5. kemó

Kemó napja, az ötödiké.
Még múlt héten borzasztóan fokozódott bennem az ideg, ha belegondoltam, hogy megint ki kell bírni órákat a kőkemény, kényelmetlen székben; olyan türelmetlenség fogott el, hogy el sem tudtam képzelni, hogy leszek túl még kettőn. Aztán az utolsó pár napban ennek tajtékja lecsengett: a csendes beletörődés és a túlélés igénye határozta meg a hangulatomat.
Lehet, hogy a tegnapi popikás kórházi nap is befolyásolta ezt, hogy szerencsére így alakult. Elvégre a kétharmadán túlvagyok... igaz, egyre nehezebb, egyre intenzívebbek a rosszullétes időszakok és egyre jobban összeérnének a következő kemóval, ha nem szenvednék ki még közte két infúziót, de ha ennek ez az ára, akkor nem tudok mit csinálni, nem tudom mivel helyettesíteni.
Úgyhogy mentem reggel 8 körül, ahogy szoktam.
Hiába volt már kész tegnap sürgősen a laborleletem, hiába a korai jelentkezés a kartonozóban, majd csak negyed 11-kor hívtak be. Borzasztó itt mindig ez a várakozás, ebben az ablaktalan, klímátlan ambulanciai váróban. Ezalatt már fele kemó lement volna. De meg kell várni az orvosi véleményezést, mehet-e az ember kemóra.
Mehettem, jó lett a labor.
Szokásos 6 konkrétum, a szokásos piros utáni leszedáltsággal és az azt követő álmosító Suprastynnal, meg az utolsó nagy átlátszóval. Tény, hogy komoly türelem és önnyugtatás kellett hozzá, már azt hittem, sosem lesz vége.
Hazafelé gyalogoltam a Tecsóig, ott pénzt vettem fel, vettem egy kaját és egy kétgömbös gyümölcsfagyit, ami most gyakorlatilag az életemet mentette meg. Nekem ez ilyenkor reggeli és ebéd egyaránt, és nem is vagyok éhes alkonyatig. Amikor is megeszem a hozott főtt kaja felét, mert ennyi fér. És kész is a nap, mely ennyi kajálással nálam maga a túltáplálás; a többi napokon nem szoktam ennyit sem enni. Nem beszélve a pokol napjai alatt, amikor is szinte semmit.
De legalább megkönnyebbültem, s egy hétig, akármilyen állapotban leszek, nem kell menni sehova.
Már tudom, hogy szinte hetente adódik, hogy nehéz szerdák estéjén BK és Szulejmán előtt fogom megpróbálni kiheverni a nap fáradalmait.