Anyámnál Szilvivel

Hát igen, előre rettegve a rossz közérzetű jövő héttől, ami már talán a hétvégén elkezdődik, kihasználtam anyám hívását, és ébredés után már eleve úgy készültem.
Pakolásztam, amiket vinni akartam, befizetett csekkjeitől kezdve a göngyölegekig, cicakajákig, szárazkenyér-csomagokig.
Dél körül szóltam Szilvinek is, hogy a meghívás neki is szól, én olyan 1 körül indulnék -- igaz, hogy Bencust majd fél 2 körül viszik --, de ő ilyen hirtelen nem tud dönteni. Nyilván, ha máshogy tervezte a napot, akkor végig kell gondolni.
No de végül is nem sok átgondolnivaló van, olyan, amit ma csinálna, nem olyan dolgok, amelyek nem rakhatók át holnapra. De nem erőltetem, tudom, milyen.
Nekem nagyobb a tétje a dolognak, hiszen most ha még két-három napig jól lennék, mert jól tudnék enni, az nekem rengeteget jelentene. Viszont -- és ezt is jeleztem Szilvinek -- én most nem tudok annyi mindent hazafelé elcipelni. Ezért is lenne hasznos. (Magunk közt szólva biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobban érezné magát, csak hát nehezen szánja rá magát a spontán dolgokra.)

Mindegy, én elindultam, szép lassan poroszkálva, nagyon jó idő volt, nem meleg, a nap is csak az út utolsó negyed részében sütött ki. Fotóztam is elég rendesen útközben.
Olyan jó volt, mintha élnék.:))

 

Odaérve kipakoltam, Mamuval egyfolytában beszéltünk, és iszonyú finomakat főzött.
A leves már kiszedési félidőben lett lefotózva, rizzsel készült húsgombócleves volt, sűrűn tele apróra vágott zöldségekkel: sárgarépa, fehérrépa, és sok zeller! Imádtam. Tejszínnel, behabarva...
Volt fasírt, rántott tarja, sült krumpli, petrezselymes krumpli, uborkasaláta -- mindenből egy kicsi lett készítve, de én boldog voltam attól a párfélétől is, amit meg tudtam kóstolni.
Volt 3 napos túrós rétesből még, de volt egy egész tepsi meggyes piskóta, ami nincs lefotózva, mert este lett nekünk odapakolva.

 
Én a levesből bírtam jól bepakolni, meg a következő képen az a hatalmas adag: egy fasírt két szelet kolompériummal és némi uborkasalátával -- de úgy éreztem, mintha egy teherautót megettem volna.
Mindenesetre mellékhelyiséges rohangálásnak nyoma sem volt...
Kész terápia anyámnál lenni.

A levesen éppen túllettem, amikor három csengetés.
Mégiscsak megjött Szilvi! Úgy örültem neki, de jó, hogy meggondolta magát... Míg ő is evett, anyám közben ledőlt kipihenni a "mi az neki" fáradalmakat...
Aztán a végén Szilvi legalább olyan boldog volt attól, hogy eljött, mint én. Ő is nagy vehemenciával vetette bele magát a kajákba, aztán pedig ki a kertbe, ahol málnát, ribizlit faltunk nagy örömmel.

 

Anyám volt, aki anélkül szedte, hogy ette volna: nekünk szedett le két tejfölös vederrel ribizlit, elvinni.

Ezután anyám telepakolt két macskakajás tálat konzervkajával, de bár láttuk leskelődni a fekete cicát, de így, hogy mi ott voltunk az udvaron, nem jött oda enni. Valamikor viszont mégiscsak elfogyott, mert... később üresek voltak a tálak.
Sikerült is a kapunk tetején nézelődő feketepárduckölyköt lefotózni, valamint ahogy a dzsungelben oson... (a kamra tetején, a hárslombok alatt).

Hirtelen indult be a szél, és borult be; kicsit aggódtunk, hogy pont hazamenetre fog elkapni bennünket, de lényegében nem lett más, csak lehűlt a levegő kicsit, beborult, és a szélvihartól epereső zúgott le az udvarra, anyám enyhe átkozódásától kísérve, miszerint már nem tudja, hány kosár epret sepert össze csupán a mai nap folyamán...
Ezután anyám szokásos, egy órán át tartó pakolászása következett, majd Szilvivel szépen hazasuhantunk. Megúsztuk eső nélkül -- jó napunk volt.
Otthon felhívtam anyámat, hogy megvagyunk.:)

Hála istennek, Szilvi elrámolta a sok cuccot, felvágta a süteményt, megpucolta és megmosta a ribizlit, dobozokba pakolt mindent és elrakta a hűtőbe. Merhogy én meg ledőltem... így helyes, nem? :)) Végül is Honestyt is meg kell fésülni...