Ma újra bevettem a szívgyógyszereimet, igaz, sok időmbe került, némi öklendezéssel, darabja közt hagyva vagy negyedórát -- de kicsik, és ezen túl kell valahogy esni, talán sikerül.
Bencusnak utolsó iskolanapja volt, 2-re érte kellett mennie Szilvinek.
Egész délelőtt nagy zenebona, műsor és konferanszié hallatszott az oskolából, na, mondok, vigadnak a kölykök, mert VAKÁCIÓ...
Lehetett vinni bármiféle játékot, ezt-azt eladni, fel kellett árazni, csak mint mindig, most is a gyerekekre bízták a tájékoztatást, lassan teljesen leszoktak arról, hogy mégiscsak ott az üzenő, és az a biztosabb... a gyerek vagy ott van, vagy nem figyel, vagy elfelejti, vagy rosszul emlékszik... így néha botrányos dolgok sülnek ki, és mindig a szülő kerül nyakig a kakiba.
Azért Bencus játékaiból is összeszedett Szilvi pár dolgot, el is adott mindent egy kicsi darabokból álló nyomda kivételével. Ő is vett dolgokat magának.
De még a beadás után Szilvi, mivel akcióban vagyunk, megejtett még egy Félix-vásárlást, négy dobozzal hozott még, valamint Haramiának 10 tálkás szószos DM-est. Ha már Tesco, szintén Haramiának egy fél grillcsirkét, amit majdnem egy hétig tudok neki adni kajaként, napi kétszer. Gazdaságos, bár tudom, ez hihetetlen. Nekem külön megéri, hogy nincs gond a kajájával és vele sem. Ha jól tud enni, alszik és nyugi van. Amíg műxik a macska, addig jó nekem valamennyire...
Írt egy sms-t, hogy igenis, van még baglyos színező! Ui. Ildikó részére megírtam, mikor nekem megvettük, és ő is meg akarta volna venni, csak nem volt Debrecenben. Egy ismerősét kérte meg, hogy szerezze be, de az persze nem látta, és eladót kért meg, hogy segítsen, az sem látta, így konstatálták, hogy elfogyott. Szilvi már akkor mondta, hogy ez lehetetlen. Két hete is 10 db volt, mikor hét elején nekem vette, 8, és most is ugyanannyi! A rejtély mindössze annyi, hogy egy sincs kifelé fordítva, a kis vékony gerincükkel sorakoznak, és eléjük van kirakva egy teljesen másféle könyv. Nyilván az ott dolgozó sem volt efelől tájékozott.
Lényeg, hogy mondtam Szilvinek, vegye meg Ildikó részére.
Ildikónak meg is írtam, hogy de bizony, igenis, van, és hogy meg is vettük neki. Majd valahogy el lesz juttatva, és írtam neki, hogy nem kell kifizetni, ajándékba lesz.
Ennek hatására elkezdtem du. színezni egy baglyot. Mi tagadás, nem párórás munka lesz itt sem egy-egy bagoly!
Bencus részére pedig 2 után megkezdődött a vakáció...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése