Az utolsó fél nap kórház előtt

Megúsztam a vírusokat, és jelenleg pont jól viselhető a hőmérséklet. Szavam nem lehet!
Azt hiszem -- remélem --, minden fontosat bepakoltam. (Bár, hogy mi minden hiányzik, az úgyis ott szokott kiderülni.)
Másfél óra múlva indulunk a 12-eshez, Szilvi elkísér. A gyermek tegnap délre elég jól érezte magát, és az általuk napok óta tartó forszírozásnak (mert szombaton akarták, de Bencus akkor még majdnem 40 fokos volt!) engedve el is vitték -- ezen a héten az apai ágnál fog nyaralni, így Szilvi szabadságot nyert egy kicsit az én ügyemhez is.

Azt hiszem, pont jókor derült ki nálam ez a probléma, azaz ha nem derül ki úgy, hogy gyógyszerkiíratásnál épp be kellett mennem a doktornőhöz, akinek láttomra eszébe jutott, hogy adjon egy laborleletet -- és ezáltal elindult minden --, mostanra lett volna a pont, amikor már elgondolkoztam volna: netán orvoshoz kellene menni...?

Tegnap kétszer ettem. Tényleg nem sokat.
Hajszálvékony csíkokra vágott sertésmájat sütöttem meg sok hagymával, kis borssal, olajban. Ebből ettem, kenyérrel. Mit ne mondjak, félóra múlva elkezdődött az epetájék "sompolygása". Ez a fajta sompolygás, amit már régebbről is ismerek, csak nem tudtam nevén nevezni az eredetét.
Egy darabig elvoltam vele, ugyanúgy csináltam a dolgom, de a lüktető sajgás egyre inkább növekedett... már egyáltalán nem tudtam figyelmen kívül hagyni... Aztán persze úgy 1 órán belül elmúlt.
No, jött az este. Mit együnk, mi legyen a búcsúvacsoránk? A többes szám természetesen csak rólam szól most.
Egy darab tojásból csináltam egy szelet bundáskenyeret, természetesen olajban. Megettem. El is felejtettem. Majd... ülök a gépnél, tompa sajgás a már megszokott helyen. Hurrá, ugye!... Szóval ez se teccett az epémnek. Ugyanúgy, mint a májnál, a sajgás egyre inkább lüktetett és fájdalommá erősödött...
Már éppen arra kezdtem gondolni, hogy tán csak nem görcsölök be, épp az utolsó napon? Hisz ilyeneket máskor is ettem; én nem értettem eddig sem hozzá, de szerintem nem ezek a legbrutálisabb merényletű kaják epe ellen... vagy de?
Kezdtem gondolkozni, mifenét is szoktak vajon ilyenkor bevenni? Persze nekem nincs görcsoldóm, már mér is lenne. Illetve talán van régről No-spám, de szerintem az igencsak lejárt... meg mintha anyám azt mondta volna, hogy a No-spa, az epegörcsre nudli.
Aztán persze tűrök én, amíg lehet. Szavam sem volt, igyekeztem elterelni a figyelmem; játszottam, meg ilyenek. Egyszer csak elmúlik...? Ördögöm volt: elmúlt.
Szóval, ha most ez nem derült volna ki és nem lennék már sínen a műtéthez, akkor lehet, hogy most önként is el kellene kezdeni az orvoshoz járást és kideríttetést... és ezentúl minden kaja vége szenvedés lenne?
Én azt gondoltam, hogy az olaj a baj. Na de hát ha ugye, a zsír helyett az olaj az "egészségesebb" úgy fél évszázada, akkor mégis, hogy?
Nemrég beszéltem anyámmal, aki azt mondta, hogy nem, nem az olaj volt a baj. Hanem az egyiknél a hagyma, a másiknál a tojás! Szóval, jól beleválasztottam!
Most reggelizni volt szabad, innentől nem ehetek. Mondjuk, az nekem jól elcsúszott, mert reggel még nem tudok enni, úgyhogy 11 után ettem egy zsemlét parizerrel. A tünetek még nem jelentkeztek, huh!
Egy lájtos búcsúkávét (tasakos 3 in 1) viszont még úgy meginnék, csak nem merek. Nem tudom, mennyire szegtem már ezzel a kései reggelivel is szabályt; bár csak holnap műtenek...?
Kár, hogy senki okostól nem tom megkérdezni.

Nos, most mindenesetre elbúcsúzom. Bízom benne, hogy hétvégére jelentkezem.
Isten áldjon mindenkit, minden (irányomban is) jó szándékú embert!