2014. október 25., szombat

Csíkos egér


Szilvinek is kedve van néha ügyeskedni.
Ez itt kézzel varrott egér -- mert Bencussal együtt egyik kedvenc állatuk az egér --, szerintem nagyon szuper ahhoz képest, hogy ő csak szakadt ruhát, lyukas ezt-azt, gombot szokott varrni. Kislánykorában sokat hímzett egyébként, de csak száröltéses mesefigurás apró terítőket. Vagy ajándékba kapott előrenyomott, rajzos mesefigurás kézimunkákat, vagy -- egy lepedőt felszabdalva -- én rajzoltam neki mesefigurákat-mesejeleneteket, és ő tetszés szerinti színekkel kihímezte, de csak száröltéssel.
Bencusnak három tök egyforma, feje kivételével kitömés nélküli lila plüssegere van csecsemőkora óta. Szerencsére ebből kettőt használ is; a jó ég tudja, hogy mitől függ ez gyerekeknél, hogy mi az, amihez mindenképpen ragaszkodnak, és miért utasítanak el kinézetre pont ugyanolyan másikat...?
A két lila egér az alap. Nagy szükség esetén (pl. időnként mosni is kell!) egy is elegendő alváshoz (pl. az oviba is hordja), de itthon meg kell lennie mind a kettőnek. Volt úgy, hogy mindkettőt muszáj volt kimosni, és míg meg nem száradt, tűkön ülve "viselte el" a harmadik egeret, annak tudatában, hogy ez csak ideiglenes. A lila egereknek -- 2, de minimum 1 -- okvetlen ott kell lennie apás, másik nagyanyás ottléteken, oviban, bótban, orvosnál, akárhol!
Ha jön valami új játék, nyilván alvásnál az a bónusz -- de semmi nem helyettesítheti a lila plüssegereket!
Így van ez ezzel a Szilvi varrta új egérnél is: azt is igényli alváskor, de az alapvető az a két régi, agyonmosott, 6 éves egér.:))
Óvoda elején az egyik, idősebb óvónéni közölte Bencussal, hogy nem hozhatja az egeret ezentúl az óvodába. Kész volt a pánik!


Nyilván Bence tragikusabban -- ezáltal számunkra érthetetlen és indokolatlan volt ez az akció -- adta ezt elő, ezért Szilvinek rá kellett kérdeznie az óvónőtől. Vele már lájtosabb volt az óvónő, de állítólag azért nem hozhatja, mert van benne egy pici csörgő... Hogy ez miért nem zavarta őt 2 évig??? Ezek azok a dolgok, amiket sosem fogok megérteni, az ilyesmi gyakorlatilag kötekedésnek tűnik...
Mert oké, ha az a szabály (mint az én gyerekeim bölcsis-ovis korában), hogy SEMMIT NEM vihetnek be a kölkök; fájdalom, de tudomásul kellett venni. Meg is tanulták, meg is szokták, hogy másfél évesen már NINCS cumi a bölcsiben, de még egy kis, alváshoz használt otthoni játék sem lehetséges!
Meg voltak ezek indokolva anno higiéniai stb. szempontokból -- ez volt és kész.
Most azonban már 3. éve hordja Bencus oviba az egeret és cumit az alváshoz. Mert szabad.
Akkor most hirtelen mi van az egérrel? Szilvi kiszedte belőle a csörgőt, visszavarrta és állítólag ennyi volt. De miért nem lehetett ezt közölni rendesen az óvónőnek a szülővel? A gyerek kész traumával, saját negatív élménymeséléssel rítta el itthon a dolgot, abszolút ki volt akadva. Mi meg találgattunk, hogy mi a probléma?
Ez a nem túl régi történet csak eszembe jutott, amúgy lényeg, hogy van egy új Szilvi-féle házi készítésű, házi használatos új egér, mely bejön Bencusnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése