2014. május 7., szerda

Öt cicababa gazdisodott

Mivel folyamatosan nyomon követtem sorsukat, ezért tudom, hogy elérkezett az idő... s a március 7-én, házunk hátsó bejáratától pár méterre született, immár 2 hónapos cicababák utolsó tagja is gazdához került.

 Sáfrány, aki anyukájának kiköpött mása -- elsőként ő került gazdihoz.


 Azután Snidling, aki legnagyobb részt fehér színű...


 Következő nap Sóska lett gazdis, ...


...majd Spenót is gazdikra talált.

Rákérdeztem az oldalon, hogy a kis vörössel mi van, hiszen tudtommal neki volt legelőször is gazdijelöltje.
Megtudtam, hogy a feketék örökbeadása utáni nap viszik Sütőtököt egy tuti gazdihoz...
Újabb pár nap után megint érdeklődtem -- amikor is felraktak Sütőtökről egy, már gazdinál vagy általa fotózott képet, a család Dínó nevű kutyája mellett. Olyan érzésem volt első látásra, mintha egy kiscsirke lenne a kutyus mellett...:)

Sütőtök gazdinál, Dínó társaságában

Szívből remélem, hogy a lehető legjobb helyük lesz nekik.
Soha nem kell átérezniük azt a fajta kiszolgáltatottságot és nélkülözést, amit a mamájuk és a többiek, a közelben -- a gimi udvarán lévő szerszámos kalyibában a kerítésen belül -- élő rokonaik élnek át több-kevesebb sikerrel már évek óta.

Az anyuka, a drága Baba cicám, azaz Som mami is gazdikereső lesz. Elvileg a posztok szerint néhány nap pihenőt kap -- bár nem tudom, Torma, akit befogadott és kicsivel fiatalabb cica, mint a sajátjai, szopik-e még; ha igen, akkor gondolom, majd őutána kapja azt a pihenőt --, feltételezem, míg elapad a tej. Aztán ivartalanítás következik, és jöhet érte is az álomgazdi!
Mindenesetre ő is hirdetve van gazdikeresőként...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése