Rosszul -- ez meg az

Eszembe jutott, hogy most egy nappal később volt kemó, tehát ha igazodunk az előzőekhez, akkor napra kiszámolva a javulás is nyilván egy nappal később következhet be, ha egyáltalán... Tehát még nem holnap...

Anyukámmal telefonon beszéltem, felköszöntöttem.

Rendeltem az Internetpatikán egy hatos zsugor Kaqun vizet, s mivel 5000 Ft felett ingyenes a szállítás, ezért még 800 Ft-ot célszerű volt elköltenem. Mivel a folyamatos orrcsepegés miatt kiszáradt az orrom (ha becsippentem az orrom, úgy marad, összeragadva!), gondolván, hogy ez ellen sem ártana tenni, rendeltem egy tengervizes orrsprayt. Gondoltam, majd holnap utalok, hiszen hétvégén úgysem mozdul előbbre a dolog, mindössze egy automata számla érkezett.

Délután felhívott a vonalason Etelka. Eredetileg nyilván a hogy vagyokkal indított, de nem nagyon tudtam elmondani, mert hamar átcsaptunk az ő pár évvel ezelőtti válltörésére és arra, hogy ő is járt kardiológián. Valamint újra, már többedjére nagy-nagy vehemenciával előadta, hogy miért mondott ő fel a munkahelyén két évvel ezelőtt... Olyan hévvel, hogy sehol, semmilyen formában nem tudtam érvényesíteni a hozzászólásaimat még ritkán sem. Egyszerűen nem hallja, amit a másik fél mond, csak mondja, mondja, mondja. Eleinte próbálkoztam, hogy ott, ahol én nem úgy gondolom vagy nekem is van tapasztalatom, én is referálok, de sikertelen voltam, még ha felerősítettem is magam. Aztán már feladtam. Néha "pár oldalnyi" egyoldalú eszmecsere után belekérdezett: "vagy nem jól gondolom? Neked más a véleményed?" Ezeken a helyeken volt néha lehetőségem pár szót mondani, de mindig fontosabb az övé. Így aztán a beszélgetés felénél feladtam, csak hallgatóságot játszottam, mert úgy látszik, hiába ő mondott fel, mai napig nem békült meg ezzel, annyira bele tudja magát hergelni ezekbe a munkahelyi dolgokba. Nem tudom, mi lett volna, ha nem ő mond fel, hanem őt rúgják ki. Azt hogy dolgozza fel? Ráadásul decembertől nyugdíjas lesz, öregkori. Ezt a fél évet már tán csak kibírja? Mit nem adnék, ha én lehetnék decembertől nyugdíjas -- biztos nem lenne hangom sem. Én csak annyit mondtam a következő "vagy nem jól gondolom?" után, hogy "nézd, Etelka, ne haragudj, de engem már a munkahelyi témák jelen pillanatban hidegen hagynak. Ezeket különben is már többször megbeszéltük, hiszen tudod... Van nekem most ennél kicsit sokkal nehezebb problémám." Hogy mire gondolok? Némi döbbent csend után mondom neki, hogy talán az, hogy rákos beteg vagyok egy csomó szenvedéssel teli, hosszadalmas terápiával, kicsit fontosabb most számomra, sajnos, mint hogy én azon vekengjek, hogy 6 évvel ezelőtt tök igazságtalanul és tök váratlanul miért is építettek le... (Igaz, hogy mai napig én sem dolgoztam még fel és lehet, soha nem is fogom; de rég nem traktálok kérdés nélkül pláne senkit ezzel.)
Még azt is megkaptam, hogy neki nincs anyja, aki segítsen. Ez mondjuk, nem volt szép. Minden szülő segíti a gyerekét, ha tudja, és ha az olyan helyzetbe kerül. Engem segít anyám, én segítem Szilvit, hiszen 6 éve ingyen laknak nálam -- régebben Danit, mikor olyan helyzetben volt. Egy anya nem tud nem segíteni, ha szükséges, és ha teheti. Anyámat se lehet arról lebeszélni, hogy ne segítsen -- egyszerűen rosszul érezné magát. Meg különben is, Etelka hogy jön ahhoz, hogy ezt a szememre hányja? Köze? Ráadásul, mikor a legszarabbul vagyok, és valószínűleg nem én fogom őt túlélni! Etikátlan és tapintatlan beszólás volt.
Ez az egyébként igen hosszadalmas "beszélgetés" innentől hamar véget ért, talán rájött, hogy inkább valaki mást kellett volna felhívnia. Arra rájöttem, hogy nem találja a helyét igazából, és unatkozik. Beszélni akart valakihez, és engem talált meg. Azon meditál, hogy oké, most nyugdíj előtti segélyen van, de jól tette-e, hogy felmondott. A lelkiismeretét akarja nyugtatni ezzel, hogy mások előtt újra és újra igazolja, miért is mondott fel.
Anyámmal egyébként utólag megbeszéltük, hogy Etelka, mikor nála végezte a munkáját, akkor ő észrevette, hogy nagyot hall, legalább az egyik fülére. Volt, hogy három méterre állt tőle, de nem hallotta, mikor anyám hangosan szólt hozzá. Tehát lehet, hogy azért nem lehet a telefonban leállítani, mert nem hallja, bármilyen hangosan is szólnék bele.
Ezek után kicsit le kellett csillapodjak...

Még Istvántól kaptam a Titkok és hazugságok c. sorozat első évadját. Egy történet, 10 összefüggő résszel. A múlt héttől nézem hébe-hóba, és ma értem a végére, nagyon izgalmas, jó kis logikázást, gondolkodást késztető film. Pont jó volt levezetni a fentieket...

Mai naplemente: