2010. július 29., csütörtök

A szív hídjai



"A felnőtt testvérpár édesanyjuk halála után hazaérkezik Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény. Évekkel korábban, 1965-ben, Francesca férje és gyerekei egy távoli vásárra utaztak. Ezalatt egy idegen férfi vetődött a farmra, és útbaigazítást kért a nőtől: a közeli Rosamunde-hídat kellett lefotóznia a National Geographic magazin részére. Francesca felajánlotta, hogy megmutatja a hídhoz vezető utat. Beszélgetésbe elegyedtek, s a romantikus, más életről ábrándozó asszonyban mély vonzalom ébredt a fotós iránt. A rövidke négy nap alatt, amit együtt töltöttek, Francesca élete legnagyobb szenvedélyét élte át, amelynek történetét naplójában írta meg. Az azóta elhunyt fotós, Robert Kincaid hamvait a vízbe szórták a Rosamunde-hídnál, ahogyan azt évekkel később a testvérek anyja is kéri a végakaratában. Gyermekei a feltárult szerelmi történeten megrendülve súlyos döntés elé kerülnek: temessék-e anyjukat az édesapjuk mellé, ahogyan eredetileg a család tervezte, vagy tartsák tiszteletben utolsó akaratát, és végső hűségét élete nagy szerelméhez." (Port.hu)


Tudtam, hogy egyszer írnom kell erről...
Egy szívszorítóan szépséges filmélményem: A szív hídjai - Clint Eastwood rendezésében és férfi főszerepében, női párját Meryl Streep játszotta. Emlékszem, mit összevissza hajtottam, míg úgy 8-10 éve fel tudtam venni videóra, s ha volt egy kicsit több szabadidőm annál, mint amennyi nem szokott lenni, és a hangulatom is olyan volt, évente akár többször is megnéztem. Mára már dvd-n is megvan, szerencsére; és számomra megunhatatlan a hangulata, kisugárzása, az, ahogy meg tudja érinteni a szeretetre, jobbra, másabbra, új varázsra vágyó lelkeket.


Pedig Francesca alapjaiban jó házasságban, meghitt családi légkörben élte napról napra, évről évre megszokott, szelíd, szorgalmas, kötelességtudó háziasszonyi szerepét; s úgy tűnt, ő ebbe teljes mértékben bele is nyugodott; nem tudott arról, hogy vágyna valami másra, valami szépre, újra, izgalmasra - egy mindent felforgató, egész további életét meghatározó érzésre. Nem tudta, hogy addigi élete csak töredéke annak a mindent felemésztő, hatalmas erővel rátörő, felébresztő érzelemhullámnak, s amit 4 nap alatt képes volt megkapni az élettől, annak emléke végigkísérte haláláig őt, melyből az a  4 nap, időben kevéssége ellenére erőt, bizonyságot, hitet, kitartást adott neki még évtizedekig. Honnan is sejthette volna...


Hátha még úgy nézi az ember ezt a filmet, hogy nincs mögötte semmilyen szempontból támasz, sőt, zsarnokság, boldogtalanság, bizonytalanság, kiszámíthatatlanság uralkodik mindennapjain. Amikor esetleg olyan "társ" van a háttérben, aki nélkül magányában is boldogabb lehetne. Boldogabb, mert a lelke szabad lehetne... s ez olykor felülír rengeteg mindent. Az ember néha akár egy sátorban boldogabb lehet, mint egy saját villában; egy nevenincs erdei sétán, mint egy déltengeri utazáson - ha az van mellette, aki kell, hogy legyen. Közös hullámhosszon, az igazi testi-lelki társ...


De egy, amúgy teljesen szokványosan jó házasságban a kötelességtudat, a megfellebbezhetetlen és kikerülhetetlen lelkifurdalás, a családanyaként és tisztes feleségként való helytállás, s a várható társadalmi előítéletek lehetetlenné teszik a folytatást... s én ezt is teljes mértékben meg tudtam érteni...
Eltemetni magában ezt a fantasztikus csodát, és a 4 tökéletes nap emlékeiből merítve energiát, az által élni "normálisan" az utolsó percig... mekkora önmegtagadás, belenyugvás, lemondás, lelki fájdalom és erő kellett ehhez!
Mai napig csodásnak tartom a rendezést és a szereplők szerintem hibátlan, teljes hitelességét. Nálam magasan a léc fölötti (elvárási átlag) ez a film...


4 megjegyzés:

  1. Valóban nagyon szép film, és a főszereplők nagyon nagyot alakítanak benne. Én ugyan Clint Eastwoodot a westernek miatt szerettem meg, de tény, hogy rendezőnek is nagyon jó, és nem csak a westernfilmekben...

    VálaszTörlés
  2. Én is láttam és nagyon tetszett. Meryl Streep-et különben is kedvelem és Clint Eastwood is remek volt benne.
    A Távol Afrikától-t láttad? Az is egy kedvencem.

    VálaszTörlés
  3. Meoi: én is sok westernt láttam, de igazándiból a westernműfaj nem az, ami a legközelebb áll hozzám. Meg különben is "túl meleg bennük az időjárás"!:D:D:D:D
    Komolyra fordítva: igyekszem a színészeket nem beskatulyázva figyelni, nekem, mikor ezt a filmet először láttam, eszembe sem jutottak a westernek...
    Lényeg, hogy ez a film maradandó alkotás, egyik örök kedvencem.

    VálaszTörlés
  4. Flami: Igen! Nekem is mindkét színész mindig kedvelt volt; hacsak lehet, megnézem a filmjeiket. (Még a Mamma Miát is Meryl Streeppel, ami nekem nemcsak azért volt - itt-ott való lehurrogása ellenére is - klassz, mert ifjúkorom számai szóltak benne, hanem Meryl Streepnek egy teljesen új oldalát ismertem meg, és szerintem szuper hangja is van, ami még inkább emeli a szememben őt.) Igen, a Távol az Afrikától című filmet is kedvelem, az is megvan dvd-n.:)

    VálaszTörlés