2013. június 21., péntek

Ilyenkor érezni, hogy érdemes


Már az arcát sem tudom felidézni szinte, annyira a múltban volt.
Több évtizeddel ezelőtt egy helyen nyaraltunk, utána leveleztünk, de ez olyan régen volt, hogy nemhogy akkori lakóhelye sem jut szembe, de vezetékneve is kérdéses. Mint kiderült, ő viszont rám talált, s mivel a nevem nem tucatnév, ez nem nehéz, ha valaki le akar nyomozni -- sok-sok ismerősnek, volt kollégának, iskolatársnak, tanárnak sikerült már, miután csupán egyetlen véletlen névfelbukkanásnak kell bekövetkeznie, miközben egész más miatt böngészi a netet az illető.
Azt írta, hogy évek óta olvassa blogjaimat, "imádja őket", és köszöni, hogy olvashatja. Már hozzátartozik a napjaihoz, s ha nem írok, hiányérzete van. Állítólag sokat kapott tőlem; nagyon sok érzés, élethelyzet, gondolat ismerős neki, ahogy olvassa az általam írtakat: mintha "őt írnám meg, ahogy ő átélte, amiket érzett", és akár ő is írhatta volna, ha tudta volna. Ismerem ezt az érzést...
Szereti mind a verseket, mind a cicákat; ugyanúgy felfedezi és élvezi prózáimban azt a fajta, kicsit "önironikus humort, az érzékenységet és lelki mélységet", ami már gyerekkorunk rég eltelt ideje óta egyből ismerős volt neki; ugyanakkor élvezettel tölti el számára "tökéletes stílusom, nyelvtanom és helyesírásom" ("nagyon-nagyon szeretek a tiedhez hasonló, hibátlanságig tiszta írásokat olvasni") -- megajándékoz egy "csekélységgel" (:-OO...), egy privát díjjal, mindkét blogom számára.
Ő régebben blogolt, már nem csinálja. Ezért nem is írt utasítást hozzá, hogy én küldjem-e tovább, csak a lényeget: "Szeretném, ha blogjaid dísze volna ez az igazgyöngy, mely megilleti mind a smaragdot, mind a köveket..."
Nagyon köszönöm!

2 megjegyzés:

  1. Na, ugye! Épp ilyesmire utaltam a "Hogyan kezdtem publikálni?" kapcsán. Nem tudhatod mennyi embernek szerzel örömet, könnyítesz kicsit a gondjain egy-egy írásoddal, verseddel.
    Van mire büszkének lenned! Megérdemled ezt a díjat(is)!
    Én észrevettem már pár napja a díjat az oldalon! :)

    VálaszTörlés