Takonykór

Reggel némi kézi mosást eszközöltem.
Dani telefonált, hogy a futár a tévével du. fél 3 és fél 4 között fog érkezni.

Csirkecombpörköltet készítettem, s tarhonyát hozzá.

Fél 3-kor kaputelefon: megjött a futár, hozta Szilvi tévéjét.
Neteztem, csetelgettem, játszottam.

Este felvágottat és sajtot ettem. Megnéztem az Örököst, a BK-t, valamint a szlovák sorozatból 4 részt.
Neocitran, orrcsepp. Az orrcsepp nem feltétlen bírja ki reggelig, van, hogy éjjel is használni kell ahhoz, hogy kapjak levegőt.

Zombi üzemmód

Nagyon jó volt, hogy nem kellett ma menni sehova, és nem kellett főzni sem.
Olyan zajos voltam egész nap, hogy őrület. Semmi más nem volt, mint orrfúvásos csörömpölés, kettő között meg folyamatos tüsszögés. Közben érdekes lett volna videót csinálni arról, hogy egész nap folyt a könnyem. Mindkét szememből. Mert nem csak akkor facsart az orrom, amikor tüsszögtem, hanem szünet nélkül. Nem láttam, nem hallottam, el voltam tompulva.

Anyám-féle húslevest ettem.
Szilvi befizette 3 csekkemet, plusz az anyáméit, s vett nekem bérletet.
Délután csetelgettem, játszottam, neteztem.
Olyan voltam egész nap, mint egy lassított zombi. A pzs helyett már a takonykór kezdetétől papírtörlő jöhet szóba, mert a pzs ilyenkor szerintem egy vicc. De így is egy tekercs végén járok, pedig rendesen ki vannak használva a darabok!
Amúgy meg, mióta a kemó mellett megjelent az allergiás nátha, mindig van egy százas pzs a konyhában, egy százas a szobában. Mindkettő nagyjából félig volt, mikor kezdődött ez a tortúró -- de most már nyomuk sincs.

Délután így a szlovák sorozat előtt deglettem, megnéztem délután és késő éjjel összesen 5 részt.
Közben este ruszlit ettem, megnéztem a szokásos Örököst és BK-t.
Neocitran, Mebucain.

Anyámnál

Szilvinek, mióta itt laknak, nem volt szerencséje tévéügyben. Hozott magával egy használt régit, amivel elvolt 1,5 évig. Aztán a Dani régi tévéjét használta újabb 1,5 évig.
Amikor még megvolt a régi jó szerelőnk, aki tényleg nagyon olcsón javított -- többek közt az egész családnak, még anyámnak is -- úgy, hogy hozta-vitte is a tévéket, akkor egy alkalommal elvitte mindkét tévét. Egyik már olyan régi volt, hogy nem tudott vele mit kezdeni, de a másikat megjavította. Újabb 2 évig ment tehát a Dani régi tévéje. Azután a volt férj nagynénije által szerzett használt, de működő tévével volt el majdnem idáig -- ezek mind "segges", régi típusú tévék voltak természetesen.
De ez csak egyik része a szerencse hiányának: nála egy nagyon régi ('96-os)  maszek megoldású kábel, melyen kap némi jelet az én szobámból átvezetve. Gyakorlatilag az én médiaboxomhoz köze nincs az ő csatornakiosztásának, melynek fele nem jön be, a maradék fele meg nézhetetlen. Emiatt is érlelődött bennem már jó pár éve egy teljesen új, megtervezett bekötés.
Visszatérve az utoljára elromlott tévéhez, a régi jó szerelőnk pár éve már nem vállal javítást. Elvinni a rossz tévéket akkor sem tudnánk, ha ismernénk szerelőt, aki régi cuccokat is javít és nem méregdrágán. Már az én utolsó segges tévém is a konyhában lévő íróasztal felét foglalja el... 10 év után romlott el, elsődjére. Szerintem az lesz a vége, hogy le kell majd lomtalanítani ezeket, bárhogy sajnáljuk...

Dani telefonált, miszerint megrendelte és ki is fizette a neten a Szilvinek szánt tévét. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint az enyém, 60 cm-es Star Light. Most akciós, 31900, ráadásul ingyenes szállítással jár. Összedobjuk rá a pénzt, illetve most már Daninak adva oda: én 10, Bencus apja és a nagynéni 15, így a Dani része 6900. Így részemről a szülinapjaik, illetve locsolópénz és gyermeknap "le van tudva"; Daninak viszont az egész évi ajándékozás, hiszen még az általa Szilvinek ajándékozott mobil árkerete is fennáll... No mindegy, lényeg, hogy jönni fog a tévé hamarosan.

Anyám telefonált, én meg készülődtem hozzá. Szilvi ezalatt Tescóban volt, s hozott anyámnak banánt és kétszínű kalácsot, amit úgy szeret.
Vittem egy rahedli száraz kenyeret is moslék gyanánt a szomszédéknak, s némi göngyöleget.
Egy óra körül megérkeztem. Anyám húslevese már majdnem elkészült ekkorra, s amit nem lehet kihagyni: ettem levesből krumplit, répát, főtt szárnyat. Nem bírtam ám mindet megenni, harmadát meghagytam, pedig finom volt és jólesett.😊

Közben mi sem természetesebb, jött Imre bácsi, csirkehúsmaradékot hozott a cicáknak. Beszélgettünk pár szót, majd elment.
Marciztam egy csomót, kifejezett élvezet gyömszölni a nagy, életerős, színizom testét. A Kisboszi is ott volt valahol, de nyilvánvalóan elbujdosott, mert anyámat leszámítva neki kötelező így tenni.
Kisvártatva megérkezett a postás is, én ezalatt épp a kertben voltam, örvendezve a szűzhó ropogásának. Csodás, napfényes hideg idő volt, téli fotózásra igencsak remek. Sok látványosság amúgy nem lenne a kertben ilyenkor, de a hó miatt igen.

Mikor felmásztam a kertből, anyám mégiscsak elém tolt egy tányér húslevest, grízgaluskával, főtt hússal...

Dani felhívott, hogy most kivételesen korábban végeztek, erre kanyarodik ő is, és ha gondolom, hazavisz... Innen egyébként közel van a hely, ahol le kell parkolni az autót, s mivel én is közelre megyek, beleférhet. Mi tagadás, örültem neki, mert a már másfél hete meglévő náthámat furcsán erősödőnek éreztem, pedig már tényleg azt hittem, elmúlt és túlvagyok egy enyhe náthán.
Jött is Dani nemsokára.
Anyámmal szortíroztunk némi anyagiakat; csekkre, gyógyszerre, vagy pl. kifizette a macskavécét. Kaptam támogatást is, amiből Daninak kapásból odaadtam egy tízest a Szilvi tévéjébe.
Dani munkája végeztével elvégezgetett némi céges adminisztrációt, azután evett húslevest; ezalatt én anyámnak tartottam egy kis ismétlést mobilügyben. Tudom, milyen nehéz ez neki, és engem egyáltalán nem fáraszt, ha akár tízszer egymás után lassan, számára is érthetően mondom el a dolgokat. Még így is tisztában vagyok vele, hogy mindig adódhat újabb probléma, amiből nem tud tovább lépni, úgyhogy szerintem ezt nem árt folyamatosan ismételgetni.
Kihasználva, hogy ótóval mentünk, vittem két üveg befőttet is magammal.
Elbúcsúztunk anyámtól, és életemben először ültem Dani által vezetett autóban... Ahhoz képest, hogy hó is volt, plusz délutáni csúcs, simán hazaértünk. Milyen jó is, hogy anno 20 éves korában kierőltettük magunkból a jogsit! Lám, jó sokáig nem volt rá szükség, csak időnként figyelmeztettem Danit, hogy ne felejtkezzen el a jogsi megújításáról. Egyáltalán nem voltunk soha abban a helyzetben, hogy bárkinek is autója lehet, de úgy gondoltam, Daninak mindenképpen esélye lehet a vezetésre, vagy így, vagy úgy... és akkoriban még egyedülállóként is össze tudtam hozni a rávalót, bár még pótvizsgák és pluszvezetés nélkül is 100-on felül volt a végső összeg. Ennek az állásnak meg egyik követelménye a jogosítvány.
Szóval tök kényelmesen és gyorsan hazaértem, elbúcsúztunk, majd Dani elment lerakni az autót, ahonnan pedig hazabiciklizett.

Otthon elpakoltam, pénzt szortíroztam, majd fényképfeldolgoztam, mappát készítettem.
Közben a takonykórom a tetőfokára hágott, el se tudtam venni magam elől a zsebkendőt, folyamatosan ömlött belőlem, facsarta az orrom a tüsszögés, orrom eldugult -- na, kísz. De hogy lekopogjam, legalább 2,5 éve nem voltam náthás, és persze ebbe nem számolom bele az amúgy is, bő másfél éve alapból meglévő folyamatos orrfolyásomat. Konstatáltam, hogy egészen más, ami most jön kifelé, nem az a vízszerű akármi, hanem igencsak szaftos.
Kissé a hideg is rázott, nem nagyon, tehát nem voltam lázas, max. hőemelkedés.
Az az igazság, hogy amióta nincs higanyos lázmérő, nem érdekel a lázmérés. Annyira hiteltelenek, hogy az már röhej. Egész életemben nem volt 36,5-nél alapból sem alacsonyabb a hőmérsékletem soha. Ezekkel a kamu lázmérőkkel meg néha olyan hülye hőt mér az ember, mint 35-akárhány. Még a kórházban is volt ilyen hőmérsékletem, komolyan nem tudom, hogy hogyan veszik észre, ha valaki lázas. Szóval ha mondjuk, 38,3 a lázam, ezek a kamu lázmérők szinte már el is érik a 37-et... ami nem láz, tehát nincs kezelve a beteg.

Megnéztem a Drága örököst, a BK-t, valamint A múlt árnyékából 2 részt.
Lefekvés előtt mindig egy magnézium-C-vitaminos pezsgőtablettát szoktam inni, ezzel veszem be a Letrozolt is. Na, most félórával később egy forró Neocitran koktélt is megittam, valamint egy Mebucain szopogatósat a torkomra.
Természetesen ilyenkor nekem muszáj orrcseppet használnom. Még szerencse, hogy van itthon, mert enélkül semmit nem aludnék, soha nem tudtam nyitott szájjal aludni. Ha szerencsém van, fél éjjel is kapok levegőt, akkor ismétlek. Nappal nem tragédia, hisz fújom állandóan; de éjjel egy percet nem aludnék eldugult orral.

Hóember

Mivel tegnap is rendesen betartott a hóesés, így kora reggel öröm volt bentről nézni a külvilágot. Még nem járkálták le az autók sem, a fehérség legnagyobb része hibátlan volt.

Összeszedtem a lenti macskák részére az alkalmas maradékokat, előkészítettem számukra.
Tejfölös bablevest főztem.
Netezés közben két-három forrásból is értesültem, hogy a hétvége folyamán itt, tőlünk nem messze egy elegáns hóember készült. Még az újságban is benne volt, és a helyi online híroldalakon. Ahogy beazonosítottam, szerintem ha jobb lenne a szemem, a konyhaablakból akár el is láthatnék odáig!
Úgy döntöttem, hogy ezt nem hagyhatom ki; úgyhogy összekaptam magam és lementem a fényképezőmmel... S ha már lementem, eszembe jutott, hogy a karórám leállt, és az utóbbi pár "kijárási" alkalommal már nagyon hiányzott... Alapvetően ilyenkor tudja meg az ember, milyen gyakran tekint az órájára. Én egyszerűen nem bírnám megszokni, hogy minden alkalommal rángassam elő a mobilt. A karórára nézés abszolút automatikus, és amúgy akkor fogalmunk sincs, milyen komoly hiány az, ha nincs. Valamint fölöttébb idegesítő, hogy mindannyiszor a csupasz helyét látom...
Szóval, hogy ne csupán a hóember miatt menjek, ezt is le akartam rendezni, mivel a piac pont a lakás és a hóember közt helyezkedik el.
A piacon viszont igen nagy pangás volt, mindenesetre az "órás bácsi" nem volt jelen, tehát nem tudtam elemet cseréltetni. Egyúttal banánt néztem volna, mivel holnap megyek anyámhoz és vittem volna neki -- hát amiket láttam, igen "viseltesek" voltak, inkább kihagytam.
Tehát ez a része nem járt sikerrel a leruccanásomnak. Mentem tovább a hóemberhez...
Szerencsére még sikerült időben elkapnom, még nem rongálták meg. Bár a netes fotókon láttam, hogy madárka is ült a vállán, valamint a kutyának a kis sűrű gallyakból fülbojtjai is voltak... Hát ezek, valamint a gombokként szolgáló fekete kupakok közül már néhány leesett a hóba, de még így is nagyon dekoratív volt a kutyás hóember!👍😊
Az egyik netes képen látszott az oldalán két vagy három név is, de mára már nem volt kivehetően olvasható.
Itt az első képen mögötte ott van a sárga kanyar, ahol lakunk...

No, nekem ez már önmagában is élmény volt egynek! 💙
Otthon, mielőtt délután Szilvi az iskolába indult Bencéért, megmelegítettem a macskakaját, és leküldtem vele a lentieknek. Legalább ne azonnal fagyjon már meg, ha nem fogy el egyből.

Megnéztem az Elif múlt pénteki részét, majd este a megszokott két néznivalómat, s a szlovák sorozatomból éccaka megnéztem két részt.

Eredményes

A tegnapi, hozzám képest igencsak aktív nap után -- bár nyilván most sem feküdtem le éjjel 1 előtt -- sikerült 10 után kimászni az ágyból. Nem volt fúrás és kopácsolás, valamint mivel tegnap szokás szerint elvitték Bencét, ilyenkor Szilvi sem jön elő déli harangszó előtt -- szóval lehetett. Természetesen fent voltam, ahányszor kellett vagy Honesty elvárta, de vissza tudtam alvadni.
Kimostam két géppel, kiteregettem utánuk.
Tegnap, ha már el lett húzva az éjjeliszekrény és félig ki is pakolva, hát kirámoltam rendesen, kitörölgettem, majd erőteljes szelektálás után újra berendeztem, szortíroztam.
Ugyanakkor a komód tetejét is rendesen felülbíráltam... likvidáltam, rendszereztem a dolgokat. Később még az egyik sarkán tornyosuló iratokkal teli dossziékat is átnézegettem és helyretettem, amiket kellett. Ezzel el is telt a nap hátralevő fele...

Rántott sertéscombot készítettem sült krumplival, rizzsel.
Ezek után már eléggé hasogatott a hátam, úgyhogy meglehetősen rám fért a pihenés.
Evés után megnéztem a hét első négy napján leadott Elif-részeket, majd A múlt árnyékából 3 részt. Közben megállítgattam, mert telefonált István is, anyám is.
Estefelé hozták Bencust.
A napot eredményesnek ítéltem.😊

Erdőspusztai kirándulás

Már lassan azt mondhatom, hogy szokás szerint fél 6-kor keltem -- ugyanis minden hasonló programnál ekkor kelek. Általában 9 környékén van a gyülekező, illetve indulás; szóval ekkor kell magam ébreszteni. Úgy vagyok vele, ha már sikerül fél 6-kor talpra állni, akkor el tudok indulni 2 órával később, HA minden rendben van és nem érzem magam eleve szarul valami miatt.
Nyilván folyamatos készülődés és itthoni helyzetstabilizálás zajlik indulásig, átgondolás, nehogy itthon maradjon valami olyasmi, ami szükséglet.
Tavaly nyáron szerveztek az Erdőspusztára kirándulást, de (már nem tudom, miért), akkor kihagytam. Tavaly még nagyon kevéssé voltam bátor, lassú folyamat volt az erősödés abból az állapotból, hogy egy zacskós levest nem bírtam megfőzni, háromszor jött rám alatta az ájulás...
Viszont sok-sok erdőspusztai kirándulásra emlékszem, és itt, a bemutató tájházban nagyjából 20 éve jártam. Most már teljesen máshogy néz ki, bár az akkori zsindelytetős változata is tetszett...
Fél 8 után indultam, a hó és az esetleges nehezebb útviszonyok miatt. A 30-as megállóhoz egy megállónyit kell gyalogolni, ha a távolságot nézzük, mind a Kishegyesi, mind a Vincellér viszonylatban. A lakótelepet középen nem szeli át buszút, de tudni lehet, hogy legalább egy megálló a szélessége. Na most, ha hó van, akkor azt is be kell kalkulálni.
A busz 7.55-re jön, addigra muszáj kiérni. Végül is 7 perccel előbb odaértem, de innentől már biztosra vehettem, hogy én a magam részéről ott vagyok.😇
Előző nap kérdezgettem, hogy a Tócósból ezzel a busszal megy-e valaki, mivel arra gondoltam, hogy legtöbben úgyis autóval mennek. Amúgy tényleg, de azért vannak gyalogosak, tömegközlekedők is, hálisten; úgyhogy többen is jelentkeztek, korombeli vagy idősebb hölgyek, hogy ők is ezzel a busszal jönnek. Na nem mindenki pont a Tócósból, de erre fognak útközben felszállni. Így is volt. Egy nő felszállt utánam két megállóval, akkor már megnyugodtam. Az volt ugyanis a problémám, hogy én a 30-assal az állomásig szoktam csak utazni és passz. Most meg jóval tovább kell... és ez Debrecen leghosszabb járata, félóránként megy ilyenkor, szóval tökre nem mindegy, hogy előbb vagy később szállok-e le. Azért is érdeklődtem előre, hogy ha mondjuk, nem működik a megállókijelző és nem mondják be a megállókat, én tutira nem ismerem fel a Vekeri tavi elágazás nevű megállóhelyet...
De erre nem került sor. Működött mindkettő, pluszban még szálltak is fel az állomásnál és később tutira odaigyekvők, rájuk ismertem.
Fél 9 után megérkezett a busz a bizonyos megállóba, és mintegy 12-en szálltunk le, akik erre a kirándulásra jöttek. A félóra múlva érkező 30-as is benne volt a kiírásban, úgyhogy a gyülekező  még tartott legalább félóráig.
Tiszta hó volt minden a külsőségen, még inkább, mint a lakótelepen. Hó lepte az úttesteket is. Az erdőspusztai bemutató tájház egy kis dombon állt, úgyhogy enyhén emelkedős részen, a hóban kaptattunk fölfelé, előre mondták, hogy rendkívül csúszik. Örültem, hogy egy kedves tanár társnőm, akivel valahogy minden programon egymás mellé keveredünk és van köztünk egy "alapkapcsolat", most is ott volt, és beszélgetve haladtunk a hóban fölfelé. Úgy látom, ő is örül, hogy ott vagyok, bár többekkel ismerjük egymást, de mindig egymás közelében állapodunk meg.😊
A tájház bejáratától nem messze már örülhettem kicsit: aranyos kis hónyuszi volt építve egy faasztalon, és mellette a földön egy jókora hócica tanyázott.😸

A tájházba érvén, számomra 20 év távlatából semmi a világon nem volt ismerős.
Némi elhelyezkedés, lepakolgatás után bejártam a körben futó -- Erdőspusztát bemutató -- termeket, és nyomokban sem erre a kiállításra emlékeztem az őskorból. EZ tetszett jobban.

Kivártuk a következő buszt, s az érkezők elé kiment Ibolya, mivel természetesen eltévedtek -- az ellenkező irányba indultak...
Mikor végre megérkezett minden jelentkező, akkor a kirándulás első napirendi pontja, az üdvözlések után megkezdődött. Ez pedig Szászi Róbert, a bemutatóház vezetője előadása és fotóvetítése volt az Erdőspusztákról. Ő is lakója ennek a városrésznek, továbbá nagy fotós és kaktuszos.
Az előadás és prezentáció után összekészülődtünk a külső túrára az arborétumban. A tanösvény egy részén volt az elég vastag hóréteg számunkra eltolva egy egyszemélyes járhatóság erejéig, úgyhogy libasorban kezdtük a vonulást. Voltak, akik hoztak túrabotot, nekem, sajnos, nem jutott eszembe, hogy nem lett volna hátrányos! Megnéztük a vákáncsosok lakóhelyét, a kunyhót, kemencét. Elég sűrűn leragadtunk, mert elöl megálltak, és nem lehetett kerülgetni a fél lábszárig érő hóban...

Mindenesetre fotózásra elég bőséges alkalom nyílt.😊 Csodálatos volt a táj, az érintetlen szűz hó! Amúgy is kegyes volt hozzánk most is az időjárás, egy szavunk sem lehetett! Hát még később, amikor a túránk végén visszafelé araszoltunk a hóban, addigra kisütött a nap is és kék lett az ég! Fantasztikus látványos volt minden, igazi téli verőfény, ami nem jelentette azt, hogy olvadni kezd.
De még előtte, a kilátóval egyvonalban megszűnt számunkra a járható út, s a kilátóhoz némi emelkedős, féllábszárig érő hóban egymás nyomába lépkedve igyekeztünk feljutni. Elvileg itt természetes lépcső van kialakítva, de itt ennek most semmi jelentősége nem volt.

A kilátóba nem mentem fel, inkább fotóztam ezalatt. Amikor mindenki leért, felért; csoportképeket készítettünk többen. Ibolya előre szólt, hogy itt majd okvetlen csoportképet kell, hogy készítsünk...
Ezután indultunk visszafelé az úton. Innentől vettük észre, mennyivel ragyogóbb minden, mert kisütött a nap, és hogy milyen csodás kék az ég.
A tájházba beérvén hamar elővarázsolták számunkra a már előzőleg, az első előadás alatt elkészített, több tálcányi zsíroskenyeret lilahagymával, melyet mindenki jóízűen fogyasztott forró tea kíséretében. Azt hiszem, mindenkinek nagyon jólesett, volt, aki repetázott is rendesen.

A kajálás után újra helyet foglaltunk a következő előadáshoz: szintén Szászi Róbert előadásában a kaktuszokról hallhattunk érdekes tudnivalókat, valamint ezt az előadást is fotóprezentációs vetítés kísérte.
A végén befizettünk mintegy 500 Ft-ot, mely a bemutatóház és arborétum belépőjének ára.
Negyed 1-kor lett vége a programnak, ezután a hazafelé útra készülődtünk.

Néhány, mások készítette fotó, melyen nyomokban fellelhető vagyok.😉

Újra a havas műúton gyaloglás következett a buszmegállóig, ahol kb. 10 percig még vártuk a buszt.
Fura volt, hogy végül is még ez is bőven helyi járat, és olyan volt a táj, az út, mintha nem is Debrecenben lennénk. Legalábbis úgy az állomástól két megállónyi határig.
A buszon végig társnőmmel beszélgettem, a nagyállomásnál viszont minden kiránduló leszállt, egy kivételével.
Nem szálltam le hamarabb, a Derék úttól hazagyalogoltam.

Otthon kis pihenőre vettem a dolgot, de nem sokáig. Miután mindent elrendeztem, természetesen hozzá is kezdtem a fényképek letöltéséhez és feldolgozásához.

Még volt azért egy esti program. Dani jött úgy negyed 7 tájban, mégpedig amiatt, hogy a digis megrendelés előtt szétnézzen, mit, hol, hova is kell itt majd vezetni és kötni...
Igen sokat dolgoztunk, az ágyat, éjjeliszekrényt, apróbb ezt-azt is elhúzgáltunk, s ha már elhúzgáltuk, természetesen ki is takarítottam. Mivel Szilvihez is átmegy majd egy normális kábel, így a falvédőt is felvarázsoltuk, feltámasztottuk, majd Dani átfúrta a falat, miután belőtték, hogy hol is lesz Szilvi tévéje. Átvezette a kábelt azokon a helyeken a lakásban, a bejárattól kezdve, odatűzte kapcsokkal a beépített szekrényen, átvezette úgy, ahogy én gondoltam -- tehát teljesen új bekötés lesz, köze nem lesz a régi upc-s bekötéshez, nem lesz többé szekrénybe búvás stb., elvezette komód és ágy mögött, és mindkét végén tekercselve hagyott annyit, amennyi szükséges lehet -- szóval tulajdonképpen előre dolgozott. Nekik napi alapszám van, ami a megrendeléseket illeti, és bizony elég tartani az időt, amiből elég könnyű kifutni. A két szerelőtechnikus lóhalálában szokott dolgozni. Mivel nálunk eléggé nem lesz szokványos és egyszerű a meló, ezért volt erre szükség -- ha már megteheti. Így nem kellett loholni, komótosan és nyugodtan dolgozott, és mindez jó 3 órába telt... és ugye, gyakorlatilag még nem tartunk bekötésileg sehol.
Amúgy meg hozta a szennyest, és még utánam elment anyámhoz is, elvitte az almostálat, amit vettem a macskáknak.

Mit mondjak, igen élmény- és eseménydús napunk volt!