Pénzkérés tőlem...? :-O

Érdekes, amikor valaki évek óta fb-os ismerősöm majd' csak napi érintkezéssel, nem csak nyilvánosan, hanem itt-ott privátban is, és ennyi idő alatt nem jött le neki, hogy nekem úgy kb. hogy megy a szekér. Megy-e egyáltalán? Nem állok-e a szakadék szélén, dísznek vagyok-e vajon munkakereső oldalakon és osztok meg dögivel álláshirdetéseket (nyilván azért, mert dolgom van velük!, bár mióta azt hittem, lesz egy majdnem biztos, azóta ritkábban osztogatom), hogy nem nevezek vagy fogadok el semmiféle antológiafelkérést (mert nem tudok a tiszteletpéldányok arányában beszállni a nyomdai költségekbe) -- hm, mindezek nem tűnnek fel...? Vagy csupán azért, mert nem kötöttem még fel magam, ezért már lehet feltételezni, hogy nincsenek alapvető anyagi gondjaim és nem napról napra élek? Hogy túlélek? Hogy én is segítségre szorulok, és mert még van 1-2 jó szándékú ember, akinek számítok, csupán emiatt még_ nem_ vagyok hajléktalan?
Csupán azért, mert nem panaszkodom; mert nem teszem fel naponta sírás-rívásaimat, sőt, nem kérek akkor sem, amikor fogalmam sincs, két hétig mit eszünk?
Vagyok fent épp eleget, és amiket megosztok, abból szerintem lejöhetne, hogy mennyire vastag az illető, vagy hogy éppen milyen régóta és milyen csóró.
Már megint magamból indultam ki.
Hát nem, nem veszi az illető, hogy munkanélküli vagyok -- pedig az általában látszik ennyi ismeretség közben, előtt, után --, hogy nyakamon plusz két szintén pénztelen ember -- hisz' ők a lányom és az unokám; mit tehetnék? -- és hármónknak nincs meg egyetlen létminimum kétharmada... hogy nem a flancos cuccokat, ékszereket és méregdrága kozmetikumokat, szuper és luxus üdülőhelyeket "kedvelem" és osztogatom, hanem a csóróságban és túlélésben vagyok otthon. Oké, nem dicsekszünk vele, az itthoni fotókon meg igyekszem a világháborús háttérrészek kihagyására, több-kevesebb sikerrel. De kényszerből azért osztogattam vashulladék gyanánt elvihető hűtőt, miközben 3,5 hónapig fagyasztó nélkül voltunk... (s csupán csak azért nem vagyunk még mindig úgy, mert nagy szerencsével kaptam egy használtat, nem pedig kipengettem egy rahedli pénzt új hűtőre!). Azért ebből is leszűrhetőek dolgok az anyagi tehetőségeimet illetően! Már amennyiben igazán érdekelném az illetőt.
Rossz a tévém, és most a műtét előtt tutira rohadtul nem érdekel, mikor lesz megcsináltatva! Igaz, ezt sem raktam fel, inkább állatok gazdikeresését osztogatom...
Mindenesetre mostanában már kétszer kényszerültem hitetlenkedve tőlem való!!!!_ pénzkérés, kölcsönkérés visszautasítására... És még én érzem magam szarul! Mert még nekem kellett magyarázkodni és felsorolni szegénységem egyértelmű tényeit...:( Nem dicsőség ez, kérem szépen!
Hehe, nem tán a lelki gazdagságom túlcsordulása:))))) miatt gondolják, hogy_ pont_ tőlem lehet ötven- meg százezreket kölcsönkérni??? Évek óta nem láttam ennyi pénzeket egyben!
Igaz, ezt a blogot sem reklámozom, mert azért ebből lehetne tudni ezt-azt.
Ha itt hazugságokat írnék, írnám-e egyáltalán? Francokat.
Hogy mennyire futja nekem, vagy leginkább nem futja...
Hogy néha el kell döntenem: kiváltom azt a gyógyszert, vagy vegyek inkább némi parizert és farhátat... aki kölcsönkér_ tőlem,_ én bezzeg tudom, hogy sokkal jobban áll, mint én... felrakja fotóit egzotikus nyaralásairól, a kocsija márkáját meg sem tudom állapítani -- ezzel szemben tudom, hogy privátban esett már szó róla, hogy buszos vagyok és ki kell várnom a támogatást, míg lesz bérletre valóm.... Az sem titok, hogy van a két macskám, akiknek leküzdhetetlen gond még az oltatásuk is, és állandóan csak imádkozni tudok, hogy betegek ne legyenek, mert nem tudok értük semmit tenni, ha belepusztulok, se!!!
Ő viszont azt gondolja, mindezek mellett én jobban élére pakoltam a pénzt, mint ő. (És csak azért nélkülözöm, mert imádom a csóróságot, az anyagi gondokat? -- mondjuk, ezt nem értem, mert nem logikus.) Első kényszerű szabadkozásom után írta is: azért lehetnek rejtett tartalékok... (:-OOO) Nekem! Aki már csekély számú kicsi aranyai nagy részét is felélte (amit nem: fülbevaló, annak elhagytam a felét!!). Ezek szerint... rohadt jól titkolom a sötét valót...
Hát... sajnálom. Amikor alkalmam van, így is adok én mindig, mindenkinek... nem veszek sokszor fél nyáron át sem fagyit, pedig megdöglenék érte... de a koldusnak adok valamennyit. Segítek, amiben tudok és amiben szükség lehet rám, amit teljesíteni tudok. Ingyen is eldolgozgatom néha és teszek szakmabeli szívességeket másoknak, mert "'nekem úgyis van időm"!... Az eszébe sem jut a szívességet kérőknek, hogy attól, hogy időm van, meg kellene nekem is élnem valahogy...
Selejtezünk -- na nem azért, hogy újaknak legyen helyük!! --, visszük a cuccokat a Máltaiba, vagy a Forráshoz a ruhaosztásra... hordom a maradékot a kóbor állatoknak, pedig egyszerűbb lenne kidobni. Mindig is hordtam, mindig is voltak kosztosaim. Volt, hogy hajléktalannak szendvicset csomagoltam, vagy brióst, pogácsát vettem a boltban... Szomszédasszonynak hol 2 tojás, hol egy fél kiló liszt, hol valami gyógyszer... és nem várom, hogy visszahozzák, de eszükbe sem jut amúgy... Aztán meg persze nyilván nekem nincs tojásom... de én nem megyek kölcsönkérni, és nem is érdekel mást, hogy nekem van-e!
Danira még mindig én mosok, varrok, meg kijut neki némi főtt kaja is, ha heti egyszer eljön -- hisz gyerekem, és neki sem könnyű! Anyám szomszéd kutyáinak elhordom a két hét alatt hihetetlen mennyiségű száraz kenyeret és -héjat... hiszen ő ennél sokkal több segítséget ad a kisnyugdíjából, de azt akkor is kipréselné, ha nem vinném a szárazkenyeret vagy egyéb maradványokat -- mert a lánya vagyok.
Ezek csak úgy kapásból -- lényeg, hogy bennem van az örökös segíteni akarás még így is, pénz nélkül. Sok minden lenne még, ha ez lenne a pláne, hogy ezeket soroljam, de nem ez! Hanem hogy sajnos, pénzzel_ én_ nem vagyok képes...:(