Próbáltam követni a rendelt melltartók útját, hááát, nem tudtam kizárni, hogy nem ma fog-e megérkezni, elég sok állomáson végigment a cucc. Így végül is lehetséges postásidőben végig hegyes füllel figyeltem egy esetleges kaputelefonra, de ez ma elmaradt.
Kedves könyvkiadó ismerősöm ígért mára egy telefont mobilra, valószínűleg mostanra esett egy lebeszélhetősége, mert nagyon jól igyekezett kihasználni az időt.
Ez az egész lényegében a rákról szólt. Ő nagyon tapasztalt, rengeteg ismerete, kutatás jellegű publikációgyűjteménye, tudása van mindenféle kapcsolódó hasznos dologról. Dolgok miértjeiről, okáról, amiről már többször is leveleztünk, de most szóban jobban sikerült kitölteni az időt nyilván.
Gyakorlatilag már sok mindent elmondott előzőleg, és sok dologról már én is olvastam, hiszen nem vitás, hogy az ember állandóan olvasgat a saját baja után, ha már benne van... addig nem igazán vettem a fáradságot, legfeljebb, amire ráment a szemem. Így vannak ezzel az emberek. Ha benne vannak, azért szeretnének többet tudni, és tényleg nemcsak ijesztgetéseket, kamu dolgokat, hanem több szinten megjelent és bizonyított tényeket, adatokat.
Tudom, hogy ha lenne pénzem, semmi rizikó nem lenne ezeket kipróbálni, csakhogy nincs.
A B17 sajnálatos leállítása, a nagy dózisú C-vitamin szükségessége, a Kaqun víz a tartós oxigéndússágával, ezekkel kapcsolatos fürdő és szanatórium -- mindezekről olvastam már könyvben is még akkor, amikor fogalmam sem volt, hogy valaha is érdekelt leszek. Statisztikai tény, hányan gyógyultak meg ezek következtében. Ismerősöm pl. családilag áldoz a Pi-vízre -- ezt és a Kaqunt én is megtenném szívem szerint, csak hát utóbbi azért nem olyan olcsó állandó ivásra.
Na mindegy, lényeg, hogy nagyon hasznos és alapos beszélgetés volt. Számomra mint egy továbbképzés.
Tényleg sokan próbálnak segíteni...
Vihar volt különben délelőtt is, és vihar volt most úgy 4 óra körül is!
Ildikóval végül is csetelgettünk, és e héten többször is köszönte a baglyos színezőt, valamint már vett is hozzá 36 színű színest! Örültem, hogy most tényleg látszott, hogy örül; van az így, hogy kicsit késleltetve alakulnak a dolgok, de lényeg, hogy már meg nekem is vett valami "csekélységet", de az nem fér be a postaládámba, úgyhogy szóljak, ha valamikor találkozhatunk.
Mára beszéltük meg, hogy fél 6-kor lemegyek (akkor még úgy volt: az évzáróra menés előtt), megcsörgetem, lejön, és ide adhatja.
Így is történt. De közben... én is levettem a falról egy kitömött gyerekzokni-baglyot és egy könnyű kis ragasztott filcbaglyot (karácsonyfadísz is lehet)... előzőből nekem hat különböző van, az utóbbiból pedig négy. Tényleg apróságok, na.
Mivel Ildikót ismerem, úgy gondoltam, hogy még ez igazán hozzáfér a színezőhöz...
Úgyhogy ideadta a "csekély" ajándékot: egy többcicás (rajzos) tálcát, és egy macskás idézetekkel és képekkel teli minikönyvecskét. Kis idő után pedig én is odaadtam neki a bónuszaimat: fő, hogy bagoly legyen.:)
Ezt a fotót Ildikó csinálta az én ajándékaimról.
Beszélgettünk egy jó 20 percet, majd elbúcsúztunk...
Hazafelé vettem fel az ATM-ből némi pénzt, s hazamentem. A viharok ellenére mégis trópusi fülledtségű volt az idő... egyáltalán nem frissítették fel a levegőt.
Később Szilvi mondta, hogy valóban az osztályteremben volt az évzáró megtartva. Olyan meleg volt, hogy szinte elviselhetetlen, és valóban 1, max. 2 ember volt 1-1 gyerekhez tartozóan...
Egyébként nincs már beszéd a hangosbemondóból, nincs Himnusz és nincs Szózat! Gyakorlatilag semmi nincs, műsor sem...
A tanárnők mondanak pár mondatot, összefoglalóan az iskolaévről, majd kiosztják a bizonyítványokat. Ennek elején elmondták, hogy három kitűnő lett az osztályban, de előre nem "lőtték le" a neveket; majd névsor szerint kiosztották a bizonyítványokat. Mikor Bencust szólították, akkor tették a nevéhez, hogy ő a második kitűnő! Olyan jó érzés volt még hallgatni is, Szilvi mondta, hogy nagynéni el is sírta magát. Szerintem lehet, én is homályosan láttam volna a fényképezőt...
Aztán pedig még egyszer ki kellett neki menni, mert ajándék könyvet kapott, jutalomként az éves példás magatartásáért, szorgalmáért, és kiváló tanulmányi eredményéért.
Örültem azért, hogy tanúi voltak mások is ennek; ha már képesek voltak a város másik részéből eljönni. Kapott Bence apróbb ajándékokat is, sőt, Szilvi a mi nevünkben is vitt könyv-, egyéb érdekes, megoldandó feladatokkal, színezéssel teli füzetféleségeket; valamint Bencére bízta a két tanárnő egy-egy ajándékát, ő egyedül odavitte hozzájuk és megköszönte a munkájukat. Elfogadták hál' istennek (mindig az a tavalyi nőnap jár az ember eszében...), de az osztálybeli közös virágcsokrokon kívül összesen 3 gyerek vitt külön ajándékot. (Tavaly Bencus vitt egyedül!)
Mikor hazaért Szilvi és Bencus, rontottak befele hozzám. Ez ritkán fordul elő pár év óta. Most Szilvi úgy köszönt, hogy "Mit gondolsz, milyen lett a bizi?" Pofaleszakadva mondom: "Ha már így kérded: kitűnő!" És az! Ráadásul matekból dicséretes. Rengeteg ötöse volt, kizárólag ötöse, illetve csillagos ötöse. Nem is lehetett más, mint dicséretes.:)
Bevallom, én a saját általánosbeli kitűnős bizonyítványaim óta nem láttam kitűnő bizonyítványt. A gyerekeim nem voltak rossz tanulók, de kitűnők sem voltak egyszer sem. Ez engem csöppet sem izgatott, én ismertem a képességeiket, tudtam, hogy mi lehetett volna és miért nem lett; valamint én a négyesért is megdicsértem őket mindig... Sosem voltam sznob.
Itthon fotóztuk Bencét, mint állat. Direkt maradt még egy kicsit ünneplőben, és mi pedig vezényeltük, hogy mit és hogyan fogjon, hova álljon-üljön stb.
Bejegyzések
Gratulálok a szép bizonyítványhoz!
VálaszTörlésKöszönjük szépen!:)
Törlés