2010. február 19., péntek

Haramia és a szemcsepp


Haramia anyját vemhesen fogadták be, látványosan szép, félhosszú szőrű fekete cica volt.
A kicsik 4-en voltak testvérek. Már nem emlékszem pontosan, hogyan is mesélték, de párhetes korukban lett macskainfluenzás az egész alom, anyjostul. Az akkori gazdi az egész almot elvitte orvoshoz, ahol szurit kaptak. De nem egyet - minimum két alkalommal egész biztosan cipelnie kellett orvoshoz a családot; emlékszem, mert nem volt egyszerű gyalogosan, alkalmanként többször is fordulnia a néninek, aki szívbeteg férje elől is gondosan rágódva titkolta, hogy mennyibe került ez a kúra a családi kasszának...
Lényegében biztosan ennek köszönhető, hogy életben maradtak.


Viszont az valószínűleg a betegségnek köszönhető, hogy Haramián évente előjön egyfajta krónikus kötőhártya-gyulladás. Az a testvére, akit ismertem és többször láttam, ugyanebben a cipőben jár. Szerencse, hogy nem fertőző, hiszen Honestyvel már 4 éve együtt vannak, és ő még soha nem kapta el - hál' istennek.

Szinte biztos, hogy télvége felé jelentkeznek Haramián a tünetek, ám Tiacil szemcsepptől nagyon szépen letisztul, s olyankor van jó néhány hónap szünet.
Hát mit mondjak, nem leányálom egy haramiának a szemcseppezése. Haramia annyira hipermacska, hogy az átlagcica-szemcseppezésén is nagy ívben túltesz. Anélkül is képes métereket ugrani és 60-nal száguldozni, hát ha még úgy érzi, hogy veszélyben az élete.
Mikor következik az akció időpontja, beöltözöm - hiszen menekülési szándékával az a minimum, hogy rugaszkodna, ahogy csak bír, következésképpen combom, karom, hasam tele van a karmai nyomaival.
Viszont nincs mese, csinálni kell. Ha nem sikerül - akkor is meg kell próbálni, különben lelkifurdalásom lenne...


Van, hogy baromira nincs időm és fáradt, kialvatlan vagyok, a macska meg az első 1-2 alkalom után egyszerűen érzi az időpontot és elbújik. Hol tudok én utánamászni keresgélni, vagy kicibálni valahonnan? Ha még sikerül is, ezek után egészen biztosan nem tudom megtartani.
Úgyhogy az a legbiztosabbra menő módszer, hogy álmában lepem meg. Legideálisabb, ha álló helyzetben derekam-szinten alszik, és nekem háttal. Ilyen kedvenc alvóhely az állandóan nyitott vasalódeszka... Akkor feneke felé nyomott hassal, két kézzel egyszerre fogva a mellkasát és a kacsóit, egyik kéz mutatóujjával tartom az állát, hüvelykujjával homlokán hátrahúzom a bőrt, minek következtében nyitva tartja a szemét, eközben másik kézzel, de úgy, hogy két könyékkel is megpróbálom "satuba" fogni izgága teste hátsó részét, lehetőség szerint minél gyorsabban megpróbálok jól és pontosan célozva 1-1 cseppet belevarázsolni a borostyánszemekbe.

Mindez csak leírva ilyen hosszú, amúgy pár másodperc. Mire álmából feleszmél és rugdalózni kezd, HA elég ügyes vagyok, eddigre készen kell lennie az akciónak... különben annyi meg egy bambi, és minimum fél napra el van intézve a szemcseppre való fátyolborítás.

Hát ezzel kínlódunk most pár napja... Ha sikerül, olyan boldog és megelégedett vagyok, mintha isten tudja, mondjuk, nyertem volna a lottón...






Szemcsepp a cicának...

Várj már, te rossz cica!
Nem török az életedre,
maradj nyugalomba'!
Borostyánszemed nem lesz megint
gyönyörű drágakő,
ha karmolsz, rúgsz-vágsz
életre-halálra!
Szemcsepp kell azokba,
de te nem érted, buta cica!
Törölközőbe fogva,
jó erősen cicát tartva
kétszemélyes ez a munka - minimum!
Erősebb két embernél
ez a haramica - ez abszurdum!
Tartva a cicatest,
áll és fej befogva,
ugyanazzal a kézzel
a szemhéj felhúzva,
másik kézzel: potty, bele a csepp
egyszer... kétszer... ide és oda...
De jó, hogy csak két szemed van,
de jó, hogy egy évben csak egyszer van
ez a visszatérő tortúra!
Fellélegzünk, mehetsz a dolgodra!
Pár óra múlva úgyis
életbe lép újra
ez a fontos ceremónia.
Mert úgy lesz két szemed
- gyönyörű borostyánkövek -
pár nap múltával
szép és tiszta,
ahogy hozzád illik, te
hamvasszürke cirmos
piszok kis bestia,
aranyos vadmacska.

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű ez a cica! De nem irigyellek ezért a tortúráért! Még jó hogy valahogy mégis sikerül cseppentened!

    VálaszTörlés
  2. Kis sz@ros hermelinje.:)) Én is imádom. Pici, puha, meleg - és időnként borzasztó rossz még hermelinnek is...:))
    Itt a lehetőség, végre... 2 perc múlva akció (szemcsepp)...

    VálaszTörlés
  3. Sok sikert a csepegtetéshez!!:) Aranosz ez a kisz hermelin!!:))

    VálaszTörlés
  4. Köszi szépen!:) Már egész szép a szemije!:)

    VálaszTörlés