Műtéti előkészületek 2.

Lehet, hogy csak magamnak, de a lényeg, hogy leírom.
Ma kimentem az Augusztára, mivel mára voltam kardiológiára, szív-UH-ra hivatalból, sürgősséggel előjegyeztetve. Annál is inkább lényeges, mivel ez péntek. Utána 3 napos ünnep jön, s kedden, első munkanap lévén mennem kell vissza a sebészhez a leletekkel. Ez a nap az utolsó lehetőség, amikorra kaphattam egy időpontot az aneszteziológia jóvoltából.
Hát, mi tagadás, rohadt nehezen találtam rá.
Én valahogy automatikusan arra a kardiológiára, abba az épületbe mentem, amelybe eleve is járok, az anginás problémák kezdetétől fogva. Szerencse, hogy már van ablakos jelentkezőrész, így hamar kiderült, hogy ááá, ezzel nem ide kell jönni! És következett egy relatíve hosszas leírás, majd csak legyintett, hogy ha oda elér, akkor majd kérdezze meg...
A ferde út adott volt, melynek végén egy olyan monumentális épület terpeszkedett, mint úgy általában az itteniek fele részben. Asszem, anno ennek valamelyik végébe jártam anyámhoz, meg valamelyik sarkánál bejutva keresztanyámhoz is... De itt? Kardiológia?
Na mindegy, bementem. Neurológia 70%-ig itt a belépéstől minden. Kénytelen voltam némi hezitálás után megkeresni egy "informatikust". Jól is tettem, mert szerintem magamtól a büdös életben nem lelem meg, még elmondani is hosszú... mindegy, menjek balra végestelen-végig egy folyosón, majd forduljak jobbra, ott meg majd találok egy jelentkezési kalickát, ott majd megmondják.
Így is történt, persze voltak kitérők...
A kalickánál sorállás volt. De ott reálisnak találták az érkezésem, és utasított a hölgy, hogy oké, kipipálta a beutalót, és menjek balra, ameddig csak meg nem látom a 4. UH című ajtót. Ott várjak, és aki kijön, nyomjam a kezébe a papíromat.
El sem képzeltem, hogy egy ekkora hatalmas csarnokszerű építményrész az mind kardiológiai váró! Tele emberrel, jézusmária!
A 4. UH-nál jó ideig max. máshonnan befelé menő hivatalos mozgás volt. Senki nem érdeklődött beutalók iránt. Míg egyszer valaki, s az el is vette, és elment valahová messze, a fasorba. Innentől izgulhattam: elmegy valahova, és otthagyja a papíromat? Onnantól kezdve annyi!
De nem, egy idő után jött vissza és kezében a papírom.
Utána némi várakozás után voltak némi problémák.
Az egyik az volt, hogy nők ketten voltunk a még épp várakozók közül, a többi férfi. Én nagyjából magam körüli korúnak vagy idősebbnek néztem a hölgyet... minden téren úgy nézett ki... s mint kiderült, a mobiltelefonnal kilépő, behívó asszisztens hölgynek is ez volt a feltételezése, s engem hívott be a másik, '69-es hölgy helyett egy intéssel.
Mikor már adták az ukázt, akkor derült ki, hogy én nem a '69-es hölgy vagyok, hanem bizony '56-os...! Jézusmária, súgta a hölgy, elnézést kérek, én kettejük közül abszolút magát gondoltam 69-esnek!...
No, ez legalábbis kis mosoly volt a napban, és remélhetőleg a '69-es hölgy sem tudta meg, hogy őt nézték az '56-osnak...:DDDD
Kicsit sokáig tartott ez az UH, nem is gondoltam volna. És úgy nyomták a cuccost a mellemnél, hogy fájt is. Alig vártam, hogy vége legyen! Végeztek már rajtam ilyet, de ez legalább 4-szer annyi ideig tartott! Lehet persze, azért is, mert közben folyamatosan ismételték a gép hibáit, hogy mennyire nehéz rajta dolgozni, nem jól látni az értékeket, és ahogy észrevettem, régóta hasztalanul bejelentve a gép hibáit, szenvednek vele...
Értékeknél voltak kisebb problémák, ahogy észrevettem -- a per utáni érték és a pulzusszám is téma volt --, valamint a jobb szívkamra nagyobb a kelleténél. Meg olyan pózba is kellett feküdnöm és így is UH-ztak, ahogy mást nem -- mivel nem nagyon takarta el semmi az előző vizsgált hölgyeket előlünk, így láttam, hogy ÍGY nem kellett pózolni senkinek sem, és a mell alatti részt nem UH-zták másnak. Valamint előzetes infók nélkül érdeklődött az UH-zó hölgy, hogy voltam/vagyok-e gondozásban ésatöbbi. Vagyis ez azért nyilvánvaló lett.
Miután megkaptam a leletet, "rohantam" volna vissza az aneszteziológushoz, de épületileg nem voltam a helyzet magaslatán.
Természetesen abszolút rossz helyen jöttem ki az épületből, így mindenképp táblákhoz kellett jussak, hogy visszataláljak a "kályhához", majd onnan újra megkeresem a megfelelő épülethez vezető nyilat. Így is történt: miután kitaláltam a főútra, lassan ráismertem a keddi útirányjelzők segítségével az akkori útra, s bejutottam oda, ahova a sebészhez is mentem. Most céltudatosan továbbhaladtam végestelen-végig, majd jobbra, s csakugyan ott volt az aneszteziológia. Vártam, s mikor a hölgy kijött valamiért, megismert -- "no, visszajött?" --, s elvette a papírt. Nemsokára, egy ember után behívtak, s ők is kiadtak egy igazolást, mely szerint altatható vagyok. Ez volt a lényeg. Említett kisebb eltéréseket ugyan, de az altathatás a lényeg. Meg hogy 5 nappal műtét előtt el kell hagynom a vérhígítót, amit alapból szedek az angina pectoris miatt.
Innen most megint csak rossz helyen jöttem ki az épületből. Annak ellenére, hogy igyekszem ott kijönni, ahol bementem, de eddig még sosem sikerült. Ahol kimentem belőle, az már a periféria volt! Komolyan, már nem ápolt parkok stb., és embert sem láttam útközben a kissé elvadult területen. Mindenesetre igyekeztem visszatalálni kissé civilizáltabb utakra, valami irányjelzőket látni stb. Húszperces sétafika után sikerült is...

Ezen a napon rohadt meleg volt különben. Bejött újfent a kánikula, s ha addig is ilyen lesz, úgy fel fog melegedni az épület is meg minden, hogy meg fogok dögleni konkrétan csak a hőségtől is a műtét, illetve a kórházi tartózkodás idején! Emlékszem, ekkora hőségben látogatni sem volt jó idejárni, nemhogy betegnek lenni!
Következő lépés az lesz, hogy pünkösd utáni kedden vissza kell mennem a sebészhez a leletekkel. Melyek egy részéhez ők hozzájutnak gépen, de egy részét nekem kell vinnem...
Már elkezdtem összeszedegetni a cuccokat...