2016. november 13., vasárnap

Szilvi-nap

Mivel Szilvi köszöntése elviekben megvolt -- szegény munkaalkalmasságiját kifizettem, és nem kértem vissza, de hogy mégse legyen ajándék nélkül, még Pestről hoztam neki (mondván, direkt a névnapjára) azt a Bencussal egyforma, ezüstoroszlános, hosszúujjú kék pólót.
Végül is ez elég nálunk, ebben a státuszban, tényleg.
Na de nem hagyott nyugton az, hogy mégiscsak MA VAN a névnapja, és a kutya nem köszönti fel! Még csak nem is netezhet, mert tanulnia kell Bencével -- aki mára már kicsit jóba foglalta magát, nem volt olyan kis kibírhatatlan, mint tegnap.
Így pár órámba telt, míg elkészítettem fénykép alapján egy rajzot róla. Sokat kínlódtam vele, mert hol ez, hol az, apróságok, pici töredék milliméter méretkülönbségek és távok -- és már nem hasonlít. Én pedig csak olyat adok, ami hasonlít.
Szóval addig pedáloztam a rajzommal, míg összejött.
És megfogtam még Ildikó egy origami rózsáját, és ezekkel együttesen megleptem, mikor a gyerek fürdetésénél segédkezett.
Azt hiszem, őszintén örült. És rá is fért...

Boldog névnapot kívánok neked, leánymagzatom.:))


Hogy is tudnám elfelejteni, mindig, napra pontosan, sem előbb, sem később, de Szilvia-napkor jön egy SMS banki tranzakcióról; előbb majd elájultam, hisz vasárnap van... de tutira nem hagytam el a kártyámat.
Aztán látom: a Google a bővített tárhelyért leemelte a szokásos éves díját, 1812 Ft-ot.

2 megjegyzés: