2011. november 3., csütörtök

82 éves volt halottak napján

Fura érzésem lenne, ha én születtem volna épp november 2-án. Régen - mondjuk, az anyám korosztálya idejében - ez nem volt téma, gyerekkoromból sem emlékszem még a szóra sem, hogy horoszkóp, tehát még azt sem tudhatta, hogy pl. Skorpió jegyében született, meg ha igen, kit érdekelt... mindenki született, amikor született, és kész.

Több ismerősöm is november 2-án, halottak napján ünnepli a születésnapját.
Köztük nagynéném-keresztanyám is, akit naponta gondozok és látogatok.
Emlékszem, hogy hogy ki volt akadva, mikor már elterjedőben volt a "horoszkopizmus", hogy nem elég, hogy a halottak napján született, még Skorpió is...
Mikor az ember Mindenszentek, halottak napja körül amúgy is olyan melankolikus, emlékező, gyászoló hangulatban van, a jegy mindegy; hiszen akkor még ez is pont elég. Halottak napján születni...
Hát, neki így hozta a sors. És megérte a 82. életévét, bár ez az év eléggé borzasztó volt neki... múlt év vége felé kezdődött gyengülése, de akkor még fogalma sem volt, hogy ilyen nagy a baj. Ez év márciusától viszont már látványosan, de akkor is csak a 82 év terhének, magának az öregségnek tulajdonítottunk mindent.
S mikor augusztusban kiderült, hogy mekkora nagy a baj, hetekig jóformán fel sem tudta fogni. Sokk volt ez neki, olyan és akkora hatalmas sokk, hogy még nemrég óta mondhatom, hogy talán már mostanára felfogta, mekkora a tudat terhe. Majdnem ép elméjébe került ez a számára nagyon is váratlan és bomlasztó sokk.
Még hetek után, ahogy a kórházból hazakerült - műtét, bármiféle kezelés nélkül (mert már nincs értelme... idős, legyengült, áttétes mindenfele...), nap mint nap ráeszmélt, hogy még mindig abban a tudatban van, hogy a kórházban van. És mikor ráeszmélt, hogy nem, már itthon van - akkor is sokszor úgy ébredt éjszaka, hogy "na majd, ha kikerülök a kórházból, ezt meg ezt csinálom"...
Most már tudja. Néha még nem fogadja el, néha még felteszi a kérdést, hogy mit csinálhatna valami gyógyulás- vagy erősödésféléért, nem érti, hogy hogy történhetett ez vele, amire utolsó percig (amíg a professzornő neki személyesen el nem mondta) egyáltalán nem is gondolt; hogy történhetett ez ővele, mikor ő 10 éve, az akkor diagnosztizált és műtött, nagyon-nagyon időben elcsípett rosszindulatú tüdődaganata, kemoterápia stb. után folyamatosan, félévente jár kontrollra, még idén áprilisban is volt!, és semmit nem állapítottak meg, sőt, gyógyultnak nyilvánították már évekkel ezelőtt - ez vele nem történhetett volna meg... különben is, minden áldott nap imádkozik 10 év óta, hogy a rák minden fajtájától mentse meg a "jóisten". Hiszen azt, hogy mennyire időben történt az a 10 évvel ezelőtti dolog, ő azt is Isten őfelé irányuló gondoskodásának véli. Igen, kapott még 10 évet. Azért, mert ez a mostani eredmény, attól még az - lehetett Isten gondoskodása. De ő annyira hitt benne, hogy ez vele nem történhet meg még egyszer...
Nem tudom, mi vár még rá, ránk... mert ez a kíméletlen betegség nem egyszemélyes játék. Egyaránt sújt mindenkit - beteget, gondozót, környezetében lévőket.
És hát valóban kellemetlenül fájó érzés olyan valakit felköszönteni, akiről már tudni lehet, hogy a valószínűségszámítás szerint nem biztos, hogy túlél minket, és hát vigyázni is kell, hogy hogyan köszöntünk. Nem kívánhatunk "sok boldogot" és társait. Mi boldog szülinapot kívántunk, és bár tudtuk, hogy nem boldog ez a nap neki, de egy kis örömet csak szereztünk azzal, hogy megemlékeztünk róla.
Én a kis csokor vágott virággal, Szilviék pedig egy cserepessel - s némi sütivel, gyümölccsel.
Azt kívánom, ameddig élsz, relatíve fájdalommentes és emberséges legyen, ha lehet - tudom, Te is ezt kívánnád magadnak...

3 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot kívánok így ismeretlenül is!

    Flami

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez a legfontosabb, hogy minél kevesebb szenvedésben legyen része...

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a nevében mindkettőtöknek.

    VálaszTörlés