Mosógépes

Szokásos reggeli ceremóniák és előkészületek után nyilván ma is mentem 9-re anyámért.
Fésültem, mosdattam, kissé tornáztattuk is a karját.
Rejtvényt fejtett, olvasott és tévét nézett egész nap, természetesen közben időnként aludni is szokott mindig. Ezek nem hosszú alvások, de a bóbiskolásnál azért többek. Negyedórák, félórák...
Délben a tegnap készített párolt csirkemellet tálaltam neki, gombamártással és rizzsel.
Később kávét, banánt evett.

Délután megjött öcsém, aki eltöltött vagy 1--1,5 órát a mosógépem bekötésével. Szerencsére volt már jó tekerőgomb alulra, megfelelő hosszúságú összekötő vízcső, és a szennyvíz is be volt kötve eddigi helyére. Egyébként olyanokat is kiszerelt és beszerelt, mármint külön adott tartozékokat, amire én és más laikus soha nem jöttünk volna rá, minek az és mire való. Két ilyen téglalap alakú dolog is volt, amit úgy tudott berakni, hogy valami nagyobb cuccot kiszedett hátulról. Mondjuk, a gép mellé adott könyv ezt tartalmazta, de az én felfogóképességem nem terjed ilyen dolgokig, soha életemben nem is hallottam ilyesmiről. Öcsém is csak onnan tudja, hogy ők pl. az új mosógépüknél nem csinálták ezt meg, aztán probléma lett... Utána a két lánya mosógépeinél már tudta, hogy azt ott meg kell csinálni.
Nagy szerencsém volt, mert azért ki tudja, mennyit kellett volna fizetnem egy szakembernek. Főleg, hogy venni kellett volna hozzá hosszabb vízcsövet és új tekerőgombot.
Elvitte azt a "szakirodalmat" is, ami a programokat tartalmazza, hogy majd lemásolja nekünk, mert kívülről ezt a kínálatot nemigen lehet megtanulni hirtelen...

Este levittem anyámat, elbúcsúztunk, majd itthon rendbe tettem a nyomokat, majd levágtam magam az ágyra, hogy nézzem a Konyhafőnököt és a BK-t.

Aktív nap

No, a mai nap konkrétan igen strapás nap volt már megint...
Korán keltem, elrendeztem mindent, majd kivettem a húst a fagyóból, teát főztem.
Elvileg fél 10-re van megbeszélve laborvizsgálat, melyet sógornőm intézett. Nyilván a háziorvos adta a beutalót, de hogy ne kelljen anyámat rángatnunk, ezért most igénybe vettünk egy házhoz jövő laborszolgáltatást. Nyilván ez sógornőméknél kellett, hogy megtörténjen, hiszen ott van anyámnak külön szobája, cuccai stb. Sógornőm a szobavécé segítségével előre intézte a vizeletmintát, aztán némi késéssel a laboros hölgy is megérkezett és megtörtént a vérvétel.
Én ezalatt folyamatosan dolgoztam, egyrészt, mert hozzák az új mosógépet, de főleg azért, mert délutánra rovarirtás is volt kiírva...
Azt írtam régebben, hogy április 4-én elromlott Jeromos. Azóta nincs gépünk, amit muszáj, kézzel mosunk, anyám cuccait pedig sógornőm mosta, mert azért igen sok szennyest is elhoztunk vele, de hát pár géppel túl lehetett ezen esni.
Dani múlt héten intézett nekem mosógéprendelést. A-hitelre vette, 85 körül szállítással. Mivel neki nincs, és hát természetesen rá is én mosok, mondogatta, hogy majd úgyis vesz ő magának egy mosógépet... csak hát tulajdonképpen míg Jeromos mosott, ő meg közel lakik, nem volt sürgős. Én meg biztos vagyok benne, hogy addig lesznek a ruhái szépen rendben összehajtogatva és pakolva, a zoknik párosítva, a kritikus lukak megvarrva, míg én rendezem a ruháit.
Az egyértelmű volt, hogy én nem fogok tudni venni, és az is biztos, hogy mosni KELL. Szilvi többet mos a gyerek miatt, de azért a Dani 2 hetente hozott szennyesmennyiségei sem piskóták. Magamra mosok a legkevesebbet. Pár darabért amúgy sem indítok gépet, úgyhogy általában bevárom a Dani szennyesét, és akkor túlesek rajta, amennyiben elfér a szárítón a ruha.
Daninak természetes volt, hogy akkor ő vesz nekem mosógépet...
Múlt héten intézte a rendelést, neten. Igen hamar, már mára jelezték a teljesítést.

Úgyhogy a szokásos cucckipakolás volt a vécéből, fürdőszobából, nagyrészt a kádba, kisebbrészt az előszobai cipősszekrényre. Igyekeztem minél kisebb helyre és minél feltűnésmentesebben eldugdosni a dolgokat... bár ez ennyi helyen nem igazán sikerülhet.
Ugyanezt megcsináltam a konyhában, különös tekintettel a mosogató alatti szekrény kipakolására, kimosására, és a cuccok szokott módszerrel két kosárba való összepakolására... a tűzhely mögötti rész és a földről mozdítható dolgokat is felszedtem, majd miután minden megvolt, fel kellett mossam az összes linós helyiséget.
Alig végeztem, hívott Dani, hogy hívta a futár, és megadták az időpontot, hogy kb. 3/4 óra múlva szállítják a gépet.
Negyed 11-kor már kaputelefonált is, és két jóember hozta az új mosógépet. Kérdezték, hova tegyék -- mutattam az előre előkészített és frissen felmosott helyét... Persze még becsomagolt állapotjában...
Rengeteg futárt fogadtam már, amúgy nem szokásom velük kapcsolatban a borravaló, de valahogy, ha már ilyen nehéz cuccot hoznak, beállítanak a helyére, akkor azt érzem, hogy tutira nem haragszanak meg érte.

11-kor telefonált sógornőm, hogy lezajlott a vérvétel, úgyhogy mehetek anyámért.
Így is történt. Volt vízhajtó, Apranax (csak ezeket szoktam említeni, de szed néhány szívgyógyszert is, ami sok éve állandó), volt kis mosdás, fésülés is, és reggeli, kávé az éhgyomri labor után.
Feljöttünk, anyám olvasással, rejtvényfejtéssel és tévénézéssel töltötte az időt, mint általában mindig.
Én pedig elkezdtem főzni párolt csirkemellet gombamártással, rizzsel.

Ebédeltettem, én is ettem, mosogattam, kávét főztem és vittem neki. Ezután megpróbáltunk gyógytornázni a törött karral.

Később csengetett öcsém, hogy megnézze, mi az oka, hogy amióta, ugye, Daniék elvitték Jeromost az AKSD-hez, nem tudta, csak úgy elzárni a csapot, hogy innentől nem volt meleg vizünk. Ha bármit kinyitott, csepegett a víz.
Öcsém most megállapította, hogy egyszerűen rossz az a bizonyos alsó tekerő.
Innentől kezdve négyszer ment le és jött vissza, minden alkalommal hozott egy -- szerinte -- jót vagy újat -- minddel csepegett; szinte hihetetlen, de tényleg a legutolsó viszont jó lett! (Remélem, még sokáig.) Tehát innentől kezdve legalább már volt a fürdőszobában is hideg víz, nem kellett minden fürdésnél a konyhából hordani 4-5 fazék hideg vizet a fürdővízbe...
Ezenkívül öcsémmel kibontottuk a mosógépet, elkezdte tanulmányozni is, az iratokkal együtt.
Én eredetileg azt gondoltam, hogy alkalomadtán majd, ha tudom, hogy itthon vagyok és nincs más program, hívok egy hozzáértőt, akivel beköttetem a gépet. Nyilván tudtam, hogy amúgy a férfiak fele kb. meg tudja csinálni, de eddig valahogy soha vagy csak nagyon ritkán szóltam ilyesmiért öcsémnek. Dani meg (még legalábbis) nem ért hozzá, lám, hideg vizünk sem volt hetekig, mert neki sem volt fogalma sem, mi a probléma.
Egyelőre ennyiben maradtunk, illetve jól látszott, hogy rövid a mosógép és a mosdókagyló alatti összekötő cucc. Mondta, hogy megnézi anyám házában, mert szerinte neki vannak ott ilyesmik, családtagok mosógépjeiről, és már az is jó lenne, ha csak 8-10 cm-rel lenne hosszabb a cső...
A szennyvízelvezető csövét becsavarta, a hosszával nem is volt baj...
Mindenesetre a probléma még fennállt, de öcsém levitte a mosógép göngyölegét, hálisten, a szeméttároló elé.

Ezután negyed 7-kor csengetett a rovarirtó, aláírtam, és hála a jó istennek, végre ezt is letudtuk!
Utána már "csak" vissza kellett pakolni a vécébe, fürdőszobába,  ki a kádból és a cipősszekrényről; valamint a konyhában visszapakolni a mosogatószekrénybe és a kosarakat, egyebeket a helyükre.
Fél 8-kor levittem anyámat, átadás. Mire felmegyek, már a konyhafőnök első negyedórája lemegy, de utána nézem+BK.

Lemondás

Majdnem egész nap esett az eső.
Szokásos korán kelés, rendezkedés, előkészületek.
9-re le öcsémékhez anyámért. Ma úgy gondolta, nem vesz be Apranaxot. A kartartóját állandón hordja, nélkülözhetetlen -- még jó, hogy beszereztük ott, azonnal, amikor levették a kötést.
Teát, kávét főztem -- mióta anyám itt van, normál kávét főzök; elhoztuk egy új kotyogóját. Szereti a 3 in 1 Nescafémat is, de a normál kávé az alacsony vérnyomására hatásosabb.
Később mégiscsak vett be Apranaxot, mert délutánra már nem kicsit idegesítette a fájdalom.
Ebédre a tegnap készített malacsültet vittem be neki tepsis krumplival és csemegeuborkával, én meg frankfurti virslit ettem tormás mustárral -- annyira nem voltam éhes, alig bírtam kitalálni, mit ennék.

Amúgy rászántam magam a döntésre. A már hetek óta befizetett zempléni kirándulást le kell, mondjam.😞 Természetesen borzasztóan sajnáltam, de nem tudok mit csinálni. Már ugye, a tiszaigarit "megkaptam" úgy, hogy nappalra is ott maradhatott anyám, már nem volt pofám megint egy napot kérni. Még csak május 11-én lesz, úgyhogy reményeim szerint nem lesz gond azzal, hogy valaki átvegye a helyemet.
Szóval írtam Ibolyának egy lemondó mélt... leveleztünk kicsit, sajnálja ő is, de biztos talál helyettem olyat, aki már nem fért be a keretbe. Túl gyorsan megtelt a busz, még lettek volna jelentkezők bőven.
Később Ibolya felhívott telefonon, és mondta, hogy már megvan az illető, Ellácska barátnője, aki eredetileg lemaradt, így most örülhet ő is. Mondta Ibolya, hogy Ella majd felhív és egyeztetünk, hogy hogyan és mikor kapom meg a befizetésemet -- ezt ő, mármint Ibolya ránk bízná.
Azért még magamban elég sokáig ápolgattam ennek a tervbe vett kirándulásomnak a megsemmisülését...😔 Kedvenc kirándulóhelyeimről lett volna szó, melyeket majd' 20 éve lassan, hogy utoljára láttam. Füzérradvány, Regéc, Boldogkőváralja... igen sokat jártunk a Zemplénbe, legalább 5-ször voltunk mindegyik helyen, de hát mikor voltak már azok! Azóta minden más lett, megújult, tán alig ismernék az akkori, sokszor szinte nomád helyek környezetére...
De hát most ezt a lapot osztották nekem.

Dani jött, hozta az előre megbeszélt bevásárlásokat, elszámoltunk. Adtam neki pluszban 2 zsák alomra valót. Anyámmal is egyeztettek macskakaja és -táp szempontjából.
Bencét hazahozták.
Este összepakoltunk, megfésültem anyámat, majd levittem öcsémékhez. Míg beszélgettünk és felmentem, Szilvi kiporszívózott. Szerencsére... már nagyon felfért...

Egek:

Semmi változás

Esős, borús idő, tulajdonképpen ez volt jellemző egész hétre. Nekem mindenképp remek.
Korán kelés, készülődés, előkészületek. Teafőzés.
Le anyámért 9-re, megbeszélgettünk dolgokat.
Ma vízhajtós nap volt, úgyhogy ilyenkor mindig jobban vigyázunk, mert nagyon hirtelen és váratlanul jön az inger, s nem könnyű olyan könnyen a vécén teremni és rákészülni...
Délelőtt banánt evett, teát ivott; az ivásra mindig unszolni kell. Pláne ilyenkor nem mer inni, mikor vízhajtós nap van... Ezenkívül az Apranax is igen szükséges neki majdnem minden nap, mert fáj a karja. A fekete, kemény, jó tartású anyag el van látva kis és nagyobb felkötőszalaggal, tépőzárasak végig, jól tartja a könyék- és alkarrészt.
Még jó, hogy megvettük, mert innentől kezdve igen sokáig szüksége volt rá -- mondom ezt így több hét elteltével, mivel ekkora késéssel írok.
Hát, innen is látszik, hogy a válltörések is ahányak, annyifélék. Én emlékszem, hogy magam is csodálkoztam rajta, hogy én a törés estéjén vettem be egy fájdalomcsillapítót, utána nem, mert kibírtam nélküle. Az én Gilchristemet 4 hét után vették le, az anyámét 3 hét után. Nekem abszolút nem javasolták, sőt, gyakorlatilag "eltiltottak" attól, hogy használjak valami nyakba akasztós tartót... használjam csak, úgy fog megjavulni -- mondták.
Anyámnak még hetek múlva sem nagyon akart működni, és elég keservesek voltak a gyógytornáink is. Minden délután csináljuk, de annyira nyögvenyelős és panaszkodós az egész, hogy el nem tudom képzelni, anyám hogy bírta volna ki azt, amiket velem csináltattak gyógytornákon -- bár nyilván ott is figyelembe vették a fokozatosságot, de emlékszem, az első "óra" is húszperces volt nekem. No, őt 5 percnél tovább nem lehetett kínozni. Nyilván más a törés, sokat számít az is, hogy 88 vagy 52 éves-e az ember...
Ebédre tepsiben sütöttem, egészben egy "malac eleje" darabot, fokhagymásan, hagymával és mellette sült krumplival, Delikáttal leszórva az egészet.

Anyám olyan jóllakott, hogy Dipankrint látott jónak bevenni.
Tornáztattam is a karját, több, de inkább kevesebb sikerrel.
Este megfésültem, összepakoltam és levittem őt estére-éjszakára, én pedig megnéztem A mi kis falunkat. Mostanában igencsak agonizálok, este 11-kor már sehogy sem látok, nem bírok netezni, olvasni, semmit.

Kontrollok - onkológia és traumatológia

A mai onkológiai időpontot komolyan vettem, bár úgyis onnantól szólíthatnak, miután már bejelentkeztem a kartonozóba.
Pont azért keltem és készültem el mindennel zöldhajnalban, hogy 8-kor már mehessek a buszhoz, az onkológiai időpont 8:30 volt -- bár már rég tudom, hogy itt sem számít semmit sem az időpont...
Azért reménykedtem, hogy hátha tényleg számít, hogy készen vannak a kért vizsgálatok és hamar behívnak, túlesünk rajta.
Azért is, mert anyám ma délelőttre (nincs órára pontos időpont, csak hogy délelőtt) lett visszahíva a traumára, második kontrolljára.
Ott voltam pár perccel időpont előtt, 10 percen belül sikerült is lejelentkezni a kartonozóban, ahol jeleztem, hogy a vizsgálatok tegnap elkészültek.
Na, ehhez képest 11:20 (!!!!)-kor hívtak be. Hát, ezért mondjuk, kár volt két napot bumliznom a Kenézyben ugyanannyiért, mint amikor egy nap alatt rendezem le az egészet!
Már tiszta ideg voltam, legalább 2 órája pisilnem kellett, de nem mertem elmenni, mert akkor richtig szólítottak volna. De még inkább stresszeltem, hogy anyámnak délelőtt kellene jönni a kontrollra, és úgy beszéltük meg sógornőmékkel, hogy ahogy végzek, azonnal telefonálok nekik, hogy indulhatnak! Így elkészítették anyámat szerintem már egész korán, ahogy mindenen túlestek, és várták a telefonomat...
Szóval ezen igen sokára estem túl, és nem igazán tett jót a stresszmentes élet címszó alatti javaslatnak a számomra...
Az onkológus a saját doktornőm volt egyébként, akivel nem találkozom többször, mint magával a főorvossal. Sok mindent fel kellett eleveníteni a régi időszakból.
Most mindenesetre a kérdezgetésekből kiderült, hogy mozgásszervileg nincs minden rendben, csontritkulással sok éve eleve kezelve voltam, aztán a rákbetegség miatt "elhagytam"... és hogy elég régen voltam DEXÁ-n. Tehát kíváncsi a DEXA-adatokra.
Valamint kaptam beutalót 08. 09-re: tumormarker labor, hasi UH, mellkasröntgenre; valamint évfordulón októberre mammográfiára és UH-ra, valamint utasítás a háziorvosnak a reumatológiai beutalóra; aztán persze csontizotópiára.
A haemangiómám 24 mm-ét megbeszéltük, mondtam, hogy 21-től 24-ig váltakozott a méret többször is a vizsgálat alatt. Előbb máj MRI-re akart küldeni, aztán emiatt, hogy ilyen bizonytalan volt a kimenetel, letett róla, hál' istennek. Most még csak az hiányzott volna, pont elég lesz a többi!
Miután végre kijöttem, azonnal mentem pisilni, utána hívtam sógornőmet. Mondta, hogy pont beszélték, hogy ha 11:40-ig nem szólok, akkor elindulnak... szóval már indultak is.
Kilavíroztam valahogy a mentőbejárathoz, ott leültem és vártam. Nemsokára meg is jöttek, öcsém autóján, mindketten. Kimentem, én is segítettem, bementünk és a mentőbejáratnál lévő váróban leültettem anyámat. Öcsémet útjára bocsátottuk, mi pedig: sógornőm elment kerekesszéket intézni, én pedig elmentem a betegjelentkezéshez, ahol számot kértem anyám ambulánslapjához, illetve a rajta lévő kontrollidőponthoz.
Én végeztem hamarabb. Mi tagadás, a kerekesszékek elég gyalavász állapotban vannak, ki kellett várni, míg lesz egy működőképes. Amihez sikerült végül is jutni, annak csupán annyi baja volt, hogy nem volt lábtartója... ami azért elég kényelmetlen.
Szokás szerint tömeges volt a várakozás, mi a gyógyszertár felé eső részen várakoztunk. Jó, hogy anyám ült a kerekesszékben, mert amúgy nekünk pl. állni kellett. És itt jön be, hogy amit vesztettem az egyik helyen (onkológiai fél nap), azt megnyertük a másikon: nagyon-nagyon kivételesen igen hamar szólítottak bennünket! Ugyanaz az orvos volt, aki a múltkor. És NEM küldött röntgenre, kapásból mondta, hogy ez már szerinte rendben van ahhoz, hogy levehessék a kötést, úgyhogy egy nővér azt le is vágta. Elmondta, hogy mozgatni, tornáztatni kell -- hát én ezt nyilván magamra vállaltam, mivel konkrétan a válltörésem után 40 gyógytornát vettem.
Megkaptuk az ambulánslapot, és már jöhettünk is el!
Javasolta az orvos, hogy vegyünk kartartó orvosi segédeszközt, úgyhogy míg sógornőm anyámmal félreállt a kerekesszékkel és felhívta öcsémet, miszerint jöhet értünk; én elmentem az orvosi gyógyászati segédeszközöket árusító boltba, és vettem egyet, igen speciális kartartót, 4000 Ft volt.
Ezek után kitoltuk a mentőbejárathoz és várakoztunk; mikor öcsém megérkezett, beraktuk anyámat, a cuccokat, és sógornőm visszavitte s elintézte a kerekesszék visszaadását.
A ház belső oldalához szoktunk állni, ott egy, és kevésbé meredek lépcsőn kell felsegíteni anyámat.
Öcsémékhez érve aztán összepakoltunk, átöltöztettük, és felvittem, elvégre ez az én műszakom volt.
Melegítettem az ebédet: a tegnapi húsos tészta volt, majd kapott teát, kávét, banánt, rizses csokit; nézhette a sorozatait, én pedig mindenek elrendezése után hajat mostam.
Szilvi befizetett 4, már meglévő csekkemet.
Este fél 8-kor levittem anyámat öcsémékhez.
Több mindenre szükség volt anyám nyugdíjából a számukra is, elvégre egy pelenkabugyi-csomag 6000, és már a következőt is meg kellett venni. Egy csomag betét 4000, a gumilepedő 4000... a csekkjei, a macskakaják...
Lényeg az, hogy elég kevés maradt a nyugdíjból, és ezzel kapcsolatban elég sok magyarázkodás volt, míg mindenki megértett mindent... Nekem mindenesetre tényleg nagyon ciki, hogy támogatásra szorulok anyám által. Nagyon szarul érzem magamat, annyi mindenre elmegy pedig szegénynek a pénze, mégis olyan, mintha csak miattam fogyna.

Kontrollvizsgálatokon

A mai és holnapi volt a két nap, melyet az onkológián a főorvos kontrollra javasolt. A gondolat nem volt rossz, de nem úgy jött össze, hogy különösebb hasznunk legyen időmegtakarítás szempontjából.
Eredetileg úgy volt, hogy ma elvégzem a vizsgálatokat, holnap pedig visszajövök csak az onkológiára, mivel egyrészt akkor kielemezhetőek már az eredmények, másrészt elvileg akkor hamarabb szabadulnék, mert hogy ugye, a vizsgálatokon túllennék, és pikk-pakk, behívnak, túlesek és már mehetek is haza.
De miért is alakult volna úgy minden, ahogy elméletileg olyan szépen ki lett találva?
Mondjuk, már megtanultam, hogy egy-egy vizsgálatnál nem vérre menő az időpont előjegyzés szempontjából. Mondjuk, nekem ma 8-ra volt laborbeutalóm, 12:36-ra pedig hasi UH. Na most, ha én ezeket így betartom, kelek hajnali 5-kor és a kórházban töltöm a fél napot. Ráadásul tudom, hogy a labornál reggel 8-kor hatalmas tömeg van, és ez az enyém nem sürgősségi, hogy probléma lenne a késésből. Úgyhogy eleve máshogy terveztem.
7-kor keltem, készülődtem, lerendeztem mindent, és 9-kor indultam buszhoz. A 22-essel mentem a szokásos útvonalon, majd igen nagyot néztem, mekkora felfordulás volt a Pesti utca--Mester utca--Bartók találkozásánál, és egészen le a Dorottya felé. Ha előre felfogom, akkor megérte volna egy megállóval tovább menni, onnan egyszerűbb lett volna visszagyalogolni, mint innen át körben megkerülni az egész hóbelevancot, a Böszörményi úti zebránál átmenve, s a Bartók másik oldalán legyalogolni odáig, ahol végre át lehetett menni a kórház felé. Még szerencse, hogy most tényleg nem időpontra mentem ilyen szempontból...
Ahogy gondoltam, úgy tényleg nem volt gond, az, hogy 3/4 10 körül húztam sorszámot a laborba. Sőt, konkrétan azonnal behívtak. Megvolt a tumormarkeres vérvétel, kértem leragasztást, majd elég kényelmesen ücsörögtem vagy negyedórát az akció után. Pár méterre innen a radiológiára való jelentkezésre szolgáló ablak, úgyhogy negyed 11-kor már jelentkeztem is... mivel az időpont baromi sokára szólt, hát bizony innentől is jócskán számíthattam várakozásra. Viszont volt egy kis reménykedés is, hogy hátha beférek és korábban is megejthető lesz a vizsgálat.
Ez nem jött be. Két, azaz kettő órát várakoztam, mire végre behívtak, pedig 1-2 ember volt előttem... igaz, később ezek mindig pótlódtak, nyilván nekik korábbi időpontjaik voltak. Legalább egy-másfél órával később is ráért volna otthonról elindulnom! Csak hát azért azt is figyelnem kellett, hogy anyámért kell menni, én vagyok a nappalos.
No, mindegy, végül is az időpontomhoz képest 20 perccel hamarabb hívtak be...
A múltkori doktornő volt, elég alapos, és annyit kereste és "macerálta" azt a francos haemangiomát, hogy már alig vártam, hogy vége legyen.
Ráadásul 4 méret is elhangzott 21 és 24 mm között, oda-vissza, mikor honnan nyomta és nézte a monitoron. Pechemre lazán a legnagyobb lett beírva. Ha ennyire bizonytalan volt a méret, azért lehettek volna kicsit toleránsabbak is, mert 2-3 mm-be már bele fognak kötni. Ami nem probléma, ha konkrét és határozott a dolog -- illetve, hát nyilván probléma. De mikor ilyen bizonytalanul percekig oda-vissza megy a méretmeghatározás, akkor nem kéne zargatni az ügyet...
Mindenesetre "met. neg." lett az eredmény.
Ezek után mehettem haza. Nem akartam ellenkező irányba menni megint, hogy megkerüljem az egész kórházsarkos területrendezést, így egyszerűbbnek tűnt, hogy a Dorottya felé indulva gyalog vettem az irányt hazafelé.
A Sparnál bevásároltam, otthon lepakoltam, majd fél 2-kor lementem anyámért. Már evett levest, de otthon még szándékoztam főzni, úgyhogy átöltözés után egyből ahhoz kezdtem. Darált lapockából csináltam tejfölös mártásos pörköltet, melyhez orsótésztát főztem ki és plusz tejfölt is raktam rá.
Anyám nagyon szokta díjazni a húsos tésztafélét, most is jóízűen evett, csemegeuborkával, majd kávét főztem, de a délután folyamán banánt és dianás cukrot is evett. Én is délután ettem mai nap először.

Ez még mind nem volt elég, fürdetés mellett döntöttünk... Ez nem kispályás dolog, ugye, de muszáj volt most csinálni, mivel holnap kontrollra visszük a traumára szegényt...
Szóval ugye, mosdó elé állva törülközőn, igyekeztem fentről lefele többször is lemosni, vízzel, tusfürdővel, majd megint vízzel. Nem könnyű már csak a gúzs miatt sem, azt kerülgetni... meg hát rohadt kicsi a hely, nem tudok a másik oldalára kerülni, ő meg olyan nehezen mozog.
Utána öltöztetés, majd a helyszín rendbetétele, mely nem rövid idő.
Én meg mostanra aztán tényleg nagyon kifáradtam... Amúgy nézte a sorozatait, vécére mászkáltunk, és a mai napon kicsit tényleg már alig vártam, hogy ledőlhessek, miután levittem fél 8-kor őt.

Ma volt egyébként nyugdíj, öcsém rendezte, szerencsére ismeri a postást, csak hát nem feltétlen lehet kiszámítani, de a kisboltban épp találkozott vele.
Anyám hozta a pénzt és kiszámoltuk, amiket ki kellett -- csekkekre, neki vett dolgokra, a támogatást, plusz Dani részére az általa befizetett számlákra, macskakajákra, kiváltott receptekre a pénzt.
Anyám a maradékot rám bízta, hogy rakjam el valahova. Éreztem, hogy ez nem lesz teljesen jó, sőt... miért pont itt legyen? Egy régebbi, de új pénztárcába pakoltam, és mutattam, hova teszem -- nyilván a magam részéről biztos voltam benne, hogy felőlem akár öcséméknél is lehetne, én biztos nem nyúlnék hozzá.
Dögfáradtan és magamhoz képest igen korán -- tán 11 körül -- feküdtem le, mert holnap legalább ilyen nehéz napom lesz.

Folytatódnak a hétköznapok

Megkezdődött az iskola, Szilviék reggel elég nagy csatazajjal elvonultak. Már nem igazán foglalkoztat, hiszen én korábban fent vagyok, mint ahogy ők elmennek. Meg hát amúgy is... soha nem mentek el úgy, hogy ne ébredtem volna fel, legfeljebb mázlista voltam, ha vissza tudtam alvadni.
Szokásos készülődés, rendrakás, előkészületek.
9-kor le anyámért, fel, mosdás, fésülés.
Rejtvényt fejt, olvas, tévé, néha alszik. Kikészítve banán, tea, kakaós keksz, kísérések vécére.
Még mindig a húsvéti főzések maradványait ettük.
Kicsit megmosdottunk, majd lábáztatás következett órákig, melegvíz-cserékkel, hogy neki tudjak esni a lábkörmeinek... Kitonaillel egyébként 2-3 naponta kenem neki, s ha így kiáztatódik, többé-kevésbé sikeres karomlevágást abszolválok nála. Nem valami guszta dolog azokat a vastag, itt-ott tök ferdére nőtt cuccokat levagdosni... de rajtam kívül nemigen csinálná meg más. Mikor befejezzük, átkenem Kitonaillel.
Az utolsó nézett sorozata után összepakoltam, megfésültem, levittem.
Ott már olyankor kész a vacsora, a legtöbb este isteni illatok szoktak terjengeni. Sógornőm leginkább estére főz, délre külön a levest szokta elkészíteni. Úgyhogy 8 körül szokott vacsorázni anyám is.
Felmentem, és szusszanva megnéztem a szokásos két műsoromat.

Hétköznapok

Teljesen egyszerű nap.
Mivel visszaalvás után fél 8-kor sikerült felkelnem, ezért igencsak kapkodnom kellett, hogy mindent lerendezzek és előkészüljek.
Még tavaszi szünet van, Bence még odavan, mivel Szilvi viszont ment már iskolába. Most már gyakorlaton vannak, van négy hely, ahová járnak. Persze még folynak elméleti oktatások is, de járnak gyermek-, ifjúsági otthonokba a város négy intézményébe.
9-kor lementem anyámért, sógornőmtől kaptunk 4 szelet házi sütit (isteni volt, mint utólag kiderült😊), aztán felmentünk hozzám.
Mosdás, fésülés, raktam ki teát, banánt, mézest, csokit kis tálakba.
Rejtvényt fejtett, olvasott, tévét nézett. Néha aludt, kicsiket.
Jól ebédelt, még mindig a sült tyúk és a tepsis krumpli volt; neki nagyon jólesett, viszont kért utána Dipankrint a biztonság kedvéért.
Én sonkát, főtt tojást, retket ettem, utána kávéztunk.
Délután lemosdatás következett, ezután sütiztünk.
Szilvi iskola után vásárolt, beszélgettünk.
Este Bencét hozták.
Sorozata után összepakoltunk, megfésültem, és fél 8 körül levittem anyámat.
Este Drága örököst és BK-t sikerült néznem.

Húsvét másnapja

Borús, esős húsvét van. Ébresztőre keltem. Azt hiszem, ezt mostantól meghatározatlan időkre elmondhatom. Jó lenne egyszer kialudni magam...
Innen két órahossza folyamatos előkészület, rendrakás, átágyazás, magam, macska lerendezése, majd 9-kor levonultam anyámért. Visszavittem sógornőmnek a remek szolgálatot tett húsleveses fazekat.
Vízhajtós nap. Ilyenkor jobban figyelünk, és ha kell, "rohanunk", amennyiben ez a szó a mi esetünkben nem nevetséges...😛
Arcot mostunk, megfésültem.
Szerencsére főzni nem kellett, a tegnapi kaját ettük.
Anyámnak tálcán szoktam mindig bevinni minden ételt.
Fél 1-kor tyúkhúslevest ebédelt két főtt tyúkháttal (ez, meg a püspökfalat a kedvence...), sárgarépával.
Én is húslevest ettem, aztán kenyérrel egy sülttyúk-alsócombot. Eddig is tudtam, de mivel tyúkkal ritkán van dolgom a konyhában, mindig meglepődöm, hogy a tyúk alkatrészei feleakkorák, mint a csirkéé, sokkal szárazabb és "szálkásabb".
Mosogatások, pakolászások, rendezkedések. Locsolástól nemigen kellett tartanunk...
Négyszer "rohantunk" pisilni, de amúgy baromi jó ez a vízhajtó, hogy így levitte a lábdagadását.
Duna tévét nézett, majd megnéztünk két részt a Szomszédokból. Időnként bealudt, csemegézett dianás cukrokat és banánt.
Este fél 8-kor levittem, beszélgettünk kissé.
Tudom, hogy ilyenkor vacsorázik, búcsúpisiltetés, éjszakára való "beöltözés" két pelenkabugyival és egy betéttel, és 9-kor már alszik is. Ő ezért néha ki van akadva, mert otthon 10-11-nél régebben nem feküdt korábban. Azzal nincs is probléma, hogy ne tudna elaludni, csak hamar fent van, viszont nem szól... visszaalszik időnként, így nyilván tele van minden pelenka, ami rajta van. Nem akarja őket zavarni. Ráadásul nem kínálják fel a szobavécét, magától meg nem meri használni... no, ha én fogok vele aludni éjjel ott, akkor ez nyilván nem így lesz. Nem szól, így azt hiszik, alszik egész éjjel...
No, mindegy.

Otthon némi sonka és főtt tojás után megnéztem még két részt (48, 49-nél tartok) a Szomszédokból, de tényleg éjfélig is alig bírom ki, már nem fogja az agyam, nem látja a szemem, ha később is aktívkodnék, mint eddig az időszakig mindig...
Egyszerűen fáradt vagyok.

Húsvét első napján

Húsvét.
Tudjuk, de mégis más, mint eddig bármikor.
Eddig mi mentünk anyámhoz... Tudom, ha most nem történik ez a baleset, akkor is más lett volna, mint eddig, mert ugyanúgy, ahogy karácsonykor nem tudtam egyedül hagyni a készülődés szempontjából, most is odamentem volna kora délelőtt, hogy segítsek neki főzni, takarítani, készülődni. Mondtam is neki, hogy örüljön egy kicsit annak, hogy most nem kell éjt nappallá téve robotolnia, hanem most mindent megcsinálunk és ágyhoz visszük a kaját, minden megvan és ő csak pihenjen.
Szilvi is felkelt 9-kor, és kézzel mosott jó ideig. Hiába, hát nincs mosógép, muszáj. Nekem nem probléma különösebben, mert itthoni cuccok vannak, hideg van, nem izzadunk, az biztos... azt az egy-két darabot kibírom, ha muszáj mosni. De nekik csak járni kell nap mint nap valahova, tehát mosni is kell.

Anyámnál ma nem volt vízhajtó. Láttuk egyébként már az első vízhajtásos nap után, milyen szembetűnően megy lefelé a lábából a dagadás. Úgyhogy ez jó ötlet volt, biztos, hogy kellett neki már régóta. Azok a furcsa "ömlései", "áradatai" is mintha megszűntek volna, hogy néhanapján literszámra elárasztotta a víz.
Reggel szokásos időben ébresztettem magam, előkészítettem, rendbe tettem mindent, teát főztem.
9-kor lementem anyámért. Sógornőm adott egy nagy fazekat, olyat, amilyen nekem nincs semmilyen szempontból. Ez nemcsak a nagyságát jelenti, hanem az anyagát is, acéledény, üvegfedővel. Én valahogy megragadtam a leginkább 40 éves edényeimmel... bár oké, van 20 éves is. Mindenesetre a két tyúkkal, amikor tisztítás után feldaraboltam, csak félig lett tele a fazék! Úgyhogy mivel sok zöldséget tisztítottam, ezért bőven elfértek még azok is egy idő után. Szóval jó nagy fazék húslevesem lesz. Természetesen krumplit is raktam bele, mert mindenki szereti a húslevesben főtt krumplit.
Anyám hála istennek rendbe jött gyomorilag, érdekes módon most már egyáltalán nem bántotta a hasát a kötés, elmúlt a hányinger és lett étvágya is. Szerintünk a jól sikerült reggeli "nagydolog" hozta helyre...
Délelőtt volt a Duna tévén szentmise, majd később délben a Vatikánból pápai áldás. Én is hallgattam, időnként láttam is belőle.
Vittem be neki krumplit sárgarépával, a levesről leszedett zsírral, sózva; meg magamnak is kiraktam rendesen -- szerintem nekünk gyakorlatilag ez a lényeg...
Míg főtt, néha be tudtam jönni a géphez, kicsit nézelődtem, válaszolgattam, most minden ünnepi jókívánságokkal van tele.
Sokat kínlódtam főzés közben, mert nagyon nehezen férek, emiatt folyamatosan mosogatok.
A két tyúkot, mikor már szinte megfőttek, a legnagyobb teflontepsimbe pakoltam, megsóztam, megborsoztam, és pucoltam egy csomó krumplit, vaskos hosszúkás darabokra vágtam, majd a húsok mellé-közé-fölé pakoltam. Megszórtam az egészet Delikáttal, lefedtem alufóliával és bevágtam a sütőbe. Mostanában sok krumplit használunk, mert anyám nagyon krumplis.
Visszaemlékszem az elmúlt, kb. 15 évre, amikor néha 1 hálós csomag krumplival elvoltam hónapokig... tényleg szinte alig vettem. De most mindig kell, hogy itthon legyen. Közben persze az évek során én is jobban megszerettem, mert mikor anyámhoz mentem, leggyakrabban krumpli volt köretként.
Miután jóllaktunk az előétellel, már egyáltalán nem siettem jobban, mint kéne.
De azért kiszedegettem külön a zöldséget is, a levest pedig befőztem a tiszaigari házi eperlevél tésztával. Tényleg nagyon finom lett az egész.
Szilvi a terítésben és díszítésben segített. Kinyitotta az asztalt, abroszt hozott és mindenféle dologgal díszítette az asztalt, megterített, én meg felpakoltam a levest és tartozékait.

Anyám nem óhajtott kijönni, egyrészt jól is lakott, másrészt emlékeztetett bennünket, hogy szerintünk hányszor ült ő le bármilyen asztal mellé is, bármilyen ünnepen. Ez viszont tényleg így van!
Azért kivittük a konyhába, hogy megnézze, hogy néz ki az asztal.😊
Dani jött 3-ra, úgyhogy hárman ültünk az asztalnál húslevesügyben, mindenki szedett magának húst, zöldséget rendesen, és mindenki dicsérte. Anyámnak pedig tálcán vittem be egy tányér húslevest, szintén a belevalókkal. Jó étvággyal evett, utána olvasott, rejtvényt fejtett.
A gyerekek ettek sült tyúkot tepsis krumplival, bár Dani nem vitte túlzásba, mondta, hogy inkább pakoljak neki egy dobozzal. Egyébként anyám és én is kihagytuk most a második fogást, hiszen mi ráadásul krumplit ettünk előételként a levesből...😉
Mikor Dani ment el, még kért az anyám macskáinak száraztápot, mert hogy az elfogyott, pedig még azt hitte, van. Nekünk sem volt már túl sok, de azért adtam egy kis kajásdoboznyi One tápot. Dani még innen ment oda, macskákat etetni. Szerencsére minden áldott este megy. A macskák jelen vannak, mivel egyszer kapnak naponta, így éhesek és ott vannak. Olyannyira, hogy Dani közben tudja simogatni akár mindkettőt is! Szokott róluk fotót és videót is küldeni, úgyhogy meglehetősen hiteles!

Fotózkodtunk az asztalnál is, vagyis leginkább én a kölköket; aztán anyámhoz is bementünk, és készültek ott is képek.

Kerekesszék és szobavécé ajándékba

Szokásos kelés és reggeli teendők.
9-kor le anyámért, és már otthon voltak a cuccok, melyeket Katámnak köszönhetek, és anyámnak szereztük meg. Nagyon szépen megkímélt dolgok ezek, és még Katám még egyszer át is súrolta, holott nyilván ki voltak takarítva.
A kerekesszék összecsukható. Kipróbáltuk, öcsémék lakásában tökre jól be lehetett üzemelni, mert a három szoba az összekötő folyosóval teljesen körbejárható, és mivel náluk szellős a berendezés, semmi gond nincsen, teljesen jól befér az ajtókon a masina. Majd az autópumpát kell öcsémnek hazahoznia Kadarcsról, mert fel kell fújtatni a kerekeket. A szobavécé meg lényegében olyan, mint egy szék, senki meg nem mondaná, hogy nem az, hanem más funkciót is ellát.
Tényleg nagyon szuper mindkettő, nagyon örülök neki és hálás vagyok Katámnak, hiszen konkrétan ajándékba kaptuk...

Anyám ma is kapott vízhajtót, reggelizett, sógornőm öltözteti az éjjeli és a nappali cuccba felváltva.
Itthon fésültem, arcot, kezet mostunk. Valami nem stimmelt nála ma, fájlalta a hasát, azt hajtogatta, hogy a kötés szorítja egy bizonyos helyen. Ez azért volt furcsa, mert 12 nap óta nem volt ilyen problémája? A kötés szerintem azóta csak lazulhatott, és soha nem panaszkodott, hogy szorítaná bárhol is.
Ugyanakkor gyomorilag sem volt jó, hányingert is érzett.
Szóval ma bármit kínáltam, nem, nem és nem. Amit elfogadott, egy darab főtt tojás volt, pár darab TUC sós keksz és tea.

Bencét elvitték 5 óra körül, Szilvi pedig elment vásárolni.
Dani is volt a Tescóban, vett Dolgit kenőcsöt, amit eredetileg anyám talált ki, hogy hátha kevésbé fog fájni a karja, de aztán kiderült, hogy érdekes módon a napi több reklám alatt sem derült ki számára, hogy rá van írva: ibuprofén tartalmú, amire meg ő érzékeny. Így aztán természetesen enyém lett a Dolgit, annyira azért nem olcsó. A Just (Erika-féle) amúgy is elfogyott, s a Voltaren Dolo is fogytán van, nekem viszont a térdem azóta is fáj, mióta a betegszállítónál kiakadt a térdem. Erről azóta nem is beszéltem, mert ugye, nemigen jár amúgy az ember itt mostanában sehova, így minek panaszkodjak... de amúgy igencsak sántítok, és a Voltarennel kenegettem, de eddig semmi. Úgyhogy most akkor elkezdem kenni a Dolgittal, ha már annyira dicsőítik.
Ami nagyon dicséretreméltó és feldobott -- mint mindig, ha valami elintézendő dolgot ki tudunk pipálni! --, az az, hogy Dani elintézte az anyám és az én kártyás telefonjaink adategyeztetéseit a tescós Telenornál. Amúgy május 9-éig kellett intézni, de így legalább nem kell tovább észben tartani és túl vagyunk rajta. Mindkét telefonra kaptunk sms-t, hogy köszönik az akciót.

Este megnéztem A mi kis falunk következő részét.
Kivettem a két fagyasztott tyúkot a fagyóból, hadd olvadjanak holnapra. Most itt lesz húsvét, anyák napja, minden.
Szilvi már a díszítéseket is elvégezte -- olyan csendben szokta ezeket csinálni, mindig csak az eredményt látom már.

Nagypénteken

Ma nagypéntek van.  Harmadik alkalommal munkaszünet. Kár, hogy régebben nem volt, emlékszem rá, hányszor munka után tértem be anno nagypénteki szertartásra. (Néhányszor a nagycsütörtökire is, és hát étlen-szomjan hajnali 5-ös keléssel, munkaidővel, este fél 10-es hazatéréssel azért nem volt annyira ideális.) De most már legalább a nagypéntek munkaszünet. Volt is gondolatom tegnap is, ma is, hogy lelkileg jót tenne részt venni a nagyhéten, de... sajnos, nehéz napok ezek, és már nem bírom közel sem annyira a gyűrődést, mint régen.
Ébresztőre keltem, mint mostanság rendesen, készülődtem, rendezkedtem, előkészítettem a lakást, teát főztem, majd 9 körül lementem anyámért.
Sógornőm jelezte, hogy anyámnál reggelre minden kis- és nagydolog bement. Nem nagyon érzékeli a dolgokat, a nagydologról nem is tudott. A kicsit "megszokta", és utólag már azt is tudom, hogy amiatt, hogy ott alszik, ha véletlenül érzi éjjel, hogy pisilni kell, akkor sem szól... Nem mer szólni sok mindenért, hiába könyörgök neki. Bezzeg nekem, mikor nála aludtam, kétóránként szólt és semmi alvással vonultam vele folyton kifelé.
Az ő és az öcsémék szobája össze van nyitva, elvileg szólhatna.
Ráadásul ha anyám ződhajnalban fent van, nem meri bekapcsolni a tévét mondjuk, 6 órakor, pont emiatt az ajtóátnyitás miatt, mert hogy akkor nem tudnak aludni. Úgyhogy szerintem jót akarnak nyilván az összenyitással, csak éppen semmi értelme nincs, mert anyám semmi hasznát nem meri igénybe venni.
Ma reggel vízhajtót is kapott, úgyhogy fel voltam rá készülve, hogy esetleg egész nap szaladgálunk a vécére. A későbbiekben kiderült egyébként, hogy nem mindig egyértelmű ám, nem feltétlenül függ össze egyenes arányban a vízhajtó és a pisilések száma.
Mikor felviszem, mindig először megfésülöm, és arcot mosunk.
Felraktam a kötözött lapockát főni "csendes" vízben, közben drukkoltam, hogy találjam el a végén az optimális sonkaállapotot. Ezen túlmenőleg felraktam 14 tojást is. Mindnyájan imádjuk a sonkát főtt tojással, s direkt beszereztünk hozzá tormát, mert úgy szeretjük leginkább, plusz még piros retekcsomó is díszelgett nekem itthon.
Anyám pedig nézte a tévében az Ácsról adott református istentiszteletet. Mivel hangosan néz tévét, én is hallottam a konyhában -- szép volt, tetszett.
A sonka levéből két konzerv vörösbabbal tejfölös bablevest főztem, szerintem nagyon finom lett.
Anyám, sajnos, az összes babot meghagyta, nagy elnézéseket kérve. Pedig amúgy szereti, csak nem tudta megenni, ráadásul félt, hogy felpuffasztja. Én viszont tudom, hogy bármennyire tovább főzném a babot, kifordulna a héjából az összes... attól még a héja nem lenne vajpuha továbbra sem szerintem. No mindegy, mi mindig meg tudjuk enni, nyilván némi fog azért jó, ha van hozzá.
Így aztán mikor lehűlt a sonka, vittem be neki pár szeletet főtt tojással, tormával, kenyérrel. Megjegyezte, hogy böjt van, de emlékeztettem, hogy 14-60 éves korig hirdetik a nagypénteki szigorú
böjtöt, már amennyire szigorú a hústól való tartózkodás. És mindig hozzáteszik, hogy azok is egészséges állapotban! Ő már rég egyik se, úgyhogy csak egye nyugodtan azt a sonkát, sőt mi több, én is ehetem...

Katámmal sokat cseteltünk, és úgy néz ki, hogy neki és a kommunikációinak köszönhetőleg most már csak azon múlik, hogy lesz-e szobavécé és kerekesszék, hogy öcsémmel mikor tudják összeegyeztetni az időt.
Megadta az elérhetősége paramétereit, este pedig, mikor levittem anyámat hozzájuk, odaadtam öcsémnek az ezekről szóló cetlit, mindenféle instrukciókkal ellátva. A továbbiakban majd ők megbeszélik, hogy mikor tud öcsém elmenni a cuccokért.
Azt már tudjuk, hogy az ominózus lakásból kikerültek a lépcsőházba a cuccok, Katám meg levitte a pincébe ezeket.
Sőt, beszéltek is telefonon, és mivel öcsém éjszakára megy dolgozni, reggel 8-ra beszélték meg Katával, hogy megy a cuccokért.

Este megnéztem a Kincsem c. nagy sikerű magyar filmet. Tetszett, egy momentumot kivéve. Az állatbántalmazást sosem bírtam és most sem bírom elviselni, főleg minden sejtem tiltakozik és nagyon megvisel, ha totálisan indokolatlan, és csupán saját indulatait vezeti le szerencsétlen, amúgy tökéletesen teljesítő állaton az amúgy őt pedig nagyon is szerető gazda... Érthetetlen, értelmetlen és szívszakasztó. De nyilván nem ez volt a film lényege, amúgy jófilm-kategória.

Anyám első kontrollon

Most 5:20-ra ébresztettem magam a mobillal, mert azt javasolták, hogy bár a betegszállítók 8-9 között jönnek, de azért "célszerű" már fél 8 után (!!) készen lenni. Annyira nem voltam boldog, de ez ugyan kit érdekel, engem sem.
Elkészültem mindennel magam körül, macskát otthagytam mindennel ellátva, összepakoltam, majd fél 8 után együtt indultunk Szilvivel -- ő iskolába, én pedig le öcsémékhez.
No, ott is már szinte elkészültek, anyám is ott ült glédában, ahogy kell. Természetesen nem ma kezdtük el a vízhajtózást, nehogy fokozzuk a parákat.
Beszélgettünk, várakoztunk. Jó, hogy ilyen korán puccba vágtuk magunkat, meg hogy ilyen széles az intervallum, mert fél 10-kor jelentkeztek is a betegszállítók.
Öcsém rendezte előre, kaputelefon, ajtónyitás, lement eléjük stb.
Egyébként nagyon topon voltak, kenték-vágták a dolgukat. Megkapták a menetlevelet vagy mifenét, aztán anyámat összekapták és bepakolták egy profi kerekesszékbe, a következő percek szinte egybefolytak.
A profi kerekesszék abból is állt, hogy pl. amikor a lépcsőn kellett valahogy a lépcsőház után levinni az utcára, seperc alatt a fejnél és a lábnál két-két rudat (nyelet?) kinyitottak, és hordágyként funkcionált a cucc, úgy vitték le anyámat.
Mindenesetre sógornőm megkérdezte, hogy mi ketten mehetnénk-e a beteggel esetleg, azt a szerencsés választ kaptuk, hogy egyébként NEM lehetne, de mivel senki mást nem szállítanak most a kocsiban, így mehetnénk, mind a ketten! Ennek nagyon örültünk tényleg! Benne volt a pakliban, hogy nem, s akkor úgy gondoltuk, hogy abban az esetben megyünk egyből utánuk sógornőm kocsijával. És mi van akkor, ha nincs autó (vagy személy), aki utánuk menjen ilyenkor a betegnek? No, most esett le az a sok szerencsétlen elesett beteg a kerekes székekben a kórházakban, akik órákig vegetálnak tök egyedül, szinte mindenfajta kommunikáció nélkül, hiszen semmit nem tudnak segítség nélkül csinálni!
Nekünk ez tökéletes mázli volt. Azt leszámítva, hogy amikor anyámat hátulról betolták a betegszállító autóba, nekünk pedig leraktak (!!!) egy sámlit ahhoz, hogy oldalról fel tudjunk szállni az autó utasterébe!!!, a sámli és készség ellenére úgy éreztem, gyakorlatilag kifordult a bal térdem.
A mentőbejáratig vittek bennünket, de onnan is végig segítettek, pl. kórházi kerekesszéket keríteni, ahova az ő székükből átrakták anyámat, aztán az egyik el is ment anyám papírjával jelentkezni és meghozta a sorszámot és a vele járó infókat is, lényegében semmi dolgunk nem volt!
Míg sógornőm vállalta a kórházi kerekesszékkel járó adminisztrációt, én -- anyám nagyon határozott kérésére -- odaadtam az egyik szállítónak kétezret, nagy köszönettel. Ezt így kellett intézni, titokban, merthogy öcsémék egyébként nem adnak gyakorlatilag sehol. A szokásos szabványszöveg: "nekem ki ad?" Pedig sajnos, tudomásul kell venni, hogy vannak borravalós szakmák. Eddig is nagyon rendesek voltak, tényleg, ezek az emberek, de ezután még a szék tolását is átvette tőlem a jóember, ahogy evickélgettem, laikusan lavírozgattam anyámat tologatva a nép, a tömegekkel zsúfolt folyosók, ajtók között. (Mindenesetre öcsémék nem tudják, hogy borravalót adtunk a betegszállítóknak. Így mindenki jól járt, mert mi meg anyámmal pont hogy így éreztük magunkat jobban...)
A szállítók többször is megkérdezték, hogy biztos-e, hogy nincs igény rájuk a vizsgálat után, egyeztettek velünk mindent. Ugyanis úgy volt megbeszélve, hogy mivel öcsém szabadnapos, szólunk, ha végeztünk és értünk jön. Így gyorsabban végzünk mindenféleképpen...
Persze így is onnantól, hogy jöttek a betegszállítók és míg öcsém értünk jött, 4 órahossza telt el!
Most ugyan nem 6, csak 3 helyen kellett kivárnunk a behívásunkat, orvos-rtg.-orvos volt a sorrend. Mégis iszonyú hosszú volt, még szerencse, hogy anyám eleve kerekesszékben ült, és az első volt a leghosszabb várakozás, míg előszörre bejutottunk az orvoshoz -- akkor pedig egy idő után le tudtunk ülni a gyógyszertár előtti nagy váróban. Előbb én, majd sógornőm is.
A három helyen a bent töltött idők összeadva sem adták ki a 10-15 percet. Mindhárom helyen én toltam anyámat, sógornőm pedig vitte a papírt és a cuccokat, ami különösen a röntgennél tényleg szükségszerűen fontos volt! Megmondom őszintén, egészen más volt így, hogy nem tök egyedül vagyok anyámmal és tök egyedül végzek órákon át mindent! A hívószámok figyelése állandóan, anyám be- és kicipelése, bent vetkőztetés, papír, öltöztetés, cuccok összefogása, pisilés, ez kell-az kell.
Egy arab, nagyon kedves orvos volt, nagyon hamar végzett. Sógornőmet ismerősnek találta, persze (sógornőm szerint szerencsére) nem volt honnan, hiszen nem volt még traumán.
A röntgen után beiktattunk egy pisilést, mégiscsak van már 5 órája legalább, hogy anyám meg tudta ezt ejteni utoljára. A kerekesszékes vécében próbáltunk szerencsét, hát mi tagadás, majdnem feladtam, látszik, hogy kezdő vagyok, mert sehogy sem sikerült úgy helyezkedni a székkel, hogy anyám normálisan valahogy kisegíthető legyen a vécéhez, illetve hozzáférjek vetkőztetni. Valahogy mégiscsak elvégeztük, de ez az egész majdnem meghaladta teljesítőképességemet.
A röntgen utáni orvosi jelenésnél az volt a véleménye, hogy szépen gyógyul a törés, és el is engedett bennünket, de már 26-ára újra kontrollra rendelt. Már csak bőven kint jutott eszembe, hogy hát ez ragyogó, pont aznapra onkológiai kontrollom van...
Mikor végeztünk, sógornőm hívta öcsémet, akit a mentőbejáratnál vártunk. Mikor megérkezett, kicsit később vettük észre, mert a mentőktől nem látszott a hátrébb álló kocsi... Mindenesetre kitoltam anyámat, beraktuk a kocsiba és a cuccokat is, közben sógornőm visszavitte a kerekesszéket és befejezték az adminisztrációt.
Hazaértük, a kanyarbelső könnyebb lépcsőjén felimádkoztuk anyámat, majd mikor végre már a liftet is magunk között hagytuk, megkönnyebbülve sóhajtoztunk... Öcséméknél átöltöztettük, anyámat, majd én felvittem magamhoz, s a nap hátralévő részét ott töltöttük.
Ebédre a tegnapi sajtos-tejfölös csirkecombot melegítettem neki sárgarépás rizzsel, uborkával. És megvolt a kávé, banán is.
Nézte a sorozatait, este pedig meghozták Bencét.
Fél 8 körül levittem anyámat öcsémékhez, aztán megnéztem a Drága örököst és a BK-t.
Közben és után telefonok voltak Danival, Katámmal, Istvánnal...

Zajlik, haladunk

Jól le vagyok maradva, de kénytelen vagyok sorban haladni, mert jártam már úgy, hogy megírtam a "mai nap" bejegyzését, és onnan kezdtem visszafelé a pótlást... ám sajnos, aki megnyitja a blogot, így elsőre mindig a dátum szerinti utolsó bejegyzést látja meg, így már zárja is befelé, rá sem gondolva, hogy közben belül azért "haladok".
Hogy miért vagyok lemaradva, az szerintem az eddigiekből is kiderült. Anyám egész nap itt van napközben, és én elsősorban az ő szükségletei szerint tudom a napot beosztani.
Este, mikor 8-kor feljövök öcséméktől, ahol alszik, akkor már javában zajlik az egyik nézendő műsorom és utána a BK, na most, enni, fürödni is kell, és bár éjfélnél hamarabb így sem fekszem le, de 11-től már erőltetem, mert ragad a szemem. Elfáradok nagyon. Sokszor egész nap fáradt vagyok, de akkor is megcsinálom, amit kell.

Ma kezdődött Bencééknek a tavaszi szünet, úgyhogy ő is itthon volt, miközben Szilvi ment az iskolájába. Ébresztésre kelek általában 7 és negyed 8 között, hogy 9-re minden előkészülettel készen legyek és le tudjak menni anyámért. Itt a szokásos rendezkedések, magam, macska, lakás körüli dolgokat leszámítva megfőzöm anyám teáját, előkészítem a tízórai nasikat, meg az ágyat is úgy készítem elő, hogy neki megfeleljen, sőt, ebbe benne van az is, hogy mindenféle balesetre is valahogy felkészüljek. Venni kéne ide is egy gumilepedőt, s mivel öcséméknél alszik, ezért ott van. Na de azt nem rángathatjuk naponta kétszer, és azért mégiscsak négyezerbe kerül. Plusz a pelenkabugyik, betétek - anyám fele nyugdíja ilyenekre megy el egyelőre. Míg a válla így van, nem nyúzzuk még az urológiára menéssel is. Úgyhogy szétvágtam egy nagy szemeteszsákot, keresztben rárakom az én ágyamon lévő ágytakaróra. Arra pakolok két nagy fürdőlepedőt -- így szokott feküdni rajta, magasított párnákkal, hogy tudja nézni a tévét. Vagy pedig ülve rejtvényt fejt, olvas.
Első napokban a kisfotelemben ült naphosszat, mert nem mert lefeküdni, hogy ő majd onnan nem tud felállni. Közben tök felesleges volt emiatt aggódnia, mert az ágyról könnyebben feláll (magasabb kicsit és nem lejt hátrafelé), mint a fotelből... Úgyhogy sajnáltam is, ha ott elbóbiskolt, mert ez tényleg kisfotel. Nincs fej- és kartartó része, keresztanyámtól örököltem -- amúgy nekem nem volt, mert nem fért soha semmilyen ülőgarnitúra vagy normális fotel.
Anyám már húsvétra készülve vetetett elég sok mindent öcsémmel előre. Így kötözött sonkákat is. Ebből én most megkaptam egyet, valamint 10 kis japántyúk-tojást is.
Amikor anyámat költöztettük hozzánk, a tele fagyasztórészéből anyám kérésére elhoztam két tyúkot húsvéti levesbe valónak, valamint 2 kis 8 db-os alsócombot.
Az egyiket ma főztem meg, tejfölös-mustáros csirkecombot sütöttem tepsiben, sütőben. Hozzá sok sárgarépával rizset készítettem.

Anyámat ebédeltettem (nem jön ki, tálcán beviszem és felülve az ágyon eszi meg). Direkt neki tartok itthon apró csemegeuborkát, ebédeknél feldarabolok neki 4-5-öt.
Én is ettem, elmosogattam. Szilvi közben hazajött -- Bencével nekem semmi dolgom nem volt, akárhányszor kérdeztem, nem kért semmit. Szilvi reggel körberakta elég sok mindennel, és elvolt az okostelefonnal...

Délután elég szűkös panelkörülményeink között lemostam anyámat tetőtől talpig. Nem lenne ezzel gond, ha a kádban zajlana, de sajnos, ez lehetetlen. Tehát törölközőre állítom a mosdó előtt, amit telefolyatok meleg vízzel és tusfürdővel. Ebből mosom le szivaccsal. Elég nyűgös dolog, mert egyrészt nagyon tehetetlen, nem érzékeli, mikor kéne kicsit fordulnia, hogy jobban hozzáférhetnék. Másrészt a Gilchrist-kötés miatt is eléggé körülményes ez, mert hát nyilván nem kéne a kötésnek eláznia.

Ma egyébként sógornőm, ahogy elhoztam tőlük anyámat, nem sokkal később elment a háziorvosához (ahová én is járok), hogy anyám állapotáról beszámoljon. Listát is készített azokról, amiket fel akar hozni témaként... Én örültem ennek, hogy megcsinálja, mert sokkal határozottabb a fellépése és a beszédkészsége, mint az enyém. Ráadásul mivel én vagyok nappal anyámmal, nyilván irreális lett volna, ha én csinálom ezt is, mivel osztódni nem tudok.
Ezzel kapcsolatban délután telefonált sógornőm, hogy menjek le, hogy meg tudjuk beszélni mindazt, amit intézett. Gondolom, nem akarta estére hagyni, amikor viszem anyámat hozzájuk, majd megtud ő is mindent időben.
Először is nyilván beszámolt a válltörésről, mutatta az ambulánslapot.
Aztán beszámolt az állandó pisilésről és a nagyfokú lábdagadásról. Mondta is a doktornő, hogy emlékszik is, amikor anyám még tudott járni rendelésre és gyógyszereit felíratni, már akkor is mindig a lábával volt probléma, pedig annak már tizenéve. És bár mindenkitől azt hallottam, neten is azt olvastam, hogy vízhajtót csak szakrendelésen írnak fel -- hála az égnek, a doktornő felírt vízhajtót, részletes utasításokkal. Mondta, hogy ezt már régen kellett volna... s hogy most a balesete miatt nem tudunk ez ügyben eljárni, lépni kell.
Ezenkívül sógornőm kért és kapott beutalót egy teljes laborra. Sőt, megbeszélték azt is, hogy mivel oda is elég lehetetlenség most őt cipelni, léteznek házhoz járó, vérvétellel foglalkozó vállalkozók, így kettőt is ajánlott a doktornő, egyikről már sógornőm és én is hallottunk. Ilyen esetekben, mint a mienk, határozottan megéri a házhoz jövő labor azt a párezret, amiért ezt abszolválni lehet.
Egy teljes vérképből és vizeletből azért már igen sok minden kiderülhet, erre nagy szükség van.
És még intézett valamit, a doktornő kezdeményezésére: mivel holnap kell anyámat visszavinni a traumára első kontrollra, hát kiállított egy szállítólevelet, és szólt is az illetékes helyre a betegszállítás miatt... Ilyet még nem próbáltunk, mondjuk, én a sok kórházasdi alatt nagyon sok beteggel találkoztam és beszélgettem ezzel kapcsolatban, vagyis hogy ilyen napokon az egész nap rá van az akcióra szánva, és sokszor a vizsgálat/kezelés/akármi után még órákat, félnapokat várnak szegények a betegszállítókra -- tényleg elég kellemetlen és kiszolgáltatott állapot, de van, amikor semmi más megoldás nem létezik. Mindenesetre meg volt rendelve a betegszállítás, holnap reggel 8-9 óra közöttre.

Mivel holnap kontrollra megyünk anyámmal, de Bence nyilván folytatja a tavaszi szünetet, Szilvi viszont iskolába megy; nem lenne megoldott, hogy Bence ne maradjon egyedül. Ezért meg kellett szervezni, hogy Bencét este elvigyék fél 7 környékén.
Mikor levittem anyámat, nyilván még beszélgettünk a dolgokról, így 8 előtt épp csak az elejéről maradtam le a Drága örökösöknek, és kellett a BK is, hogy helyre billenjek lelkileg.

Anyámmal - hajfestés és piacozás

A lényeg ugyanúgy zajlott, mint a tegnapi nap, nem akarok fárasztani senkit azzal, hogy ugyanazokat leírom.
9-kor felhoztam, megfésültem, arcot mostunk, felülről, a kötéseket kerülgetve megmosakodtunk, dezodoráltunk, erőltetve a törött alá is.
Délelőtt egy banán, tea. Sikerült megnéztem a tegnapi Drága örököst és BK-t, miközben anyám rejtvényt fejtett.
Ebédet előkészítettem, melegítettem: a tegnapi kaja volt, narancslé utána.
Ja igen, ebéd után 3 in 1 Nescafét szoktam neki csinálni, nagyon ízlik neki. Pedig elhoztuk az otthoni kávéfőzőjét és kávémaradékát, hogy ha ragaszkodik hozzá, abból főzök. De nem, a Nescafét finomnak találja.
Folytattuk a lábáztatást.
Most fogóval még többet sikerült leoperálni a karmokból...
Duna tévé szokás szerint, úgy 11-től este fél 8-ig.
Én hihetetlen módon belevágtam egy hajfestésbe! Ez nemcsak azért volt körülményes, mert ugye, anyámmal kellett foglalkozni, hanem amiatt is, hogy nincs hideg vizünk a fürdőszobában... Emiatt minden áldott este fürdéseknél manipulálásokra kényszerülünk; vagyis fazekakban hordozzuk a forró vízbe a konyhából a hideg vizet. Hajmosásnál ez még cikibb, kivált öblítéseknél. A hajfestésről már ne is beszéljünk! Nem is értem, hogy vágtam bele! Mindenesetre valahogy csak túllettem rajta... Szokásos világosszőke, amitől szokásosan világosbarna hajam van...

Délután dianás cukrozás, s közvetlen egy pisilés után gyors öltözés, összepakolás, majd megbeszéltük anyámmal, hogy csak leugrok a piacra, szerencsére nem problémázott ezen. Ilyen sűrűn nem szokott pisilni. Összerámoltam az üres üvegeket is, lementem, kb. fél óra volt az egész. A szelektáltnál kitettem a cuccot -- sajnos, most már kiteszem a befőtteseket is, úgysem fog ő befőtteket elrakni... --, majd mentem a piacra, ahol vettem két gumi nélküli nagyméretű férfizoknit anyámnak, vettem 1000 Ft ára zöldséget, valamint a hentesnél némi húsfélét.
Dani este anyámhoz ment macskaetetni.
Este levittem anyámat fél 8-kor öcsémékhez, sógornőm elmondta,hogy holnap készül elmenni anyám háziorvosához, ahol majd előadja az egész kórtörténetet minden kísérővel együtt. Én ezt egyáltalán nem bántam, sógornőm fellépése sokkal, de sokkal határozottabb, keményebb, erősebb és célratörőbb. Ráadásul ő egyáltalán nem parázik sem jelenésnél, sem hivatalos ügyben való eljárásnál vagy telefonálásnál. És mivel nappal én vagyok anyámmal, hát legyen már annyi előnyöm, hogy ezeket nem nekem kell csinálni.
Mivel estére utolértem magam, így megint meg tudtam nézni az Örököst és a BK-t.

Április idusán

Ma egy hete történt a baleset és a traumatológián töltött fél nap, plusz azóta az egész megborulásunk. Még nem írtam, hogy az anyámnál töltött álmatlan éj után, amikor itthon sem sikerült 5 óránál többet aludni, tehát múlt hét csütörtöktől kb. visszafolyamodtam a Rudotelhez. Ez amúgy évtizedek óta nekem igen bevált nappali nyugtatószerem, elég enyhe, de ahhoz elég, hogy ne tegyem magam tönkre a stresszel. Sosem vittem túlzásba, csak reggel szedtem a többi szívgyógyszerrel együtt még dolgozós koromban, na nem mintha ott elég lett volna, de valami...
A 2017-es események alatt és a tavalyi év alatt sem, sőt egészen idáig egyáltalán nem használtam, nem is írattam ki. Akkor a szívgyógyszereken kívül mindent addigit abbahagytam, sőt, volt 1-2 hónap, amikor még azokat sem bírtam szedni, és teljesen másvilági zombiállapotban léteztem. De akkor_ sem_ bírtam bevenni semmit, ezt meg különösen nem tartottam fontosnak.
No, most igen. Fontos volt számomra, hogy aludjak, hogy a szokásos, nagyon felületes alvásomat ne kelljen állandóan felfüggeszteni csupán azért, mert az agyam egyből járni kezd.
Ám nem reggel veszem be, hanem este, elalvás előtt egy órával. Így többnyire még a Honesty hajnali etetése után is vissza tudok aludni óracsörgésig. Eleinte persze reggel is bevettem pár alkalommal, hogy ne pörögjek állandóan anyámon.
Ráadásul ez az egész ügy egybeesett a nyári időszámítás miatt elvett egy órával, úgyhogy ez nálam amúgy sem szokott beválni, no, most aztán triplán nem.
Most úgy tűnik, ha 6-7 órát tudok aludni, akkor elvagyok. Ami más, mint eddig évekig, hogy nem vagyok képes hajnali 2-ig simán fent lenni... naná, mert akkor elvileg nyugodtan visszaalhattam legtöbbször, akár még Szilviék elmenetele után is. Hát ez most nem játszik. Este 11-kor még akaratom szerint bőven aktív lennék, de a szemem és az agyam egy része már nem bírja a strapát. Úgyhogy mire elrendezgetem a fürdést, egyebeket, éjfélkor már fekszem le, és Honesty segítségével meg is szűnök hamarosan. Hát ez van.

7 és negyed 8 körülre van beállítva az ébresztő, de csak a biztonság kedvéért. Legtöbbször ugyanis felébredek előtte, és ha csak kis idő van hátra, inkább kiveszem az ébresztőt, hogy ne kapjak frászt, és felkelek.
Elkészülök, előkészülök mindennel, és 9-kor lemegyek öcsémékhez anyámért. Általában sógornőmmel tartjuk folyamatos szinten a kölcsönös beszámolós értekezést anyámmal kapcsolatban.
Felhozom, megfésülöm. Első pár napot a fotelben töltötte, és nagyon sajnáltam, hogy azért néha bealudt, a fotelünk meg ehhez azért kényelmetlenül kicsi, karfa nélküli. Mostanra rávettem, hogy feltámasztom az ágyam támlájánál párnákkal, rárakok a párnákra keresztben egy többszörösen hajtogatott plédet, amiről gond nélkül tévézhet is akár, és ő is rájött, hogy semmivel nem nehezebb innen felkelni neki, mint a fotelből! Sőt! Mindkét helyről segíteni kell, de az ágyról mégiscsak könnyebb. Talán azért, mert a fotel ülőrésze hátrafelé lejt is, az ágy viszont elég kemény és egyenes, kicsivel magasabb is a fotelnél. És legalább fekve lehet, ha bealszik, akkor be.
Délelőttönként elfogad egy banánt, teát.
11 után elkezdek főzni. Most csirkealsócombból és csirkemájból pörköltet csináltam, valamint nokedlit hozzá. Tálcán beviszem az ebédet, viszek hozzá apró csemegeuborkát is. Ezalatt kint én is eszem.

Jó étvággyal, általában mindent megeszik. Utána mellékelem neki a déli Nitromint retardot, teával.
Ha reggel vesz be Apranaxot, napközben nincs többre szükség.
A lábai rettentő dagadtak, és hát a pisilés megy egész nap. Reggelre általában átázik két pelenkabugyi is.
Ma lábat áztattunk órákon át. Közben persze cseréltem a vizet melegre. Muszáj, mert a körmei iszonyatos állapotban vannak, meg kéne tőlük szabadulni, igen ám, de a gombásságtól olyan vastagok, hogy lehetetlen. Most, hogy megvan a körömvágó fogó, ideje volt ehhez is hozzákezdeni.
Mikor végeztünk, leültem a földre, és megpróbáltam hol nagyollóval, hol a fogóval nekiesni -- birkózni -- a körmeivel... Nem mondanám, hogy nincs ennél kellemesebb program...
Miután megtettem annyit, amennyit lehetett, belakkoztam a mostanság sokat reklámozott és qrva drága Kitonail körömlakkal. Ez már a második, amit használ.
Délután dianás cukrot evett párat, majd vécézés is volt háromszor, egyszer nagydolog is... Őrt állok, hogy tudjak segíteni neki... nedves törlő meg egyebek.
Imádom, mikor ilyenek közben csengetnek -- egy fickó volt, aki a házban lakókat mérte fel, hogy a régi nyílászárók felújításában ki van benne. Önrész van benne, a  többit a ház fizeti. Nem mondom, hogy nem lett volna célszerű esetleg beszállni, de nekem ennyi pénzem sem lesz sosem... (asszem, a három ablak és az ajtó felújítása 120 (140?) ezer lett volna... De belegondoltam ezek jelenlegi állapotába, nem biztos, hogy számomra ez jó bót lett volna... igazából itt már mindent ki kéne cserélni.
Amúgy a Duna tv megy egész nap, imádja az Ízőrzőket, meg van 2-3-4 sorozata, amelyeket megnéz.
Szilvi befizette a villany- és a vízszámlát, vásárolt.
Dani telefonált, este szokás szerint megy anyámhoz macskákat etetni.
Fél 8-kor összepakolom a mobilszatyrot, megfésülöm anyámat és lemegyünk öcsémékhez, lezajlik az "átadás", beszélgetünk, elbúcsúzunk, vissza.
Mivel ma Katámmal telefonbeszélgetésről egyeztünk meg tegnapi csetelések alapján, így lemaradtam a mai esti rövid sorozataimról, de nem gond; a téma fontosabb volt!
Ugyanis úgy néz ki, hogy lesz anyámnak kerekesszéke és szobavécéje. Ezt a témát beszéljük mostanában Katámmal, de neki is egyeztetnie kell. Mindenesetre egy régebbi ápoltjáról maradtak ezek a cuccok, jó állapotban vannak, nem is messze, abban a házban, ahol ő is lakik. Anno többször is mesélt nekem erről a néniről.

Tiszaigari kirándulás

Mivel hosszú időn át valószínűleg sok változatosság nem fog férni a napjaimba, mint anyám gondozása, így ez a nap rendhagyó. Még egy hete tart az egész, máris olyan hihetetlennek érzem, hogy én_ egyedül_ el fogok menni egy kirándulásra, ahol azt csinálok, amit akarok.
Fél 5-kor keltem, hiszen fél 7-kor max. el kell indulnom a Tescóhoz, ahonnan 7-kor indul a buszunk.
Magamat, a lakást, macskát, az összepakolnivalók kiegészítését csináltam folyamatosan. Végtelenül boldog voltam, amikor a mellékhelyiséges dolgok is összejöttek, szóval lényeg, hogy el tudtam időben indulni.
Most először nem kellett a Sport directig menni, ezzel szemben a "sima" Kishegyesi úti megállónál gyülekezett a nép! Megtudtam, illetve láttam is, hogy a régiségvásár miatt van ez így, bár emlékeztem rá, hogy volt máskor is a kiránduláskor régiségvásár, és mégis a Sportnál állt meg a busz.
Mindegy, most ez így volt, gyakorlatilag a névsorolvasás előtti utolsó percben érkeztem.
Beszélgettem pár emberrel, rövidesen pedig jött is a busz a szokásos sofőrünkkel.
Felszálltam, és hát mivel egyedül jöttem, sikerült magam bevágnom a busz menet felőli jobb oldalánál a 4. üléspár ablak felőli ülésébe. Egy idősebb hölgy ült mellém, de túl sok vizet nem zavartunk egymás felé. Az én ismerőseimnek mindnek volt üléstársa.
Egyébként már indulásnál érzékeltem, hogy konkrétan hideg volt! Amúgy borús, időnként akár esős időre lehetett számítani, sajnos, egész nap, de reggel és egész délelőtt gyakorlatilag HIDEG volt. A hátizsák jólesett, ami ritkán történik meg!
Útközben Hortobágy volt az első állomásunk, s olyan korán volt, hogy még semmi nem volt nyitva, sehol semmi élet... úgyhogy aki pisilni akart, annak bokor mögé kellett guggolnia. Még szerencse, hogy én nem vagyok "pisis". Készült csoportkép is, ám én egész időt nyilván egyébként is fotózásra használtam.

Ezek után a buszból is készítettem pár fotót:

A tiszaigari arborétumhoz érve egyszeriben ismerős lett minden.
Láttuk a tavaly elültetett japán cseresznyefát: virágzott! Okvetlen vissza akartam jönni majd lefotózni!
A pihenőházhoz érkezve már főtt a szürkemarhapörköltünk...
A tájházvezető ismertetője után nekiindultunk a túrának, tulajdonképpen onnan indultunk, ahol tavaly is a kávézás-reggelizés indult, a pados, pihenős résztől.
Egyébként egy héttel voltunk korábban a tavalyi itt töltött naphoz képest, de az azonnal észlelhető volt, hogy a virágzás és egyebek sokkal jobban le vannak maradva ahhoz képest. Sokkal kevesebb virágot, virágzást tudtam fotózni. Persze ez nem baj, mert más volt a hangulat is.
Egyébként egész nap nem kellett levetni a felsőt, míg tavaly egyszál pólóban, sőt sokan térdgatyában voltak. Magam részéről boldog voltam, hogy nem esik! Már csak a fotózás miatt is...
Végigjártuk a tavalyitól egy kicsiben eltérő útvonalon a tanösvényt, itt-ott kissé más útvonalakat érintve.

A második túránk a Rákóczi-fához vezetett. Fura érzés volt viszontlátni egy évvel később... Nem is tudnám elmondani úgy, hogy bárki megértse, ami végigment bennem, és nem is kívánom. Mindenesetre... ezt nem azért írom, hogy bárki belekössön vagy vitatkozzon velem -- ez ÉN vagyok, én éltem meg, és most is én éreztem -- más nyilván érezheti máshogy.
Amikor tavaly itt voltam, akkoriban kezdtem újraéledni. Előtte is bíztam és hinni akartam, de nem véletlen az, hogy megtettem olyan előkészületeket -- már ami tőlem és körülményeimtől telt --, hogyha mégsem. Ha mégsem működne a remény meg a hit, sőt, a már annyiszor, szemünk láttára dugába dőlt pozitív gondolkodás sem. NEM befolyásolhatta senki hitemet, reményeimet, de józanságomat sem! Sokszor emlegetem -- elsősorban magamban -- az időt aszerint, hogy újjászületésem előtt, illetve után.
Sok minden rosszul esett akkoriban. Az ember megkapja a képébe a hihetetlen diagnózist: rosszindulatú daganat. Rák. Áttéttel! Gyógyíthatatlan betegség. Meg fogok halni... Műtét, kemó, infúziók, kontrollok, CT-k, MRI-k, csontizotóp, 66 sugár. Felfoghatatlan. De csinálod. Hányás, fosás lépten-nyomon, sokszor egyszerre! A második kemó előtt saját kezedben, hajmosás alatt elmegy a hajad! Ezt nagyon-nagyon, de nagyon nehéz feldolgozni! Brutális!
Mai napig érthetetlen számomra, hogy kaphattam ebben a helyzetben bárdolatlan, sértő, nyers, kíméletlen, meg- és kitagadó kijelentéseket, melyek ráadásul annyira alaptalanok és igazságtalanok voltak, hogy ilyenkor az ember, pláne, aki olyan, mint én, szólni sem tud, csak hátat fordít... egyszerűen nincs miről, minek győzködni bárkit, aki így áll hozzám. Aki tudtommal közel állt hozzám. Ennyire egyetlen kapcsolat sem kötelező! Ugyanakkor remélhetőleg én viszont sem akkor, amikor padlón voltam, sem akkor, mikor nem -- soha nem tettem volna olyan lépéseket és kijelentéseket, mint ahogy velem kapcsolatban, bizony sokszor meggondolatlanul és tapintatlanul előfordult. Lehet engem ezért megtagadni vagy belém rúgni -- ám biztos vagyok benne, hogy az enyémnél sokkal, de sokkal bagatellebb apróság miatt sem lettem volna képes bántani bárkit -- mondjuk ki, amiről szó van: áttétes rákosba belerúgni, hadd süllyedjen még mélyebbre -- ezzel ellentétben kis fejfájással vagy náthával valakit vigasztalni és pátyolgatni. Ellenséget sem. De tudom, hogy amit én kaptam, a legtöbb embernek abban a helyzetben a tizede is rosszul esett volna.
Nem dicsekvés, hiszen távolról sem vagyok tökéletes, mint ahogy senki... de előfordult már, hogy állítottam helyre nem egy ember hitét és "pozitívságát" csupán kedvességgel, biztatással, azzal, hogy mellette állok. Vigasztalással, együttérzéssel. Holott nekem is volt elég bajom, de abban a pillanatban, mikor más még mélyebben van mentálisan, nem én kell, hogy fontos legyek!
Reményik Sándor Akarom c. verse jut eszembe ezzel kapcsolatban. Egyik kedvencem. Sajnos, soha, soha nem leszek ilyen jó, de a szándék is valami...

Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy NEM a bántás volt az általános. Lényegében egyetlen nagyon durva eset volt, és volt pár, úgymond, meggondolatlan beszólás. Pl. hogy hogy lehettem olyan hülye, hogy bevállaltam a kemót. Hat felkiáltójellel! Ezzel kapcsolatban csak úgy mondanám -- sosem lehet tudni, isten ne adja bár, de bárki kerülhet még bizottság elé --, ezt a "bevállalást" NEM kérdezik. Százan sorakoztunk, senkinek eszébe sem jutott, hogy na, én pattogni kezdek, hogy márpedig én nem. Nem bizony. Itt kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre, támogatásra, megnyugtatásra van szükségünk! Nemhogy én elkezdek hősködni és beinteni, hogy nem vállalok ezt-azt. Ha nem lenne a kezelés, ezeknek az embereknek ezrei nagyon rövid időn belül rég halottak lennének. Szinte hallom, hogy jön az ellenérv: így is az lesz a vége. Aha, csak nem mindegy, hogy közte azért van néhány, esetenként jónéhány egészen élhető év!
Viszont az igazsághoz hozzátartozik, sokkal többen támogattak empatikusan, humánusan, valódi együttérzéssel és szeretettel, segítőkészen, jó tanácsokkal  (itt nem a pozitív gondolkodásra gondolok minden második mondatban!); nekik örökké hálás leszek.

Kissé eltértem, de folytatom.
Akkoriban -- a tavalyi tiszaigari kirándulás idején -- kezdtem önmagamban, belül is -- és nemcsak a külvilág számára!, csak azért, hogy ne csesztessenek a "pozitív gondolkodásért"!! -- elhinni, hogy élek, életben maradok, és igen, számítok is, és lesz még egy kis időm. Akkor még ez volt a maximum csúcsa, hogy ide eljutottam! Bár már előtte a hortobágyi esős kirándulás Ildikóval, és a tavaly januári Munkácsy-kiállítás Balmaz-nyújorkban (Popikával) is ennek előjelei voltak. Életjel, életkedv rendkívüli bizonyítékai!
És azóta a sok debreceni kirándulás, program, kiállítások, madáretetések, városnéző séták, nordicos madárgyaloglás, élményfestés... mind-mind bizonyítékai, hogy igenis, képes az ember az onkológián, műtéteken, kemón, infúzókon, MRI-ken, CT-ken, sugáron és egyéb kezeléseken, az "örökké" tartó sűrű kontrollokon kívül máshová is kitenni a lábát, képes már nemcsak egy zacskós leves megfőzésének időtartamát végigállni, hanem többórás főzéseket is kibírhat. Hogy képes családi összejövetelekre úgy, hogy nevet, szórakoztat, segít, és senkinek eszébe sem jut, hogy nemrég még szinte halálra ítélt voltam. Képes segíteni itt is, ott is.
És bevallom, ilyesminél sokkal többre én igazándiból már nem is igen vágyom ezek után sem, tekintve takaróm hosszát!
Mérhetetlen hálát éreztem, hogy még egyszer eljuthatok ilyen helyekre, ami nem kórház és nem a saját lakásom...
Most, amikor újra Tiszaigaron jártam, leírhatatlan volt az érzés, hogy megint csak eljuthattam ide. Sőt, Hortobágyon is ezt éreztem! Bár ez most megint csak a megpróbáltatás ideje, mert nem sok ilyenben lesz részem mostanában anyám helyzete és az ebben vállalt szerepem miatt. Ez most kivétel, jutalom, amit -- talán -- megérdemlek, és ebből kell töltekeznem...

A Rákóczi-fa látogatása alatt most Klárikával voltam, végig vele beszélgettem odafelé, visszafelé is. Ő egy nagyon kedves, volt kolléganőm aranyos anyukája, és már többször találkoztunk a nagyerdei szervezésű programok alatt.

A tiszaigari és környékbeli emberek kézművesvásárt tartottak a kedvünkért. A képeken a különböző kézimunkák, szőttesek nem is látszanak. Nem volt túl sok pénzem, ezért csak egy kis üveg akácmézet és egy házi eperlevéltésztát vettem, valamint két hűtőmágnest... A mi erdőnk c. szép folyóiratból ingyen hozhattunk.

Eközben elkészült a bizonyos értelemben kuriózumnak számító ebédünk -- a bio szürkemarhából, óriási üstben készült pörkölt, főtt krumplival. Uborkát is kaptunk mellé.

Ebéd közben volt egy telefonom Danitól, de nem hallottam, mert olyan "zsinat" volt az étteremben, ahol a kajálás folyt. Mikor befejeztem és kimentem a ház mellé, pont újra hívott, úgyhogy csak megbeszéltük a lényeget, hogy épp hol vagyok, mit csinálok stb. Szerintem épp végszóra fejeztük be, mert az én mobilom le is merült.

Az ebéd után volt 1-2 óra szabad program, ami alatt elültettük a magunkkal hozott facsemetéket. Kettőnél én is részt vettem, ezeket most az arborétumon belül beljebb ültettük, míg a tavalyit az arborétum bejáratához.

Sajnos, a nevüket természetesen elfelejtettem... a harmadik facsemetét, ha jól hallottam, az arborétum túlsó vége felé ültették.

Mielőtt az ültetéseket elkezdtük, a környéken fotózgattam.

A faültetésnél, mondjuk, a gyakorlottabbaktól hallhattuk, hogy nem sok szakértelemmel láttak az aktív személyek munkához, de szerintem ezt nem egymás közt kellett volna megbeszélni, hanem a vállalkozókat felvilágosítani.

Ezek után a hátralévő időben csaptunk egy jó kis sétát az erdőben, nagyrészt eddig be nem járt utakon, ahol természetesen folyamatosan fotóztam.

Csodaszép volt ez a kora tavaszi erdő, és amilyen borús, konkrétan hideg idő volt reggel és délelőtt, kora délutánra kiderült: kéklett az ég és sütött a nap rendesen. Annyira nem, hogy ne lehessen kibírni a meleget és neki kelljen vetkőzni, de az biztos, hogy a buszban már nemigen fog kelleni fűtés hazafelé... (reggel ugyanis még igényelték...)
A kitűzött időpont előtt még volt idő a bejárathoz közeli, tavaly ültetett japáncseresznyefa-csemeténket megnézni. Tényleg gyönyörű... és virágzik! 💗 Már isten tudja, hányadjára érzékenyültem el ma, hogy újra láthattam a tavaly ültetett fánkat, ráadásul virágozva!

Útban a buszunk felé azért még minden alkalmat megragadtam...

A terv szerint haladva még megálltunk a Tisza-parton, hogy gyönyörködjünk egyet a folyóban. Ugyanott, ahol tavaly, Tiszaörvénynél. Mindenki rá volt kattanva egy fagyira, de természetesen nyoma sem volt sehol, pedig voltak vendéglátó egységek -- mégis valahogy még annyi lehetőségünk sem volt legalább egy jégkrémre, mint tavaly. Akkor elmentünk érte jó messze, és ott tudtunk párféle jégkrém közül választani, de most még valahogy "korán" (?) volt, sehol semmi jele ilyesminek.

Azért persze itt is készültek fotók.

Hazafelé a buszon a helyzet úgy alakult, hogy mivel már odafelé is egy üres hellyel indultunk, ugyanis egy ember nem jött el és nem is mondta vissza. Ami kár, mert nagyon sokan várnak felszabaduló helyekre, szóval szívesen kihasználták volna az adódó üres helyet.

Valahogy átrendeződtek a dolgok, és az idefelé mellettem lévő hölgy az ismerőse mellé tudott ülni, akivel eredetileg nem tudom, miért nem sikerült idefelé ülnie. Így mellettem "keletkezett" az a bizonyos egy üres hely. Oda pedig "felvettük" a Tiszaigarra már korábban kivitt szakács hölgyet, aki másodmagával főzte az ebédünket -- tehát ő ült mellém. No, ő kedves, beszédes útitárs volt, az biztos, hogy mikor fent volt, végigtársalogta velem az utat. Nagyon álmos volt, mert ő is alig tudott pár órát éjjel aludni, úgyhogy itt most aludt azért szűk egy órát, azalatt én is elmélyedtem -- mint egyébként mindig -- az ablakon mellettem futó táj látványának élményében.

Tény, hogy nagyon-nagyon kellemes élmény volt ez a kirándulás, kellemesen elfáradtam, de nagyon jólesett kikapcsolódni még akkor is, ha roppant sűrűn anyám járt az eszemben. Persze nyilván tudtam, hogy jó helyt van, gondoskodnak róla, de azért azt is sejtenem kellett, hogy ő szerette volna, ha nálam van napközben. Mindegy, rohan az idő úgyis, mindjárt este és alvás, aztán holnap reggel megyek érte.

A Tescóhoz beérkező buszunkról leszállva elbúcsúztunk és gyalog indultam haza. A menetrendet nézve úgy láttam, hogy legalább 3-4 perce elment az egy szál 24-es, félórát tutira nem fogok várni, mikor 10-15 perc alatt otthon vagyok, tehát elindultam. Mit ne mondjak, 2 perc és megbántam, mert utolért az ezek szerint késve érkező busz...

Most a kirándulótársak utólag letöltött fotóiból rakok fel, melyeken szokás szerint nyomokban fellelhető vagyok.

Rettenetesen sok képanyag van ebben a bejegyzésben. Csak reményleni tudom, hogy ez így meg is marad, és nem vész kárba félnapi munkám.😏