2010. május 12., szerda

Óriási festett cserepek


Szombaton komótosan sétálgattunk a kellemes májusi napfényben Debrecen új, Csapó utcai sétálóövezetében. Közben egy májusi fagyiakciót is kiélvezhettünk a mekis rántottareggeli, kóla, kávé után, amely 2 gombócra ad egy ajándékgombócot. Mi sem természetesebb, hátunkon-vállunkon-karunkon a hátizsák, táska, szütyő, egyik kezünkben a fagyi, másikban a fényképezőgép...

Szép, tágas lett ez az utcarész, tágasabb, mint egynémelyik tér. A végén ott magasodik teljes tekintélyében a Fórum, onnantól újra forgalomdús a Csapó utca.
Érdekes szökőkutat építettek, és ami nekem nagyon tetszik: tele van óriási virágcserepekkel, melyeket művészek festettek meg tetszésük szerint.
Már ősz óta készülődöm, hogy sorba fotózom az összest, de egyrészt egyedül nem olyan jó érzés, ha nem oszthatom meg fotózással egybekötött eufóriámat mással, meg egyedül jobban zavar az is, ha megbámulnak a bolondériám miatt.


Másrészt meg télire bevették őket, a bennük lévő leanderekkel együtt természetesen, így is óva őket az időjárás viszontagságaitól.

Harmadrészt, bár hetente elmegyek itt, de soha nem volt még olyan idő és megvilágítás, hogy abban a délutáni 5-6 óra közötti időszakban kedvem lett volna fotózni.

Így kivártam barátom egy napsütéses-tavaszi jöttét, amikor is kifogástalan lehetőség van közös fotózásra.
Van ám e cserepeken minden. Halak, lovak, madarak, rózsaszín és kék, valamint cirmos cicák... flamingó, absztrakt minták, virágok, fák, felhős ég és víz...























































































3 megjegyzés: