2014. június 14., szombat

Vírusok és oviszünet

Bencus ezen a héten még járhatott volna pár napot oviba, ebből eleve kiesett a hétfő pünkösd miatt és a péntek nevelési akármi miatt. Úgyhogy ment is kedden, szerdán; aztán őt is elkapta az a vírus, amely már múlt hét óta szaporán futkos a csoportban, így csütörtökön nem ment oviba.
Azóta is alig evett, ha eszik, nem marad meg benne, hasmenés-hányás a tünet a magas lázon kívül.
Ráadásul Szilvi is két hete folyamatosan náthás, de két napja éjjel ő is lázas lett, gondolom, még a Bencusét is elkapta pluszban, bár szerencsére az övé nem olyan súlyos a lázon kívüli egyéb tünetekben.
Szegények...:((
Még jó, hogy az évzáró meg a gyerekhét lezajlott Bence betegsége nélkül, hiszen tavaly sem tudott évzárózni, akkor meg a bárányhimlő miatt.
Mostantól egészen, tudtommal augusztus utolsó hetéig óvodaszünet van. Ez azért rohadt sok, annyi, mint az iskolaszünet. Na jó, normálisan "csak" másfél hónap a rendes oviszünet, de az is borzasztó sok és nagy gond azoknak, akik dolgoznak! Szilvinél és más munkanélküli, illetve gyesen-gyeden lévő anyáknál tapintatosan és finoman, de gyakorlatilag... khm, nem is tudom, hogy fejezzem ki, mert durva szó az, hogy elutasítják a gyereket... szóval éppen nem, az tilos; de konkrétan arra inspirálják a szülőket, hogy NE hozzák a gyerekeket... meg azoknál a szülőknél is, akiknél iskolás gyerek van otthon testvérként. Mondván, hogy kérem szépen, kedves anyuka, az iskolásnak is meg kell oldani a nyarat, nemde!?
Anno az enyémeknél 1-1 hónap volt az oviszünet, és emlékszem, hogy mit összeszenvedtem, míg meg tudtam valahogy még azt is oldani! Általában nyilván a saját szabadságommal is összekötöttem, de mivel anyukám még dolgozott, így elég érdekes volt az egész... mindenesetre ő is, keresztanyám is közrejátszottak időnként...
Valamint Danit pl. vittem magammal a nyomdába, ui. ott működött egy nyári tábor évtizedeken át. Lényegében nem volt költsége, csak az ebédjegy a nyomdai étteremben (tízórait és uzsonnát mi pakoltunk a gyereknek), amit igazán ki lehetett bírni; meg nyilván a belépők ide-oda, ha vitték őket strandra, botanikus kertbe, moziba, bármilyen műsorra vagy előadásra. Ez természetes. Dani még kéthetes ingyenes úszótanfolyamon is részt vett ezáltal a nyomdához közeli lakótelepi uszodában. Rengeteg kézműves elfoglaltság volt, agyagoztak, korongoztak, gyöngyöt fűztek, origamiztak. Emellett rendszeres sport- vagy egyéb mozgási lehetőségek is biztosítva voltak korcsoportonként. A nyomda dolgozói nagy százalékban szívesen ki is használták ezt a lehetőséget.
Két nyáron kihasználtuk, és ezáltal abszolút sikerült mentesíteni anyámat, hogy egy unokával kevesebb gond legyen. Szilvit meg, emlékszem, anyukám vitte be magával az irodába -- az olyan munkahely volt, hogy nem csinált belőle problémát jó és csendes gyerekeknél. Szilvi meg olyan volt. Észre sem lehetett venni, hogy ott van! Teljes munkanapokat elvolt anyám mellett egy szabad íróasztalnál, rajzolgatva. Abszolút csendben és igénytelen volt. Anyám befizette és hordta magával ottani üzemi kosztra is. Szilvi mai napig úgy emlékszik vissza, milyen jó volt Mamuval lenni annak dógozójában! Mamu gépi számlázott, emberek jöttek-mentek, ő meg figyelt és rajzolgatott.

Visszatérve kapcsolt részeim mostani betegségeikre:
Máskor nem aggódom annyira, hogy én elkapom-e vagy sem -- hisz megtörténhet, itt vagyunk 53 nm-en --, nyilván ha dolgoznék, aggódnék.
Most viszont rohadtul nem lenne mindegy, úgyhogy aggódom. Könyörgöm, NE kapjam el! Már a kocka el van vetve, hadd essek túl ezen a műtéten! Ugyanis betegen nem műtenek, kezdhetném elölről az egész előjegyzési cirkuszt.
Már csak két nap, és bevonultam a kórházba. Három nap múlva ilyenkor talán már túl is leszek rajta, és kómában, valamint infúzióban heverészek kevésbé szemvidító állapotban.
Mondtam a kölyköknek is, hogy kedden nem igazán kell engem meglátogatni, ha véletlenül akarnának.
Hálás leszek azért is, ha valaki kikísér, meg valaki eljön értem -- másféle kívánságom nem igazán van.
Talán még annyi, hogy végtelenül örülnék, ha nem lenne annyira meleg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése