kész festmény. Már méterekről láttam, hogy felismert bennünket, nagy örömmel beszélgettünk pár szót és elhoztuk a képet, ő meg megköszönte a pontosságot!:) Ha pont nem az ebédje közben történik a találkozás, lefotóztuk volna vele együtt úgy, hogy mellette a kész kép - így nem akartuk zavarni...
Ő egy igazi festő, aki szívvel fest, semmi esetre sem a meggazdagodását szolgálja... Remélem, sok embernek fog még hasonló örömet szerezni képeivel.

2 megjegyzés:

  1. Örülök hogy külön blogbejegyzést írtál róla!
    Megérdemli a kép is a festő is!
    Igazi amatőr ő, a szó legjobb, legigazabb értelmében! Jó hogy végül mégiscsak sikerült megvenni!
    Remélem sok örömed lesz még benne amikor csak rápillantasz!

    VálaszTörlés