2011. május 26., csütörtök

Honesty 6 éves


Gyönyörűséges macskám, Honesty május 26-án 6 éves lett. Emberi léptékkel: iskoláskorba lépett.:)
Nagyon boldog szülinapot neki!
Több évig pont a szülinapján, legalábbis azon a héten igyekeztem éves vizsgálatra, illetve oltásra vinni mindkét macskámat. Tavaly ehhez képest pár hetet késtünk, most is így lesz, de júniusban mindenképpen meg fog történni.
Danihoz is igazodnom kell, mert ha nem akarom én vinni mindkét macskát külön-külön cipekedve busszal plusz gyalog, 1-1 külön szombaton, akkor jó lenne úgy, ahogy tavaly történt: én vittem Honestyt a hordozóban, ő pedig vitte Haramiát a kalitkában.:)) Mindenki örömére...:)) És legalább az akció után felszabadult örömmel tölthetett el a tudat, hogy mindkét macskán túlvagyunk. Danin kívül még az időjárás és a pénztárca is döntő tényező az ügyben, illetve, hogy van-e Purevax éppen aznap - ezt még bejelentkezéskor meg szoktam kérdezni, mert előfordult, hogy nem volt épp; akkor inkább kivártam, míg lesz, mint hogy macskánként két különböző alkalommal cipekedjek.
Shebával és nyers csirkemellel köszöntöttem fel a trapéz-busafejű szépséges smaragdszeműmet. A kettő között persze eltelt pár óra, a csirkemellet akkor kapta, amikor egyúttal Kleofást is etettem. Rájöttem, hogy minél jobban ízlik Honestynek a kaja, minél jobban esik neki, annál inkább horkantgat vagy röfög közben.:)) A Shebának is seperc alatt vége volt, és mivel Haramia is nagyon szereti, ezért nem volt gond, hogy neki már nem fog jutni, mert ő is egyből jött habzsolni.
Természetesen a szeretgetés máskor sem kevesebb, de szülinapján pláne van része bőven benne...


Doromboló születésnap

Smaragdzöld nyugalom
csodás szemed fénye,
szabályos arcocskád
tiszta üdesége
- mint babáé az anyját -
kápráztat sok éve.
Hat évet éltél már,
s még mindig ámulok,
hogy vajon természet
hogyan alkothatott
ilyen kedves, bájos,
tündéri szépséget,
meleg, puha selyem
tökéletességet.
Legyen minden napod
ártatlan szép álom,
csupán csak lényeddel
tedd szebbé világom.
Ne érjen betegség,
légy vidám, játékos,
nekem biztos gyógyír
dorombolásod.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog szülinapot neki! Nagyon tetszett, hogy a finom kaja hatására horkant.:-D

    Flami

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük! És természetesen én is azt kívánom alomtesójának, Hateyának.:)

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot és még sok boldog évet Hony cicának!

    VálaszTörlés