2014. november 17., hétfő

Kihívás oldalszámokra

Százasonként egy
a címe AnnaSz molyos kihívásának, 286.-ként vettem részt benne.


Sokat gondolkodtam, milyen kihívást hozzak létre, azután jött a sugallat és megszületett ez. Körülnézve nem találkoztam hasonlóval, de szóljatok, ha tévedtem.
A feladat nagyon egyszerű, olvass el 5 könyvet. Egy 100, egy 200, egy 300, egy 400 és egy 500 oldalasat. Mivel pont kerek oldalszámú könyv igen kevés van, ezért úgy gondoltam, hogy a 80 lesz a választóvonal. Pl.: 380 oldal alatt még a 300-as kategóriába tartozik, fölötte viszont már a 400-ashoz. 
A könyvekről olvasási és értékelési linket is kérek. Az olvasások 2013. január 1-jétől érvényesek és nem muszáj őket egyben hozni. 
Valamint kérlek titeket, hogy TEGYÉTEK FEL ŐKET A MEGFELELŐ POLCRA is. (Ne haragudjatok a sok nagybetűért, de sok ember figyelmét elkerülte, és bonyolította az egészet, hogy egyesével szólni kellett sokaknak…) 
A kihívás teljesítéséhez tehát 5 könyv szükséges, de a bátrabbak hozhatnak hatot-hetet is (természetesen a megfelelő oldalszámmal). 
Jó olvasást! 
Gyors UPDATE: elfelejtettem ideírni, de így utólag is megkérnélek rá titeket, hogy aki ezek után hozza a könyveket, írja oda az oldalszámot is. Nagyon megkönnyítenétek a dolgom. Előre is köszönöm!
(5 polc linkje)

Ezeket vittem értékeléseikkel együtt:
100:
    Gwendoline Welsh: Ösztönök fogságában – 164 oldal 
200:
    Aurora White: A gyöngyhalász – 220 oldal 
300:
    Nancy Price: Egy ágyban az ellenséggel – 318 oldal 
400:
    Kerstin Gier: Smaragdzöld – 444 oldal 
500:
    J. A. Redmerski: A soha határa – 506 oldal
Megkaptam a 202. plecsnit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése