István el is ment, lehetőséget sem hagytam gondolatban, hogy ne sikerüljön ilyen baromság miatt, mint ez a sok rendkívüli és logikátlan boltbezárás, kinyomtatni a jegyeket.
A Podmaniczkyn zárva volt, ahol ilyesmivel foglalkoznak. Naná, elvégre már meg szombat van... (?)
De a Westendben van valami hasonló üzlet, így sikerült, hálisten, sőt, egyből két példányt nyomtatott, hogy én is el tudjak tenni egyet elhozatalra. Tudvalevő, ugye, hogy mindent, jegyfélét is mániákusan gyűjtök.
Mondjuk, ennyi pénzért simán el tudtam volna képzelni egy szép papírra nyomott, klasszikus formátumú múzeumi belépőjegyet, rajta, mondjuk, a Magányos cédrussal... de hát ne legyünk telhetetlenek. Nemsokára látjuk saját szemünkkel is.
Elterveztük az utat, közben nagy keservesen legyűrtem egy fél melegszendvicset, hiszen majd csak utána fogunk enni...
Egy óra után elindultunk, és kimentünk a kis földalattiig, azzal a Deák térig.
Itt megvártuk és átszálltunk egy buszra, mely egyenest felmegy a várhoz. Közben itt-ott szemerkélt a hó, de tényleg nagyon elvétve... viszont István lefotózott egy pelyhet a hajamban várakozás közben.:)
A busz irtózatosan tele volt, és nem győztem csodálkozni, hogy itt még ilyen apró buszok is vannak? Nálunk még a nem csuklós is kétszer ekkora. Így hát nem csoda, hogy a parasztok egymás hegyén-hátán tobzódtak benne. Viszont így idefele megúsztuk két jeggyel nekem, és még lépcsőzni sem kellett.
A Csontváry-kiállítás a Várnak az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében volt; az eddigi legnagyobb összegyűjtött anyag volt itt látható! Már csak ezért sem lett volna érdemes kihagyni.
Szerény véleményünk szerint nem volt kellő reklám, propaganda; hiszen akkor már szeptemberben megnéztük volna, mikor ott jártunk, ugyanis ez már június akárhanyadika óta tart, és mi akkor még csak nem is hallottunk róla! Nemrég fedeztük fel a FB-on, hogy hát lassan bezár, és hogy csalódás volt a nézettség statisztikája, mert más hasonló jellegű és tartamú kiállításokon az a többszöröse szokott lenni e kiállításhoz képest. Mi tulajdonképpen ekkor kaptunk észbe! És szerintünk sokan; leszűrtük abból, hogy lám, kígyózik a sor a mínusz fokokban kint, esetenként órát is várnak a bejutásra! És ennek hatására hosszabbították meg a látogatási időszakot egy hónappal.
Hiszen ha reklámozták volna! De miért nem? Bár olyan sok minden van így, hogy kellő propaganda nélkül egyszerűen nem tudnak az emberek a lehetőségről!
Mi is beálltunk a sorba, helyesebben István, én pedig közben elkószálgattam ott a Dísz téren fotózgatni. Nem sokat működhettem, mert hamarosan kiabált István, hogy menjek máris!, és rohantunk előre, ui. mint kiderült, időnként kiszóltak, hogy van-e valaki online-jeggyel. Be is mentek vagy négyen, mire én is odavergődtem. Sebaj, legközelebb. Úgy is lett, most már nem mentem messzire. A legközelebbi kikiabálásnál, úgy 10 perc múlva Istvánnal be is jutottunk. Pénztár, online jegyek pecsételése, ruhatár, és már mehettünk is.
Nagyon tetszett a kiállítás, a környezet, kellemes volt a hőmérséklet, és megfelelő mértékű a látogatói "elosztás". Jó érzés volt látni, hogy hány helyről "szedték össze" a festményeket; és például a debreceni Déri Múzeumból is volt ott jó néhány!
Néhány monumentális képnél rengeteget el lehetett időzni.
Nem beszélve arról, hogy minden teremben volt legalább egy ismertető magyarul és angolul is, és azt mi mindig végigolvastuk. Így sok mindent megtudtunk a festő életéről.
A kiállítás után István vett nekem egy kis kulcstartót, melynek egyik oldalán a Magányos cédrus, másik oldalán a Római híd Mosztarban című festménye látható...
Aztán feltülekedtünk egy épp bennálló, de ugyanolyan kicsi buszra, mint amilyennel jöttünk, hát most még nehezebb volt, pl. jegyet lyukasztani sem tudtam... így ennek az ára legalább meg lett takarékoskodva, pedig én nem szoktam ilyet.
Aztán fotóztam még a Deák téren, itt-ott díszkivilágított utcarészleteket. A nagy óriáskerék is működött, kivilágítva, nagyon szép volt!
Aztán elmetróztunk a Nyugatiig, ahol bementünk a Westendbe (részemről) estebédelni. Én tudtam, hogy ha ilyenkortájt ebédelek -- 4-5 óra --, ez egyben a befejezés is. Pedig a kajám végét mindig István eszi meg, de én akkor is pukkadásig szoktam lenni. Attól persze Istvánnak még van szabad kapacitása -- pl. kérdezi otthon, nem vacsorázom-e, mondom, isten őrizz. Kérdem, miért, éhes vagy? Aszongya, nem, de 8 óra van... :DDD
Hát, nálam nem így működik. Ha nem vagyok éhes, tőlem akárhány óra lehet. És ugyanígy fordítva is...
És ha csak egyszer eszem egy nap, akkor annyiszor...
Mindenesetre finom csirkepaprikást ettem nokedlivel és uborkasalátával... István pedig rántott sajtot rizzsel és tartárral.
(Előbb úgy volt, hogy vacsorára választok valamit, de tudtam, hogy nem lesz abból semmi, csak másnapi ebéd. Úgy is volt: sült hekket választottam rizzsel, Istvánnak meg még ott voltak rántott húsok, virslik, sőt, rántott csirkecomb és csirkeszárny is az én első esti vacsorámból.)
Otthon jókat szórakoztunk a cicákon, főleg Murcos volt nagyon megkergülve, de Amazonka sem volt semmi, ahogy hanyatt elterült, mint a Nagyalföld.
Később megnéztük a Kerstin Gier Rubinvörös c. könyvéből (melyet tavaly olvastam) készült filmet, mely nagyon tetszett, annak ellenére is, hogy feliratos volt.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése