Szombati ez-az

Szombaton, mondván, hogy kihasználom, míg érzem a kaják ízét, s így valamit is tudok enni, valamint Haramia érdekében is, csináltam sajtszószos-kapros csirkét spagettivel, jól belaktunk a macskával.:)) Utána persze Szilviék is többször ettek belőle a következő napokon, meg a macska is.

Elkezdtem pótolni a karácsony óta Googléra fel nem vitt fotóimat. Rengeteg albumot kellett pótolnom azóta. Ez most valahogy kimaradt a folyamatosságból, nem szoktam ennyire lemaradni. Annak köszönhető, hogy már nincs Picasa. A googlés képtár nekem nem annyira egyszerű és konkrét, mint a Picasa volt. Sajnálom is még mindig.
Mivel a Szilvi fotózása is valamilyen mértékben rám is tartozik, így az ő fotóit is fel szoktam vinni albumba, jelezve, hogy az ő fotói, természetesen.
Szilvire jellemző, hogy nagyon kell szelektálni, mert egy dolgot ötször is lefényképez. Én ilyet csak akkor szoktam, ha tudom, hogy nem sikerült... ő meg akkor is, ha igen. Így nem győzök törölgetni a mappából és a sokszor istentelenül sok fotóból.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal csináltam ezt, és elég későre fejeztem be (éjszaka).
Közben Szilvi javaslatára megnéztem egy filmet délután a Coolon, Miről álmodik a lány? címmel. Még nem láttam ezt a filmet, jó kis szórakoztató, apakeresős lány, humoros, balhés, mindenképp kikapcsoló.

Beszélgettem előbb cseten, majd telefonon Ildikóval, akivel nagyon sok mindenről szó volt. Úgy a betegségemről, részletekről, mind a sírkőcsináltatásomról (ő ismerte keresztanyámat, sőt, Marika néni, közös barátnőjük, aki még mindig él, hálistennek, relatíve jó egészségben -- mint anyám, ellátja magát otthon. Ildikó naponta ránéz). Szóval nagyon jólesett a véleménye, ő tökéletesen megértett engem, hogy nem tartom tabunak a bajomat, plusz még azt is nagyon tudta díjazni, hogy ilyen előrelátóan megcsináltattam az urnasírkövet, és csodák csodája, azzal együtt, hogy magamat is ráírattam a sírkőre. Azt mondja, hogy nagyon ritka, aki ennyire tisztán, praktikusan, álszenteskedés nélkül képes az ilyesmikre is gondolni és végigcsinálni, hiszen ez azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, hogy van, amiben csak magamra számíthatok és senki más nem intézheti el helyettem, halálom után meg pláne nem. Ezzel mindenki dolgát megkönnyítem. Nagyon örültem, hogy tőle is igazolást nyertem ezekben az ügyekben.
Ezenkívül nagyon megdicsérte a turbánkendőimet, s azt mondta, hogy egyáltalán nincs miért szégyenkeznem, vagy hogy mások feltett bagatell dolgaihoz képest ugyan miért lenne ez kevéssé jelentőségteljes; hiszen egyik kendő jobb, mint a másik.
Küldtem át neki a sírról fotókat, hogy ha tudja, mondja el Marika néninek, hogy mi van velem, miután most már alapjában véve tudja az egészet is. Marika néni annyira, de annyira empatikus, aranyos néni, hogy anno még anyám is azt mondta, hogy ha itt lakna, biztos barátnők lennének. Nagyjából egykorúak is. Ő Ildikó szerint is biztos nagyon díjazni fogja ezt a sírkődolgot, és egyáltalán nem fog megütközni azon, hogy ráírattam a nevem. Ildikó is mondta, hogy rengeteg ilyen van a temetőben, nem érti, mit kell ezen megbotránkozni, ez olyan... álvalami. Mintha nem beszélünk valamiről, és akkor már nem is lenne. Hülyeség. Szerinte ez igenis, gondoskodás a jövőről, a saját gyerekeim segítésére.
Azt is megbeszéltük, hogy nekem ezeket az ellenem szóló ilyen-olyan beszólásokat nem kéne magamra venni, mert az idegesség is árthat az én helyzetemben, többet, mint az, hogy nyugalmam érdekében megcsináltatok egy sírkövet, amire urambocsá', ráírattam a nevem. Egyáltalán: ki nem tojja ezt le, miért kell kommentár?
Én is túlléphetnék már ezen, hogy más embereknek nincs más dolguk, minthogy akibe már nem kéne, még bele is rúgnak beszólásokkal.
Sokat gondolkodtam: ki is volt, aki ugyanígy vélekedett, tehát, hogy igenis, jól csináltam, előrelátó voltam -- anyámon és a gyerekeimen kívül? Hát Katám. Igen. Ő is így vélekedett, azt mondta, hogy szerinte nagyon is jól csináltam mindent, előrelátó vagyok, gondoskodó, és nundez nem elítélést, hanem elismerést érdemelne. Jelzem, nem én mondtam mindezt, csak leírom. Mindenesetre én is ezért csináltam, mert így gondolom. Mindenkinek saját szuverén joga, mit hogyan csinál, intéz; ha itt sem lenne gond a pénz, lehet, nem csaptam volna belőle ügyet, de nálunk sajnos, ez igenis, téma kellett, hogy legyen.