Csütörtökön ágyneműhúzással, törlő- és törülközőcserékkel kezdtem a napot, majd csináltam egy mosást, teregetést.
Szilvi a Tecsóba ment, mert mától kezdődött el Félix-akció. Hálisten, hozott is 6 db 12 tasakos Félixet, úgyhogy egy darabig megint el vannak látva a degek!
Aztán neteztem, ma még kétszer egy Medrolt és ugyanennyi Quamatelt kellett szednem, és délután el kellett kezdenem a Nivestim injekciót is (este meg természetesen a szokásos Clexane). Időnként nem ártana felírni, mert hajlamos vagyok kifutni az időből.
Azért a Nivestim beadása előtt gondoltam, hogy elmegyek és lerendezem végre a háziorvost, hiszen ezúttal már két zárójelentést is vihetek hozzá. A 2. után ugyanis nem mentem el külön, halogattam, majd rosszul voltam, aztán meg attól is félek, várakozás közben el ne kapjak valamit; utána meg már gondoltam, ez a pár nap nem számít: megvárva a 3. kemót, majd egyszerre elviszem.
Nincs jelentősége, mert ugyan 24 órán belül hivatalosan le kell adni, de ez csak azoknak lényeges, akiknek munkahelyük van, a táppénz miatt. Ezt már megbeszéltük. Részemről annyira nincs jelentősége.
Így aztán fél 4 körülre elkészültem és elmásztam a Tócós térre, a rendelőbe.
Szerencsére nem voltak sokan, harmadikként jutottam be. Leadtam a zárójelentéseket, beszélgettünk kicsit, majd eljöttem. Aztán persze eszembe jutott, hogy az ekcéma elleni kenőcsöt nem írattam fel. Pedig külön kérdezte is a doktornő, hogy nem kell-e valami felírnivaló, de nekem csak az jutott eszembe, hogy jövő hónapban kell jönnöm anyám gyógyszereiért. Lehet, akkor szabadságon lesz a doktornő, de Juditka itt lesz.
A gyógyszertárba azért bementem, és kértem egy Panangint, valamint egy Neogranormont... Ezt önszántamból tettem, mert a műtét helyén a vágásoknál a bőr nagyon rózsaszín és vékonynak, gyengének látszik. Na most, nem értek egyelőre pláne hozzá, de ha elkezdik sugarazni, olyan képzeteim vannak, hogy majd itt összeég az a zsenge bőr. Nem ártana valami bőr- vagy hámképző. Egy babapopsikenőcs nem hiszem, hogy rontana a dolgon... Úgyhogy megvettem, és este fürdés után be is kentem vele a sebhelyeket.
Ja, azt még elfelejtettem a tegnapról írni, hogy közben kaptam összesen 3 laborbeutalót. Kettőt jövő szerdára, egy sürgőset meg egy normált. Érteni nem értem, de mindkettőn mást kérnek, de feltételezem, hogy elég lesz a sürgős gombot megnyomni, ezért nem fognak plusz két órát várakoztatni és még egyszer megszúrni?!, a 3. laborbeutaló meg a 4. kemó előtt, 27-én lesz, normál.
Ezenkívül, hogy kardiológia jövő szerdán az SZTK-ban, 28-án csontizotóp a Klinika Nukleáris Medicináján, még július 13-ra kaptam egy hasi UH-t. A lehetséges áttétek helyeit sűrűbben kell ellenőrizniük. Boldogságom határtalan.
És azt is otthon vettem észre, hogy benne van a kissé már agyonzsúfolt 4 oldalas zárójelentésben, hogy napi 1 Legalon májvédő tabletta szedése javasolt. Ezt külön nem mondták. És amikor észrevettem, már túlvoltam a gyógyszertáron... Remélem, abból nincs többfajta, mert semmi egyéb kiegészítést nem írtak a gyógyszer neve mellé!
Szóval több minden is lóg itt a levegőben rendesen.
Az ottani Coopban vásárolgattam ezt-azt, főleg olyasmit, ami most aktuális: banán, levespor, bögrés leves, tej, vettem egy másik ízt, 0,75 literes cucc, már van egy gyömbér-citrom, most egy málna-citrom, ezek elég drágák, de a kettő 1,5 liter. Jól behűtve (szerezni kéne addig egy kisméretű hűtőtáskát, mégiscsak június vége lesz!), hátha lemenne a nagyja 2 óra alatt azon a csontizotópon!
Bár nem tudom, mi lesz, ha nem. Megvernek? És még így is szerencse, hogy nem hányós, nem evős-nem ivós napra kaptam ezt az előjegyzést, mert akkor egy korty víz is kijön! Olyankor és azokkal mi van? Vagy rajtam kívül nincs ilyen szerencsétlen?
Ahogy hazaértem, éppen beadtam a Nivestimet, mikor hívott István, beszéltünk valamennyit, mondtam, most jöttem haza, most szúrtam be az egyik injekciót, ő meg mondta, hogy megszerezte az első pontot a Pennyben. Megint lesz ui. plüssakció... Hát ez különben, mármint az első pont megszerzése majdnem olyan fontos volt, mintha egy plüsst szerzett volna be...:))))
(Szilvi is fel van egyébként ajzva piszkosul... merthogy marha gusztán meg tudják csinálni ezeket a növényeket. Nekem az ananász és a dinnye tetszik piszkosul, de a zeller és a karfiol sem elhanyagolandó! Csak hát nekem is annyi plüssöm van már, hogy Dunát lehet rekeszteni. Szilviéknek nemkülönben.)
Danival csetelgettünk, mondta, hogy elugrik alomért, és majd hoz nekem aldis ócsó sert is, hogy ha lesz olyan, hogy jólesik, ihassam -- mert őszintén szólva ilyen úgy kb. 1 hét van, amikor jólesik, különben szinte semminek nem érzem az ízét. Most ez a hét az, amikor relatíve normálisan tudok enni. Mindig úgy érzem mindennél, hogy meg kell sózni, mert semmiféle ízt nem érzek.
Jött is 8 körül Dani, hozta a szennyesét is, meg amiket mondott. Kifizettem, mondta, hogy a Telenor-számla ügyében vasárnap kell mennie, mert megírták a kérvényt szerdán, és hogy állítólag rendezve lesz az enyém is, az anyámé is, amit elcsesztek tőlünk azáltal, hogy anyámat véletlenül kiiktatták a családi csomagból. Így aztán felszámolták neki is, nekem is összesen vagy 9 ezer Ft-ot a vakok javára. (Neki 5-tel, nekem 4-gyel lett több a kiadásom ezzel -- vagyis nem fizettem be, ahogy Dani mondta, ő bevitte személyesen intézni. Remélem, sikerül is elintézni!)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése